Irodalmi Szemle, 1982
1982/10 - Ján Cikker: Kodály Zoltán
KODÁLY ZOLTÁN Az egyik legnagyobb magyar zeneszerző, Kodály Zoltán alakja nélkül elképzelhetetlen századunk európai zenéje. Életének feladatává az új magyar zenekultúra programjának megfogalmazása vált. Megérezte, hogy ennek az új kultúrának az éltető forrása a magyar népzene a maga évszázadok létrehozta tisztaságával, gazdagságával és sajátosságaival. (Maga is nagy népdalgyűjtő volt, s művészetében saját — nem kis — gyűjteményére támaszkodott.) Mindemellett tudta, hogy az új zenét — amely életbe léptetné a régi magyar kultúra ősi vágyait — mindenekelőtt a jelenlegi európai zene fegyvereivel kell felfegyverezni, hogy egyenrangú partnere lehessen az európai zenének. Az 1907— 1908-as években ezért sokat utazik, tanulmányozza az európai zenei irányzatokat, összehasonlít. Ennek az igyekezetnek az eredménye volt az 1910-es budapesti koncert, amelyen első ízben mutatkozik be saját szerzeményeivel (az első vonósnégyes, a zongorára írt opus 3. és a szonáta gordonkára és zongorára) — ezekben ugyan pompáztak a népzene virágai, ám a komoly művészet tökéletességének kertjébe ültetve. A koncert nagy meglepetést keltett, és lelkes, de bíráló visszhangra is talált. Kodály azonban zavartalanul haladt tovább. Ami zenéjében „népi”-ként hangzott, az nem egzotikum volt, s nem is hazafias tendencia: a művész-zseni műve volt ez, amely az egész kulturális világot meghódította. Kodály — egy tragikus történelmű nemzet fia — maga is tragikus árnyakat hordozott lelkében; ugyanakkor benne áramlott az ősrégi humor is a maga megifjító- forrásaival. Teli volt költői tűzzel, perzselő, ugyanakkor gyengéd lírával, drámai látomásokkal és férfias melankóliá- val. Költő volt — magányos, aki azonban össze tudta kapcsolni vágyai és álmai világát a valóságos világgal és élettek amelyben szelleme korlátlanul és szabadon, nőtt beláthatatlan magasságokba. fán Cikkernek a kassai Énekkari Fesztiválra küldött levele. Jón Cikker
