Irodalmi Szemle, 1982

1982/10 - Koncsol László: Gyulaháza (vers)

Csap és Ungvár felé, vasúton.

Aztán mi vágtunk neki az útnak: apám, nagyanyám és én. Láttam végre a szétbombázott Csapot, a pályaudvart. Kétemeletes ház, függőlegesen kettészelve.

Az emeleti szoba ép falán egy ferde kép, s félig a semmibe lógó fekete hangversenyzongora. Fölkunkorodó fekete sínek.

Kiégett hatalmas mozdonyok és vagonok százai.

Esti vonat Nagykapos felé.

Ungvár után, a határ közelében, apámat leszállították a katonák.

Valamiért gyanúsnak találtatott.

Nagyanyámmal futottam be Kapósra.

Nálam semmi sem volt, nála is csak egy kézitáska, s az éjszakát egy ismerős családnál töltöttük.

Másnap reggel,

egy tündökletes nyár végi reggelen,

gyalog vágtunk neki ,a haza vezető útnak,

mert a háborúban szétvert vasutat még nem építették újjá.

Az országút mentén rozsdás fegyverek, roncsok,

besült aknák, gránátok, lőszer —

a Nagykapos körüli csaták emléke.

Szekér zötyögött utánunk a tönkrevert köves úton. Falumbéliek voltak, a faluszéli Kanóczék.

Koporsót hoztak Nagykaposról, mert meghalt Kanócz János, a nagyapa.

Fölkecmeregtünk a koporsó mellé, s vele zötyögtünk hazáig.

Megnéztük a megboldogultat:

tisztán, ünnepi fekete-fehérben pihent az ágyán,

viaszsárga arc és kéz, imakönyv.

Így baktattunk hazafelé, elnehezülten.

Anyám éppen a tyúkokat etette, szakajtóból: bal csípején az edény, míg jobbjával szórta a magot széles ívben, énekelve is hozzá:

— Pi-pi, pi-pi, pi-pi,

Első utam Bajusz Lacihoz vezetett.

Aludt a csűrben, mert a feje fájt, s amikor fölráztam, azt hitte, hogy álmodik.

Mihelyt látta, hogy igaz, amit lát, sírva fakadt az örömtől, Aznap este apám is hazakutyagolt, s éppen idejében,

mert másnap el kellett temetnie öreg Kanócz Jánost.