Irodalmi Szemle, 1982
1982/9 - Jakab István: A csehszlovákiai magyar nyelvművelés legfontosabb kérdései III.
Jakab István A CSEHSZLOVÁKIAI MAGYAR NYELVMŰVELÉS LEGFONTOSABB KÉRDÉSEI III. 3. MONDATSZERKESZTÉSI HIBÁK Eredetük alapján négy csoportba sorolhatjuk azokat a mondatszerkesztési hibákat, amelyek leggyakoribbak nyelvhasználatunkban. Egy részük nem más, mint a nyelvjárási szerkesztésmódnak a köz- és irodalmi nyelvi helyébe való iktatása; másik nagy részük logikai eredetű hiba; egy kisebb részüket a nyelvi divat szüli, de találkozunk a szlovák mondatszerkesztés hatására keletkező hibákkal is, vagyis szlovákos szerkesztésmóddal. Nem mentségül, csupán tényként megjegyezzük, hogy az első három csoportba sorolt hibáktól a magyarországi nyelvhasználat, pontosabban az egyetemes köz- és irodalmi nyelv sem teljesen mentes. A különbség talán annyi, hogy nálunk gyakoribbak ezek a hibák, mint ott. A) Nyelvjárási szerkesztésmód a) Nyelvjárási ragozásmód Mindenekelőtt a -tói, -tői toldaléknak hasonlítóhatározói ragként való használatát említhetjük meg, amely nemcsak a beszélt nyelvben, hanem az írott nyelv igényesebb műfajaiban is általános a köznyelvi -nál, -nél rag helyett („Irodalmi termésünk minőség szempontjából is jobb volt a tavalyitól” — helyesen: tavalyinál). A toliforgatók is szinte kelletlenül és meggyőződés nélkül, sőt tiltakozva veszik tudomásul a -nál, -nél elsőbbségét ebben a szerepben, mert nyelvérzékük az otthonról hozott és a nyelvjárásokban általánosan használt -tói, -tői raghoz szokott hozzá. A helységnevek viszonyragozásában is figyelhetünk meg eltérést a nyelvjárási és a köznyelvi használatban. Igaz, nem lehet pontos szabályokat megállapítani még a köznyelvben sem arra nézve, melyik helységnév kap honnan, hol, hová kérdésre kül- s melyik belviszonyragot, mert szép számmal akad kivétel is (általában külviszonyragot kapnak a magyar helységnevek, csak a j, m, n, ny, i, gyakran az l, ly, r végűek, továbbá a -falu, -szombat utótagúak kapnak belviszonyragot, de számos kivétel is van: Egerben, de Pusztaszeren; illetve Nagykárolykor!, de Hódmezővásárhelyen stb.). A vár és a hely utótagúak — bár r, illetve ly végűek — mindig külviszonyragot kapnak a köznyelvben. Nálunk még a műveltebbek nyelvhasználatában Is az Érsekújvárból, Érsekújvárban, Érsekújvárba alakokkal találkozhatunk, legalábbis e város széles környékén, sőt még nagyobb területen is. Az északkeletiek ebben az esetben a köznyelvi ragozást követik (Érsekújváron), de a Sátoraljaújhely névvel kapcsolatban nem (Sátoraljaújhelyben, sőt 0jhelben — helyesen: Sátoraljaújhelyen). Nem valószínű, hogy az első esetben a szlovák belvlszonyt jelző elöljárók használata (v Nových Zámkoch stb.) hatott volna a magyar ragozásra, még kevésbé valószínű ez a második esetben (v Novom Meste stb.). Az első esetben talán az Ojvár (legtöbbször így emlegetik) alakban előforduló vár köznév ragozása hatott. A második esetben meg talán a környékre nem is tipikus Z-ezés ebben az alakban; az Üjhel-nek ugyanis egyrészt könnyebb a bel-, mint a külviszonyragos alakjait kiejteni, másrészt így a -hely utótagot nem érzik benne, csak a belviszonyragot kívánó l végződést. A többség raghasználata alapján belviszony-
