Irodalmi Szemle, 1982

1982/9 - Vojtech Kondrót: Valódi bor (beszélgetés Illyés Gyulával)

tájaira, a realitáson túli régióba vesse magát; amelyeket mintha már az őrület alakítana. Nincs hazája ennek a költészetnek, nem tartozik semmi közösségbe; annyira egocentrikus, hogy magában sem fér meg; a költő bizalmatlan mindennel szemben, saját érzéseivel szemben is önmagát emészti.

De éppen ez a korláttalanság teszi lehetővé, hogy megismerjük benne az igazi költőt. A pongyolaság közvetlenséggé válik, a szerkezetlenség, a szabad asszociációk sora eleven lelket leplez le. Szándékos faragatlanságát, amely nemegyszer az ízléstelenség határáig kemény, állásfoglalásnak, feleletnek vehetjük a mai kor hangzavarára. Fantáziája szabad csapongásában gyorsan bezárja azokat a heyeket, ahol a kor sok fonáksága legriasztóbban kiütközik; helyenként úgy látszik, mintha még ezeken is túl akarna szállni a szürrealizmus önkényes birodalmába, de az utolsó pillanatban mindig visszafordul a valósághoz. S most, kifáradva a szédítő keringésben, csendes, lemondó szemlélődésbe merül. A szitok és az épater le bourgeois hangját elégikus akcentus váltja föl. E nyugodtabb hangnemben ismerhetjük meg Forbáth Imre költészetének eredendő izmosságát, nyelvezetének erejét és magát a költőt is igazi emberségében.

Elbabrálok elfáradt kezekkel.

A nagyvilág kis tárgyai között,

A melancholia sötét angyala Reám suhintott szárnyai szelével.

Szobámon imhol egy fecske átrepült S mit egykor bor és vad ricsaj kísért,

Hallga! ... galambfehéren tiszta lett a dal,

Vigyétek fecskék a csillagtiszta éjbe.

Forbáth Imre elégiáinak hangján érezzük, hogy ez az ember ezer kalandon, veszélyen ment át, megpróbált minden megpróbálhatót. Tapasztalt és mélyen látó szemmel nézi kis környezetét. Tekintete alatt a valóságról lefoszlik minden vigasztaló fátyol, hiedelem: kegyetlenül pi'szta és édes világban áll a képzelet szférájából visszatért költő. S ahogy egykor álmait követte, oly fanatikusan figyeli most mindazt, ami körülveszi. Objektivitása megdöbbentő. Az imént szemére vetettük rendszertelenségét és önkényes temperamentumát. Most, hogy a valóságnak adja át magát, minden fenntartás nélkül, a rendszertelen világ jelenségeire reagálva hű képet ad a mai világról. Hogy ez a kép fájdalmas és bántó? Hogy első tekintetre inkább elriasztó, mint gyönyörködtető? Igen, bántó valóban és fájdalmas. Forbáth Imre aktuális költő, a szó nemes értelmében. Első gondja nem a szépség, hanem az őszinteség.

Rendesen a csendes, halk szavú költőkre használjuk azt a kifejezést, hogy „érezzük a szívüket”. A tiltakozó, a forradalmi költőknek inkább csak a hangjukat érezzük. De ennek a hangos, átkozódó költőnek tolongó szavaiból kihalljuk szíve meggyorsult, majd elakadó dobogását; minél jobban szitkozódik, annál jobban. Minnél jobban tiltakozik sorsa és a költészet ellen, annál jobban érezzük költői erejét. Képzeljék el azt a színészt, akinek Lear monológja közben eszébe jut a saját élete, dühbe jön, és haragját

— ez egyszer alkalma van rá — világgá kiáltja.

A „költészetet” váró olvasónak, ha Forbáth könyvét kezébe veszi, igen valószínű, hogy szinte minden oldal után kedve támad, hogy megvetéssel félredobja. Türelmének fonala szinte minden vers, ha nem minden szakasz után végsőkig feszül. Ám valami mégis visszatartja, és továbblapoz. És ha végigolvasván a könyvet, rendszerezni akarja benyomásait, megállapítja, hogy e durva, szabados s csak ritkán tiszta hangú verseken át igazi költővel ismerkedett meg. Sajnálja a „zavaró momentumokat”, szeretné, ha feszengés nélkül élvezhetné ezeket a verseket, azt kívánná, ha a költő „letisztulna”, ha komolyabban venné hivatását, és ebben tökéletesen igaza is lenne. A költészet nemcsak a közvetlen, nyers inspiráción múlik, ahogy Forbáth Imre valószínűleg vallja. Az ő tehetsége emelkedettebb, messzebb terjedő hangra méltó. Olyanra, aminőt itt a Március elsején, Elégia, Utolsó dal, Szürkület, Az erdő kísértetei, Hajnali rapszódia (az utolsó két sor nélkül) és a Tél címűekben megütött, hogy csak a hozzám legközelebb állókat említsem a kötetből, melyet én így is a fiatal magyar líra egyik legfigyelemreméltóbb alkotásának tartok.