Irodalmi Szemle, 1982

1982/8 - KRITIKA - Alexander Móži: Nem mindennapi könyv a Komárom környéki népi táncokról

nyilatkozásának, a lelki állapotnak stb. a kifejezésére. Úgy tűnik, ezt a problémát éppen Laban Rudolf és követői (Albrecht Knust, Dienes Valéria, Szentpál Mária és mások) ragadták meg a helyes oldalról. A táncmozgás (és egyáltalán bármiféle mozgás) rendszerét Laban geometriai formában oldja meg, tizenkét elemből álló skálával. Abból indul ki, hogy az emberi test mozgásához szükséges a tér, az idő és dinamikus elemként az erő. Az emberi testet három komponens határozza meg: a magasság, a szélesség és a vastagság. Kutatási céljaira Laban létrehozott egy embermodellt, egy ekoszaédernek nevezett húszoldalú geometrikus alakzatban elhelyezett térfantom formájában. Itt feljegyezhető a modell minden mozdulata, amely a tizenkételemes skálában megvalósul. A filmszalaghoz hasonló feljegyzés nem igényel nagy teret, egyértelmű és nem kell más nyelvekre lefordítani.

A női táncok között találjuk Szinalázás címmel a tavaszi leányjátékokat. Martin György szerint ezek Dél-Szlovákia és Észak-Magyarország területére jellemzők. Ezt a tényt a tavaszi Hélicska-játékoknak a szlovák táncanyagban való előfordulása is bizonyltja (pl. Nagysurány környékén); ezekkel a játékokkal a Szinalázás szoros párhuzamba állítható. Másrészt a leírt táncjáték módja és néhány dal is erről tanúskodik. Az egyik tardoskeddi dalnak a címe is Héla, Héla, Hélicska.

Nagyon értékes dal Az árgyélus kismadár, amely a lakodalmakban táncolt gyertyás tánchoz kapcsolódik. Gyökerei a 17. századba nyúlnak, amikoris történelmi dalként ismerték. 1914-ben Kodály Zoltán fedezte fel egyik variánsát Bukovinában. (A dél-szlovákiai változatot Kodály nem ismerte.) A melódia néhány 18. századi táncdallam- gyűjteményben is fennmaradt.

A népi táncok történetében mindmáig problematikus terület a pásztor- és a hajdútáncok fejlődése. Kétségtelen azonban, hogy a pásztortáncok régebbi eredetűek a hajdútáncoknál. Mivel egymáshoz hasonló táncokról van szó, meggyőződéssel állíthatjuk, hogy a hajdútáncok abszorbálták a pásztortáncok elemeit. Részletesebben ír erről Jozef Kresánek a Historické korene hajdúskeho tanca című tanulmányában (Hudobnovedné štúdie III. Szlovák Tudományos Akadémia Kiadóvállalata 1959. 136—162. 1.). Mindezek ellenére a szóban forgó kiadvány 14. oldalán azt olvassuk ezeknek a táncoknak a történetéről, hogy „Tánctörténetünk forrásanyagából elsőként emelkedik ki a 16—18. század jellegezetes fegyvertánca, a hajdútánc, mely minden bizonnyal a mai magyar és szlovák eszközös pásztortáncok elődje.” Már az a tény is, hogy egy szlovák pásztortánc variánsát megtaláljuk egy 15. századi írásos feljegyzésben, a pásztortánc régebbi voltáról tanúskodik. A szlovák „odzemok” dallamára táncolták az 50. oldalon leírt kéméndi kanásztáncot is.

Egy nyugat-szlovákiai szlovák paraszttánc (Začo tie voly) érdekes variánsa a kéméndi Tapsikoló. Persze, a leírt táncok egyetlen variánsa sem jelenti az illető tánc eredeti értékének csökkenését a különböző nemzetek népi kultúrájának kontextusában. Ez csupán a folklóranyag életképességének a megnyilvánulása. Bartók Bélával egyetértve minden variánsban új stílusok kialakításának a csíráját, lehetőségét látjuk.

Örömmel üdvözöljük a három mátyusföldi község népi táncait feldolgozó egyedülálló kiadványt. Szíjjártó Jenő és Ag Tibor népdalgyűjteményei mellett a Martin György— Takács András szerzőpáros munkája is értékes hozzájárulás az ilynemű irodalomhoz, ugyanakkor dokumentuma a nép alkotó fantáziájának, szellemének, érzelmi és mozgás- kultúrájának.

Varga Erzsébet fordítása