Irodalmi Szemle, 1982

1982/7 - FIGYELŐ - Szuchy M. Emil: Nem bezárni — hanem kitágítani kell a múltat

mazta a modern dráma műfaji vívmányai közül a kettős idősíkot, valamint az intellektuális elemzés módszerét. A legtöbbet az anekdotázás — nálunk is különösen népszerű — hagyományaiból merített. Nyilván nem a nosztalgia miatt határozta el, hogy felidézze ezt a majdnem kétszáz éves írói élményt. A lényeget kereste a társadalmi ellentmondások emberközeli, egyéni sorsokhoz kötődő ábrázolásában.

A színház prológusban hívja meg közönségét a cselekmény színterére. A nézőt először egy frappáns szoborleleplezés döbbenti meg. Kár, hogy később ez a „színes szobor” funkcióját veszíti, s így a gyakran váltakozó helyszíneket is zavarja. Kopócs Tibor jelmezei viszont Gvadányi világát hangsúlyozzák, és a történetet át is emelik az idő korlátain. Mert furcsa helyzetek és félreértések történnek a hajdani udvarházban, ahol a peleskei nótárius és felesége néhány jő barátjával lakik. Groteszk ábrázolást látunk, melynek tartalmi árnyalatai sajnos nem mindig egyértelműek. A szereplők nem minden helyzetben reagálnak az adott társadalmi hierarchiában betöltött helyüknek megfelelően. Ezért hatnak hát olykor eklektikusnak az egyes jelenetek (helyzetek), s így válik helyenként bizonytalanná az igényelt rendezői szintézis. Konrád rendezői képének ez a paradoxonja abban nyilvánul meg, hogy egyik-másik színésze (szereplője) másfajta (!) visszajelzést tanúsít játékában és beszédmódjában. Pedig nem szükséges „mindig mindent nyomatékosan megmutatni”, kinagyítani, „beidomítani”, a szerepből „holmi szerepeket” kreálni. Itt elegendő sugallni a helyzeteket, elegendő az alkotni képes színész ábrázolásmódja, őszinte és főleg jellembeli megnyilatkoA játék ennek ellenére célba talál. A főhős jellemrajzát, Zajtai István alakjában Turner Zsigmond önmagához módosítja. Az első részben szánalmas figura, a másodikban viszont erkölcsbíróvá, az író eszméinek szócsövévé válik. Játéka reális, színé- szileg megalapozott. Fátermörder Jonathán alakját Boráros Imre a helyzetkomikum külsőségeivel karikírozza. Kár, hogy ez alkalommal nem tudta megtalálni a groteszk hangnemet, amelyet ez a szerep megkíván. Ezzel szembeállítva viszont Fazekas Imre szerepformálása meglepően kiegyensúlyozott, Hopfen Keresztély sörfőzőt alakítja. Élveztük továbbá, hogyan fogja el a játék jól értelmezett heve Tóth Lászlót (Szegfű Bandi), Ropog Józsefet (Sugár Laci), Rozsár Józsefet (Cifra), élükön Holocsi Istvánnal (Koppantó) a „betyár jelenet” nem éppen könnyű környezetrajzának a felidézésében, vagy a „katona-komédia” ötletekben sziporkázó jelenetében. Példaszerű, hogy említett színészeink hogyan azonosulnak szerepük jellemrajzával. Külön kell még szólni a több szerepet alakító Ropog József „iskoláját védő”, öntudatos kiállásáról és öngúnyoló epizódjáról az Othelló jelenetben. Szólni kell Holocsi István „kifigurázott” zenetanáráról Amoretti alakjában, Bugár Béla szerepbeli érveléseiről, aki Baczur Gazsi személyében tisztában van a történetek fonákságával. Reális humorérzéke és kedélyes karakterrajza emeli a játék színvonalát.

Kétségtelen ellenpont Méhes György vidám zenés játékában Tóti Dorka, a „varázserejű” csinos boszorka, aki a szatíra irányába tereli a lényeg és a látszat különbözőségeit. Cs. Tóth Erzsébet így értelmezett szerepelemzése nem okoz stílustörést. A mértéktartóan ostorozó, tréfásan mulatságos játéka nagy sikert arat: egyszerre rokonszenves és konok, hízelgő és veszedelmes akarnok, aki szemérmetlenül viháncol és törtet, míg valóban eljut a várva-várt, kurta-furcsa „nászig” Fátermörder Janatán ölelésében.

Kucman Eta nem találja helyét jeleneteiben. Fánikája inkább buta fruska, mint férj- hezadó gazdag leány. Pőthe István sem tud beleilleszkedni az itt igen fontos groteszk helyzetekbe. Jelenetük túl érzelgősre sikerült. Inkább melodramatikus utánzat, mint valós gúnyrajz. Többnyire paródia, ami nem egészíti ki Konrád József groteszk értelmezését. Ezt viszont a rendezés hibájának kell tulajdonítanunk.

Meg kell még említeni Lőrincz Margit (Nótáriusné), Udvardy Anna (Bíróné), Mák Ildikó, Somogyi Anikó (Bájvölgyi), Benes Ildikó (Desdemona) és Krizsmanek Imre (Marci) szereplését, akik sikerrel oldották meg feladataikat.

A rendező igazi színpadi alkotóként fogadtatta el velünk azt a cselekményt, amelyet az eredeti Gvadányi-elképzelés szerint, Gaál József első dramatizációját felhasználva, megfelelően korszerűsített Méhes György, hogy valóban kellemes színházi estét tölthessünk a Magyar Területi Színház idényzáró bemutatóján. Jó szórakozásra, gondolkozásra egyaránt lehetőséget adott ez a színdarab.

Szuchy M. Emil