Irodalmi Szemle, 1982

1982/7 - KRITIKA - Varga Erzsébet: Turczel Lajos irodalomtörténeti tanulmányai

mazásában nyilvánvalóan a „nyomda ördögének” nevezett figyelmetlenség is részt vett: a Kassai Munkásról itt azt olvassuk, hogy „1922 márciusától a neve Munkás, 1926 márciusától pedig Munkásra változott, s az utóbbi év végétől 1937 júniusában történt megszűnéséig Moravská Ostravában szerkesztették és nyomták”. E különös mondat eredeti tartalma minden bizonnyal az volt, hogy a Kassai Munkás — országos jellegének kidomborltásaképpen — 1922. március 1-től kezdve elhagyta elméből a „Kassai” jelzőt, s a továbbiakban mint Munkás jelent meg; 1926. november 7-től ipedig a CSKP többi hivatalos lapjával (a cseh Délnický Denníkkel és a szlovák Pravdával) együtt ezt a lapot is Moravská Ostravában készítették.

Adatfeltáró, tényközlő tanulmányaiban Turczel többször felhívja a figyelmet irodalom- tudományunk jövőbeli feladataira is, s ezt ugyancsak a Hiányzó fejezetek pozitívumaként kell elkönyvelnünk. A Móricz Zsigmond és csehszlovákiai kapcsolatai című tanulmány befejezésében például arra figyelmezteti az irodalomtörténészeket, hogy Móricz Zsigmondnak a csehszlovákiai magyar prózára gyakorolt hatásáról eddig még alig esett sző, holott ez csakugyan érdekes és fontos téma. A Hagyományszemléletünk változatai 1919—1938 között című tanulmány végén olvasható szavait pedig — azt hiszem — nem csupán az irodalmároknak érdemes megfogadniuk: . a Szlovákia területéhez fűződő magyar irodalmi hagyományok az egyetemes magyar irodalmi hagyományok olyan részei, melyeknek számunkra különös becse, jelentősége is van. Ez pedig kötelességként rója ránk a helyi hagyományoknak az eddigieknél intenzívebb feltárását és ápolását.”

Most megjelent könyvének — de nemcsak ennek — a tanúsága szerint Turczel legjobb tehetsége szerint teljesíti a mindannyiunkra rótt kötelesség ráeső részét. Irodalomtörténeti tanulmányai szinte kivétel nélkül az intenzív hagyományfeltárás és -ápolás munkájának közösségi szempontból felbecsülhetetlen értékű eredményei. Ugyanakkor azt is meggyőzően bizonyítják, hogy a felszabadulás után újraindult csehszlovákiai magyar irodalom hagyománynélküliségéről szóló állítás nem több költőinek éppen nem nevezhető túlzásnál: mert legfeljebb hagyományaink nem ismeréséről, feltáratlanságá- ról, figyelmen kívül hagyásáról beszélhetünk. Vagyis, ha két világháború közti irodalmunkhoz hasonlóan felszabadulás utáni irodalmunkat is hagyománynélkülinek érezzük, ez az érzés nem az objektív helyzetből és a tények alapos ismeretéből fakad, hanem szubjektív okokra — elsősorban saját tájékozatlanságunkra, tudatlanságunkra — vezethető vissza. Turczel Lajos tehát a Hiányzó fejezetek közreadásával hagyományismeretünk felülvizsgálásának s az ismereteinkben mutatkozó hiányosságok pótlásának sürgős voltára is figyelmeztet bennünket.

Füzes, linómetszet, 1978