Irodalmi Szemle, 1982
1982/7 - Jakab István: A csehszlovákiai magyar nyelvművelés legfontosabb kérdései
Jóvátehetetlen hibát követnénk el, ha a nyelvjárások létezésének vagy az egyszerűbb falusi ember nyelvjárásosságának jogosultságát vonnánk kétségbe. Egyébként a választékosabb nyelvhasználat kialakítása, különösen a hangbázis megváltoztatása hosszú, sok kitartást és türelmet s nem kevesebb tapintatot igénylő munka még az iskolában is. Nem mondhatunk viszont le erről a munkáról, hiszen az anyanyelvi oktatás tantervei a művelt köznyelv elsajátíttatását tűzik ki célul az iskoláknak. Enne'k a munkának az eredményességét hátráltatják azok, akik saját közegén kívül védik a nyelvjárá- siasságot, ezzel kárt okozva egyrészt magának a társadalomnak, másrészt a nyelvjá- rásiasan beszélő egyénnek. Ha azt nézzük, hogy ezek a „pártfogók” kifogástalanul használják a művelt köznyelvet, akkor álhumánusnak kell minősítenünk megnyilvánulásukat, hiszen másokat arra ösztönöznek, ne tegyenek semmit nyelvi műveltségük javításáért. Különösen a palóc vidék szülötteinek jelent gyakran hátrányt nyelvjárásias kiejtésük a kiejtési, szavaló és prózamondó versenyeken, s olykor bizony egy-egy színészi vagy rádióbemondói, -riporteri pálya is meghiúsulhat emiatt. Összegezve az eddigieket: helytelen volna bárkinek is megtiltani, hogy a saját szűkebb környezetében nyelvjárásban beszéljen, viszont azt is tudatosítanunk kell mindenkiben, hogy ami jó a nyelvjárásban, az nem mindig fogadható el a köz- és irodalmi nyelvben. Ami a pedagógus kiejtését illeti, nem hadakozhatunk az ellen, ha például elfogadható mértékben érezni lehet hangjain a nyelvjárási színezetet, de mindent meg kell tennie, hogy hangképzése minél közelebb kerüljön a köznyelvet beszélőkéhez, hiszen tanítványaiban is ki kell alakítania ezt a készséget. Megnehezíti a dolgunkat, hogy még mindig nem tudjuk pontosan meghatározni, mit jelent itt az „elfogadható mértékben”, mert még nincs köznyelvi kiejtési normánk, s azt sem tudjuk, mi felel meg a „regionális köznyelviének, tehát mértékünk csupán hozzávetőleges lehet: úgy beszéljünk, mint a legjobb magyar színészek, versmondók, illetve ezeknek hangképzésétől ne sokban térjünk el a nyelvjárások irányában. Szót kell emelnünk viszont a Csallóközben és a palóc vidéken is meglevő e (zárt e) hangunk védelmében. Sajnos, sokan ezt is nyelvjárási hangnak vélik, s köznyelvi kiejtésük elsajátításakor első feladatuknak azt tartják, hogy ennek a használatáról leszokjanak. Igaz, hogy írásunk nem különbözteti meg egymástól a kétféle e hangot, sokan nem is ejtik még a választékosán beszélők közül sem, de mivel az S hang egyrészt színesebbé teszi nyelvünket, másrészt megkülönböztető szerepe is van, köznyelvi hangnak kell elismernünk. Védelmeznünk kell, de ejtését nem szabad kötelezővé tenni azok számára, akik ezt a hangot nem ismerik, mert területükön nem fordul elő. b) A szlovák nyelvi hatásra keletkezett kiejtési hibák nem okoznak különösebb gondot. Léteznek ilyenek, regisztrálnunk kell őket, de hatásuk szerencsére csekély. Kettőt említhetünk meg közülük: a magánhangzók szlovákos képzését (különösen az a hangnak a palócos változatához hasonló, az á-nak a magyarénál kissé zártabb ejtését, s az é hangnak hol nyíltabb, az é-éhez közel álló, hol zártabb, már-már z-be hajló ejtését) s a hosszú mássalhangzók rövidítését (kasai = kassai, halota = hallotta stb.). Néha ezek az ejtési hibák együtt is jelentkeznek (kásái, hálotám stb.). Megjegyezzük azonban, hogy általában csak azoknak a beszédében érezhetők, akik hosszabb ideje élnek szlovák környezetben, s keveset beszélnek magyarul. 2. SZÓHASZNÁLATI HIBÁK A szóhasználati hibákat jellegük szerint három fő csoportba soroljuk: a) szlovák szavak használata szóbeli megnyilatkozásokban; b) szótévesztés, hibás szóválasztás és c) a szó alaki használatával kapcsolatos hibák. A két utóbbi csoportban eredetük, illetve a hibás szóhasználat oka szerint is csoportosítjuk a hibákat. A) Szlovák kölcsönszavak használata a szóbeli megnyilatkozásokban Különösen az 1940-es évek végén s az 1950-es évek elején lehettünk tanúi ennek a jelenségnek. Akkor még társadalmi okokkal is magyarázhattuk, mai, szórványosabb előfordulását azonban csupán lélektani, esetleg szociológiai okokra vezethetjük vissza. A csehszlovákiai magyar nemzetiség gazdasági és társadalmi egységben él a szlovák nemzettel. Ugyanazon a munkahelyen együtt dolgoznak szlovákok, magyarok, Így két
