Irodalmi Szemle, 1982
1982/7 - Cúth János: Életfa (regényrészlet)
formán edződhetek az öregek egyenrangú partnerévé. Ellenkező esetben mindvégig statiszta maradhatok ebben a nagy, szabadtéri játékban, amelyben a rám sózott szerepet inkább csak úgy szükségből vállalom, mint alakítom. A valószínűbb, sajnos, az, hogy mindössze ennyit mondtam volna Lujzának: .. nem, már jobban vagyok”. Még a tűzeset után elhatároztam, hogy feljelentem a két öreget. Aztán újra végiggondoltam, és most ismét végiggondolom a történteket, mert utólagos felismerésem, hogy korábbi elhatározásom inkább ösztönös, így talán elhamarkodott volt. .. Mikor a két öreg kocsira pakolta az ezüst étkészletet, a kupát, a gyertyatartót, némi jobbfajta ruhaneműt, s mikor Salamon két demizson bort helyezett el kartávolságnyira az ülésdeszkától, én minden kérdés nélkül magamra cibáltam a farmeromat, ingem alá csúsztattam az érmegyűjteményemet, ezzel készen is álltam az útra, de még előtte elhatároztam, hogy sohasem leszek nagyapa. Azt is eldöntöttem, hogy unoka sem vagyok. Megkésett nyári este volt, mikor megindultunk a fogattal; olyan, amilyennek a mai is Ígérkezik. A kocsi után poroszkáltam, kettesben koravén gondolataimmal. Porszag érződött a levegőben, szúnyogok légiói rajzottak köröttünk. Salamon szilaj csikaja hety- ként suhintgatott a farkával és, patáit magasra emelgetve, peckesen lépdelt a mély porban. Mikor a nap a láthatár peremére ért, arra gondoltam,hogy amiként a fák árnyéka a végtelenbe nyúlik, ugyanúgy az én árnyékom is kivetül a világmindenségbe. Emlékszem, valami magasztos érzés volt. Aztán lement a nap, megtört a fény, megenyhült a tikkasztó hőség és bágyadt nyugalom szállta meg a földet. Mikor a domb lábához értünk, már tudnom kellett, hogy nem a présház az úticélunk, de egy fél királyságért sem kérdeztem volna semmit, nehogy tájékozatlanságommal helyt adjak az öregek megsemmisítő válaszainak. Hallgatásaimnak akkoriban már egész arzenálját tudtam bevetni az öregekkel szemben: Illést elbizonytalanította elmélyült hallgatásom, viszont ha azt vettem észre, hogy dühös, olyankor a letört, megbánó hallgatás hatott. Salamont a töprengő, részvétteljes hallgatással tartottam sakkban. „Bölcs” hallgatásom ezúttal a kiismerhetetlenség védőburkával óvott, így magamra hagyatkozva, fanyar szájízzel, de azért kényelmesen kaptattam a szekér mellett felfelé. Lujza már jóelőre harsányan szétkürtölte a szomszédok között, hogy azon a napon nem leszünk odahaza. Arról a harsányságról is lehetett volna mindenfélét feltételezni, világos hát, hogy inkább csak szerettem volna, mint hittem, hogy anyámhoz visznek. Az a mód, ahogy aztán Salamon „meggyőződött” arról, hogy vissza kell fordulnom, az már izgal- masságában is ígéretes volt, úgy, hogy saját kíváncsiságomnak engedelmeskedtem, nem pedig Salamon „rábeszélésének”. — Visszafordultam. A szentkép, amely a hevenyészett házioltárt képezte, emlékezetem óta a padláson porosodott; akkor meg egyszercsak az istállóban látom a falnak támasztva, előtte a gyertyacsonk, szalmacsutakra állítva. A szétterített szénaalom bűzlött a petróleumtól. Meggyújtottam a szénát négy-öt helyen és biztos voltam benne, hogy mire visszaérek, már az egész ház égni fog... Mínusz nyolc év, s ahány év, annyiszor nagyobb naivság: ahogy akkor elképzeltem, hogy az az én nagy pillanatom, amikoris azt teszem, amire senki sem merhet gondolni, s azzal mindent megbosszulok . .. Akárhányszor rajtakaphatom emlékezetemet, amint jelentőség nélküli helyszínekkel, számokkal, vagy nevekkel játszadozik: mit keres itt például ez a két név: Sára, Pál? ... Ezek bizony a szüleim. SÁRA Ahogy így háttal áll nekem, kinézek belőle még vagy tizenöt év munkát. Csengetéskor most is, mintha bennem zárult volna az áramkör. Egyik legutóbbi, rajtaütésszerű csengetésekor vettem észre magamon a változást az előszoba tükrében, azóta tudom magam elképzelni mások szemében. Szó se róla, szeretném én amolyan szemérmes riadozásnak elkönyvelni rettegéseimet, amelyeket nyolc év óta egyre kisebb „ijedelem” is képes kiváltani. A tévészerelő is visszafogta lendületét, alig jutott túl a küszöbömön. Azóta is csak a hátát mutogatja, minden figyelmét és érdeklődését a tranzisztorokra és ellenállásokra pazarolja... Megmutathatnám neki, hol vágtam el a drótokat a készülékben: kötözné össze szaporán, azzal vége is szakadhatna ennek a... de talán van még remény! Szólnom kéne, ámde most azonnal, még mielőtt igazolódni látná első benýci- mását...
