Irodalmi Szemle, 1982
1982/7 - Cúth János: Életfa (regényrészlet)
Cuth János ÉLETFA ILLÉS Bizonyos, hogy az aggodalmat kibetűzik arcom redői közül, alkalmasint meg is toldják koholmányaikkal, márpedig értük aggódom én, saját boldogulásom felől már határoztam ... Az aggodalmat minden bizonnyal a teremtő plántálta a csontjaimba — csakis úgy eshetett — máskülönben elszántságommal együtt az is kiszáradt volna belőlem. Aggodalmam viszont képes kiújulni, akárcsak a csúz a derekamban, s odanéznem sem szabad... Láttam, hogy a márványra köpött, a nyála lassan lecsúszott és csillogó ecsetvonást hagyott maga után, akárha csiga mászott volna Végig a sírkövön. Édes, egyetlen istenem, igaz mindenható, te tudod csak, hogy akit kilel a hideg minden gyalázatosság láttán, még ilyen torokszikkasztó hőségben is, az a te igaz híved. A nap minden órájában áldom a neved, a jövőben is áldani fogom és szívesen leszek a te ítéleted eszköze, ha az az én gyarapodásomat is szolgálja, csak világosítsd meg az elmémet, mitévő legyek... Tudom, Lórántnak nem lett volna szabad megszületnie, de azt már apja helyett leimádkoztam. Most újfent irgalomért esedezem, amiért annyit kérek, hogy megnyerjem az első díjat... LÓRÁNT Ez a szikkadt, vén árnyéktetéző Illés már megint a gesztenyefa alatt imádkozik, vagy alszik. Még ha tudja is, hogy minden kényszer, egyetlen becsmérlő gondolat nélkül megteszem helyette, akkor is elpuffant egyet szakállas kifogásai közül. Igazán nincs miért aggódnia. Ettől a fekete sírkőtől kezdve végigkaszáltam a közöket addig a düle- dező fehér márványkőig. Negyven perc alatt letaroltam akkora területet, ami egy másik kaszásnak százötven évig tartott... Jóllehet azt a kaszást nem heccelné Illés olyan kajánul: „Ügy áll a kasza a kezedben fiam, mintha először tartanál férfias szerszámot benne..Hiába serénykedem én ekkora parcellát negyven perc alatt betakarítani, a szaki százötven évig güzmölt rajta, mégis ő zsebeli be a nagyobb tiszteletet. így hát hiábavaló volt a sarló helyett a kasza, s a kasza helyett is hiábavaló lenne a kombájn... (Mire nem jó temetőben kaszálni...? Mindössze ezt kéne kapisgálnod neked is Illés, lelkiismereted felől tüstént mélyebben alhatnál, s te is olyan nagyapa lehetnél, mint ez a hóbortos Salamon — ha egyáltalán a nagyapáim vagytok). Olykor azt mondogatja Illés, hogy értem is imádkozik, a jövendőbelimért és leendő gyermekeimért is, ne legyen semmire gondom, csak csináljam azt, amit mond. Ha erre gondolok, elkerülhetetlenül az a cigányasszony jut eszembe, aki ott helyben, leégett házunk ajtajának pokolba nyíló ürege előtt jósolt nekem kincseket és méltóságot. Java portékánk az udvaron hevert, rátelepedett a pernye. Emlékszem, szánakoztam a jóslatain, egyben azok miatt is szántam őt, akik arra kényszerítették, hogy akkor is megkíséreljen adni valamit, mikor semmije sincs. Még ma is kísért az eset, pedig van már egy éve, mikor naplómra ruháztam át történetét: „Évezredeknek, talán több tíz- vagy százezer év tapasztalatainak, szokások és hiedelmek formájában rögzült bölcsességei csillannak olykor egy szurtos képű jós, valamely — ki tudja —• talán egy katasztrófa áldozatául esett nép sorsüldözött leszármazottjának együgyű szavaiban. Csakhogy a szokások gyakorlati célja kikopott az emlékezetből, a bölcsességek babonává torzultak, amiként a fáraók fiai fellahokká, s a brahmanok utódai kéregető, tenyerüket az ég felé fordító páriákká
