Irodalmi Szemle, 1982

1982/6 - NAPLÓ - Vojtech Kondrót: A fiatal irodalomról

ideiglenesség jegyének ellenére — folyóirat a folyóiratban! — a Nové slovo mladých művészeti (irodalmi) valósággá vált. Olyan kultúrpolitikai valósággá, amely befolyásolja a kezdő szerzők gondolkodásmódját, érzelmeit, sőt, hatással van az egész fiatal nemzedékre. (Ezt bizonyítja az irodalmi mellékletet tartalmazó számok emelt példányszáma.) A nemrég elhunyt magyar ködtő, Pilinszky János mondta egyszer: „Minden fellépő nemzedék már olyasmit tud a világról, már előre tud olyasmit, ami az előző nemzedék számára érthetetlen”. És a legjobb versek, prózai alkotások, melyeket a Nové slovo mladých publikál, ezt bizonyítják; olyan képet is képesek festeni nemzedéktársaikról, amilyet mi, csak valamivel idősebbek, már nem tudunk.

Természetesen, szeretném hangsúlyozni, hogy mindig az Irodalmi műhelyről beszélek, hogy mindez még csak kísérlet, ill. hasonlít valaki módszeréhez.

Egészen más a könyv, a debütáció. A könyvalakban való bemutatkozás — ez már csatlakozást jelent. És itt, úgy tűnik, a kivétel erősíti a szabályt. Daniel Hevier (Ci- liak és Hívešová mellett) egyenesen a folyóiratokból ment át az irodalomba, így a modern szlovák irodalom antológiáiban egész természetesen hajlik az ív Hviezdos- lavtól Hevierig. A többiek esetében ez nem annyira evidens; sőt, három-négy vers ragyog csak föl — és kész!

Ezzel kapcsolatban szeretném fölidézni Daniela Hívešová föllépését az előző kongresszuson. Idézem: „Nem követelődzni akarok, jóakaratot és elnézést kérni a debütán- soknak, de fel szeretném figyelmüket hívni arra a tényre, hogy hiányzik egy olyan folyóirat, amely a fiatal és kezdő alkotásokat támogatná, és így a fiatalok folyóirati problémáikat átviszik a kiadók szintjére. Ez közvetve csökkenti a kiadás minőségét, az olvasók könyv iránti bizalmát, mert a könyv mindig bizonyos érték és ajánlás záloga volt és kell, hogy legyen.”

Igen, úgy tűnik, hogy itt öt év után sem léptünk előbbre, és az alapvető követelmények itt is megmaradtak. Függetlenül attól, hogy van-e a fiataloknak speciális folyóiratuk vagy sem, a debütánsokat illetően el lehet gondolkodnunk bizonyos újításokon. Egy olyan gyűjteményre gondolok, amely bemutatkozás lenne a bemutatkozás előtt. Annak idején Magyarországon jelent meg egy ilyen könyv: Költők egymás közt. 9000 példányian, 15, talán 500 verssoros bemutatkozás, fényképpel, bevezető portékkal jelentős magyar költők tollából, és befejezésképp „életrajzokkal” — a bemutatkozók vallomásaival. Ha semmi más, de ösztönzés lehetne ez kiadóinknak, hogy elgondolkozzanak. Talán úgy tűnik majd, hogy itt olyan dolgokról beszélek, melyek mellékesek vagy nem függnek össze a témával. De az irodalom — és a mai szlovák irodalom is — nem lehet csak magával elfoglalva. (És ezzel nem gondolok az irodalomra elvontan, az írószövetségre, mint olyanra, de az itt jelenlevő egyénekre is.) Idézzük fel Matuška Stúr-iskoláját. Idézem: „Szörnyen szeretem Kalinčiakot, mert arra hajlik, hogy mindig a magáét fütyülje, a szokásáért szeretem, hogy sohase csinálom azt, ami nem tetszik, de szörnyen és ijesztően imponál nekem egy másik parola, éppen Štúr parolája, amely szerint azt kell csinálni, ami szükséges, amit muszáj csinálni, függetlenül attól, hogy nekünk vagy másoknak tetszik-e vagy sem.” És idézzünk Sládkovičtól is: ^Tanuljatok, gyakoroljatok! — mert kihalnak a poéták, jaj lesz nekünk a sírban, néma gyermekek apáinak!”

Ezt annak kapcsán mondom, hogy a jövő minket és a mi tetteinket egy kicsit másként fogja megítélni, saját szemével, saját szemszögéből, és éppen ezért talán ez a megjegyzés sem annyira hiábavaló.

Miroslav Válek az SZLKP kongresszusán ezt mondta: „Senki más, mint ők maguk (és ha erről beszélek, a legproduktívabb nemzedékre, a negyvenesek nemzedékére gondolok), tudják csak autentikusan megfogalmazni a jelen problémáit.” Ehhez még hozzáfűzném, hogy a legfiatalabb irodalom problémáit is ők oldhatják csak meg. Laj- čiak, Mihálik és Mináč nemzedékének a szocializmus kibontakozásának idejében a kor megadott minden esélyt, Feldek és a mi nemzedékünk az ötvenes évek felében kapott teret és időt. Kívánjunk hasonló esélyeket a fellépő nemzedéknek, azoknak is, akik utánunk jönnek.

Ahogy ezt Ján Smrek a Mladá tvorba első számában, 1956 szeptemberében írta a fiataloknak: „Az élet túl rövid ahhoz, hogy kisszerű legyen”. És ezt leginkább akkor tudatosítjuk, amikor valaki távozik sorainkból.

Fordította — k —