Irodalmi Szemle, 1982

1982/6 - ÉLŐ MÚLT - Jaroslava Pašiaková: Az Akasztott ember

gondolatai: a reklám mint emberi produktum lehet szép is meg visszataszító is; a hangulati árnyalatok és az illusztrativitás ellentétben állnak a reklám lényegével, megfosztják a hatás pontosságától és meggyőző erejétől; a jó reklám nem analitikus és definiáló, hanem szintetikus — egysége az időnek, a tartalomnak és az anyagnak; a reklám a kor kulturális és tudományos színvonalának jellemző kifejezője; a reklám konstruktív művészet; reklámot alkotni annyit jelent, mint szociális művésznek lenni.. .

Moholy-Nagy írásait a Stredisko című — a maga korában jelentős, haladó — cseh művészeti folyóirat is közölte. Megemlíthetjük például a Nové filmové experimenty (Oj film-kísérletek) című hosszú tanulmányát (III., 1932—33., 233—39. 1.), amelyben frappánsan fogalmazta meg a filmnek mint a jövő művészetének az értelmét (a tanulmányt František Kalivoda, a jelentős cseh építész fordította németből). A másik, nem kevésbé jelentős, Moholy-Nagy írta kordokumentumot Otevrený dopis (Nyílt levél) címmel közölte a Stredisko (IV., 27—29. 1.). A szerkesztőség bemutatta Moholy-Nagy professzort és hangsúlyozta, hogy felhívását eredetileg a Rómában, 1934-ben tartott V. (nemzetközi) filmkongresszus résztvevőihez címezte. Levelét azonban hivatalosan nem fogadták el és nem közölték a kongresszusi Bulletinben. Moholy-Nagy a nyílt levélben felvázolja azt a szerencsétlen helyzetet, amelybe a nyereségvágyó producerek juttatták „a legfiatalabb művészetet”. A szerkesztőség megjegyzi: a Kongresszus elutasító magatartása azt bizonyítja, hogy ismét elhallgattatnak azok a művészek, akik becsületesen igyekeznek kiszabadítani a filmet a biznisz börtönéből. A bevezetőben Kalivoda építész hangsúlyozta, hogy a film függetlenségéért és az alkotás szabadságáért vívott harcot minden lehetséges eszközzel folytatni kell. Ezért közölte a szerkesztőség főhelyen Moholy-Nagy felhívását.

De térjünk vissza az Akasztott emberhez!

A tartalomról és formáról Kállai Ernő Konstruktív forma és szocialista tartalom című cikkét közölte a folyóirat (AE, 1922. dec. 20.). Kállai elemzi a konstruktivizmus filozófiai alapját, s rámutat, hogy aktivizmusa egyetlen konstruktív gondolatra irányul

— a szocializmusra. „A konstruktív gondolat teljes tudatában van a kapitalizmus által okozott károknak és túl ezeken az ember minden veleszületett és szerzett nyavalyájának. Mégsem panaszolja őket egyre-másra, mint az énekes koldus, hanem az orvos könyörtelen vizsgáló szemével látva keletkezésük egész oksági láncolatát, diagnózisukat és megszüntetésük módját, cselekvésre szólít, hogy úrrá lehessen a szociális életet gátló akadályokon. Hirdeti, hogy ennek a cselekvésnek mindenkinél a legszívósabb és legintenzívebb munkában kell nyilvánulnia, de a legsúlyosabb és legeredményesebb egyéni küzdelmet is a fiziológiai, társadalmi, és metafizikai determináció hálózatába foglaltnak tudja. Tehát nem személyesít és nem monumentalizál... Nem akarja, hogy az emberi társadalom egyetemének produktív és eredményt élvező életessége akár a legcsekélyebb mértékben is értéktöbleteket halmozzon fel az egyik ponton és hiányokat támasszon valahol a társadalmi organizmus másik pontján. Egyenrangú feleknek ezt az univerzális egyensúlyát csak egy osztálytagozottság és exkluzivitás nélkül való, vagyis szocialista társadalomban lehet megvalósítani. Ez a konstruktív gondolat szocializmusa.”

A magyar avantgarde két legjelentősebb csoportja — a Kassák- és a Barta-csoport — közti különbséget abban látjuk, hogy míg Kassák átvette, szüntelenül befogadta a külvilág újabb és újabb — német közvetítéssel érkező, de a francia irodalom irányába terjedő — ösztönzéseit, addig Barta — noha formálisan görcsösen ragaszkodott az avantgarde vonalhoz — megrekedt a hazai problémakörnél. Az ő „dadaizmusa” ezért nem játékos, hanem csak az akasztottak kétségbeesett, valóban „fekete humora”.

Hogy mennyire különbözött a magyar avantgardnak ez a két vonala, azt éppen a dadaizmushoz, illetve a Kassák-csoportnak a „specifikusan” magyar dadaizmusnak nevezhető jelenséghez való viszonyából láthatjuk. Kassák az emigrációban nem szenved olyan rettenetesen, ő kiegyensúlyozott, megvan benne az a csodálatos (Illyés által is csodált) egyensúlyérzék, amely — Bartától eltérően — megóvja őt az extremitásoktől. Kassák a pusztítás pillanatában az új építkezésre gondol, konstruktivizmusa mélységesen etikus és őszinte. Persze, Barta éppily becsületes a maga destruktivizmusában. Saját korában az volt az érzése, hogy az írónak mindaddig nincs joga tollat fogni, amíg a földgolyón egyetlen ember is éhezik. Déry vitába szállt vele, bizonyítván, hogy