Irodalmi Szemle, 1982
1982/6 - Moyzes Ilona: A tó titka (mesejáték-részlet)
anyámat elveszítettem. Csak apámra emlékszem. Sokat aggódott a sorsomért, mi lesz velem, ha magamra maradok, s lám, most itt vagy te. Mintha csaJk ő küldött volna. HOSSZÚ LÁB: Nem hiába szerettem én ezt a tavat. Minden szabad időmet itt töltöttem s csak nehezen tudtam estefelé megválni tőle. De az apádról beszéltél... FÉNYES SZEM: Igen. Sok jó tanáccsal ellátott. Bölcs volt, s a bölcsességét sok kemény tapasztalatából merítette. És jó is volt. Számomra nem halt meg. Itt él bennem. Vízország ura volt, szigorú, de igazságos. Mindenki szerette és tisztelettel emlegetik. De menjünk tovább ... (2. szoba. Egy óriás fehér liliom bontogatja szirmait. Az egyik szirom szélén harmat- csepp csillog.) HOSSZÚ LÄB: Liliom! Milyen óriás! Ilyen csak a te palotádban nőhet. S az illata.. . És micsoda harmatcsepp! FÉNYES SZEM: Bizony, bizony, s most jól figyelj! Aki ezt a harmatcseppet megissza, soha nem hal meg, s bölcs lesz, mint Kelet királyai. HOSSZÚ LÄB (Megdöbbenve): Akkor miért nem itta meg az édesapád? FÉNYES SZEM: Nekem tartogatta. HOSSZÚ LÄB: És ezt... ezt te most csak úgy nekem adnád? Nem, ezt soha nem fogadom el. Soha nem fogadom el. Soha, soha, soha! Nem kell. Tartsd meg. Még, hogy én éljek, amikor te, meg az anyám... Nem, nem, nem... Ezt soha! (Hosszú Láb sír. Körülötte nagy a csend, felfigyel rá, megfordul s megdöbbenve látja, hogy Fényes Szem is sír. Odamegy hozzá.) Fényes Szem, te sírsz. FÉNYES SZEM: Elviheted mindenemet. HOSSZÚ LÁB: Már hogy vinném? És miért? FÉNYES SZEM: Mert mindenedet ide adtad. HOSSZÚ LÁB: Én? Hisz te akartad nekem adni az élet vizét. FÉNYES SZEM: Én csak azt. Te többet adtál annál. Az élet melegét. Soha nem kaphatok többet, bármeddig éljek is. Hiába innám meg én magam a liliom harmatcseppjét. Hűvös világban hűvös az élet. HOSSZÚ LÁB: Tudod mit? Van egy remek ötletem. FÉNYES SZEM: Ki vele! HOSSZÚ LÁB: Kettéosztjuk a harmatcseppet. így egyikünk sem lesz örök életű, de mindkettőnknek hosszú életünk lesz. Mit szólsz? FÉNYES SZEM: Szép gondolat, megint meghatottál. Teljesen önzetlen vagy. Ha mindenki ilyen lenne odafönt, nálatok, akkor szép lenne a világotok. HOSSZÚ LÁB: De hogyan öntjük ketté a harmatcseppet? FÉNYES SZEM: Ez megoldható. Menj ki a serleghez s hozd be a legkisebbiket. S meglátod, a mi harmatcseppünk némileg különbözik a tiétektől. Nagyobb. HOSSZÚ LÁB: Látom. (Befut a serleges szobába, s két pici serleggel tér vissza.) Itt is vagyok! FÉNYES SZEM: Felezz! HOSSZÚ LÁB: (Övatovan közeledik a liliom szirmához, a harmatot belé cseppenti az egyik serlegbe, majd kiméri. Az egyik felét Fényes Szem hal-kezébe adja, a másikat magánál tartja. Koccintanak.) Az életedre, Fényes Szem! FÉNYES SZEM: A tiédre, Hosszú Láb. (Fényes Szem kiüríti serlegét, Hosszú Láb észbekap, a serleg megáll a kezében.) Valami baj van? HOSSZÚ LÁB: Semmi, de várj egy pillanatot. (Kirohan a serleges szobába, s még egy apró serleget hoz be.) FÉNYES SZEM: Ez mi? HOSSZÚ LÁB: Ez? Az anyám élete. (Saját serlege tartalmának felét a harmadikba tölti, a magáét megissza, a harmadikban ott marad a fele.) FÉNYES SZEM: Én meg felhörpintettem a magamét. És mindkettőtöket megrövidítettem vele. HOSSZÚ LÁB: De csak időben. Igazában véve én loptalak meg téged. FÉNYES SZEM: Hogy érted ezt? HOSSZÚ LÁB: Egyszerű. Hosszabb lesz az életed, de te fogsz engem megsiratni. Neked lesz rosszabb.
