Irodalmi Szemle, 1982

1982/6 - Kulcsár Ferenc: Kit visz el a kóku?, Hogyan szabadították ki a gyerekek a Napot?, Hol volt, hol nem volt (mesék)

Kulcsár Ferenc

MESÉK

KIT VISZ EL A KŰKU?

A kóku azt viszi el, akinek van anyukája meg apukája.

A kóku kéményseprő meg rendőr, akik anyukában meg apukában laknak.

Ha anyuka akarja, előpattan a homlokából a kéményseprő-kóku, és betesz téged a füstölgő, varjúfeketén fekete, kormos kéménybe.

Ha pedig apuka akarja, előugrik a mellényzsebéből a rendőr-kóku, hátra köti a sarkad, és egy fényes acélcellában hét lakatra zár.

Anyuka-kóku meg apuka-kóku, akárhogyan is számolod, az együtt már mindenképpen két kóku, te pedig egyes egyedül csak egy gyerek vagy.

Tegyük fel, mert ilyenkor mindent számításba kell venni, szóval tételezzük fel, hogy te is kisfiú-kóku vagy kisleány-kóku lehetnél. így is eléggé reménytelen, hiszen két kókuval nehezen szállhatsz szembe.

Nem mondom, kókukóku éppen lehetnél, de akkor is csak gyerek kókukóku. Két felnőtt kókuval szemben igazán nincs sok esélyed.

Legjobb, ha anyuka és apuka füle hallatára nevetve kijelented:

— Kóku nincs is.

Igen, talán még ez lenne a legjobb.

Hadd csodálkozzon anyuka meg apuka.

HOGYAN SZABADÍTOTTÁK KI A GYEREKEK A NAPOT?

Egyszer egy dölyfös, telhetetlen kavics lenyelte a Napot, és nagy peckesen kifeküdt a tengerpartra.

Arra kószált egy éhenkórász kő, meglátta a peckes, fénylő kavicsot, s igen meg^ örvendezett a jó falatnak. Hamm! — be is kapta a kavicsot azonnal, s a kavics helyére telepedett szundítani egyet.

De kisvártatva megérkezett a szikla, neki is korgott a gyomra az éhségtől, hát nem sokat teketóriázott, megette a követ, s elterült jóllakottan a fövenyen.

Akkor arra cammogott szuszogva egy hegy. Megpillantotta az alvó szikiét, több se kellett neki, azonmód a gyomrába hengerítette.

Alit, állt szundikálva a hegy a tenger partján, a nagy világ végi sötétségben.

Örök éjszaka lett, mert a kavics gyomrában feszengett a Nap, a kő bendőjében kocogott a kavics, a szikla hasában lötyögött a kő, a hegy pocakjában szíirkéllt a szikla.

A hegy meg hangosan szuszogva szundikált, roppant kőbörtönében rabul tartva a Napot.

Valamit tenni kellett halaszthatatlanul.

Ekkor egy kisfiú elkiáltotta magát:

— A hegy pocakjában szürkéll a szikla, a szikla hasában lötyög a kő, a kő bendőjében kocog a kavics, a dölyfös kavics gyomrában jkucorog a Nap. Ki kell őt azonnal szabadítanunk, mert örök sötétségben nem élhetünk.

Több sem kellett a koromsötét éjszakánál is sötétebb éjszakában várakozó, türelmetlen gyerekseregnek.