Irodalmi Szemle, 1982
1982/6 - Ardamica Ferenc: Sikervárás (elbeszélés)
Ott sem jobb. Nézi a három könyvszekrényt. Kettő tartalmát már kiolvasta. A harmadik is zsúfolt. Az abban sorakozó könyvek még elolvasásra várnak. Türelmetlenkedik. Nincs ideje olvasni. Ugye szörnyű?! Egy fró, aki nem olvas! Mit, író?! Nevetséges! Ott sem járt, ahol az írók ... Talán rendelkezik egy kevéske tehetséggel, semmi több ... De író, igazi nagy, súlyos író, író nagy í-vel sohasem lesz belőle! Nem tudja kidomborítani a mondanivalót. Nem képes tíz oldalon indokolni, miért lépett egy kurtát a főhős. Ez nem megy! Örökké kis firkász marad. Tizedrangú... Eh, tized, huszadrangú írócska! Abba fogja hagyni! — Sokat akar a szarka... Szerencsétlen alak vagyok, nem erre a világra való! — ismételgeti magában. Visszamegy a konyhába. — Kedves hallgatóink, híreinket hallják ... — Szép tőled, hogy kijöttél! Segíts megpucolni ezt a dögöt, ha azt akarod, hogy a jövőben gépeljek. Szívesen segítek, persze csak akkor, ha te is nekem... — és hosz^ szasan prédikál arról, hogy mennyire össze kell dolgozniuk, ha azt akarják, hogy „vigyék valamire”. A férfi máskor nevetne a kispolgári szavakon: valamire vinni! Most nincs kedve. Mert tudja, pontosan tudja, mire gondol az asszony. Arra, hogy egyszer elvégzik az esti egyetemet, s azután minden másképp lesz, minden rendeződik. Lesz rendes állás, pénz, gyerek, megbecsülés, s talán még irodalmi siker is. Biztosan lesz! Szaggatják a nedves, ázott tollakat. — Dugd még be a szárnyát a forró vízbe! Nehezen kopasztódik .. . S máskor kímélj meg az ilyesmitől! Minden húsboltban árulnak fagyasztott baromfit. Megtisztítva árulják! — Igen ... Révbe érnek, zökken vissza a férfi újból az előbbi gondolatmenetbe. Minden kezdet nehéz! Csak végig kell csinálni! Akárcsak ezt a mai, fárasztó, kellemetlen napot. Egyszerűen nem megy másképp, nincs más kiút. Legalábbis számukra! Csak az a felháborító, hogy egyesek már a születésük pillanatában révbe érnek. Hiába, ebbe is bele kell nyugodni! Mindig voltak és lesznek egyesek és kettesek, és ... Mégis őrület végiggondolni! — Őrület, tiszta őrület! — gondolkodik megint hangosan. — Ne haragudj! — kérleli az asszony, aki már holtfáradt, és ismét félreérti a helyzetet. — Igazad van. Utoljára történt... Máskor a húsboltban vásárolok. Az asszony bocsánatkérő, beismerő szavai jobb kedvre derítik. A tyúk ide-oda csúszkál a nedves asztalon. — Kedves hallgatóink ... Cibálják a tollakat a szép, sárga bőrből. Kövérke ez a tyúk .. . Nocsak, no ... Végez'.ek! Dúdolhatnékja támad a férfinak. Hogy is van...? Hogy is volt? Hirtelen azon veszi magát észre, hogy minden erőlködés ellenére sem tudja visszaidézni... Elfelejtette... De még ilyet! Pedig olyan szép, szomorú, fülbemászó melódia volt. S már nem is igen fog az eszébe jutni, mert az a harsogó csárdás, amit most húznak, teljesen kiveri a fejéből. Takarítanak, kezet mosnak, már az alvásra gondolnak. A tyúk hosszú nyaka meredten kandikál ki a tálból. Mindketten végtelenül megkönnyebbülve nézik, s kissé csodálkozva látják, hogy a nevetségesen kopasz fejen már nem is olyan kókadt a taréj.
