Irodalmi Szemle, 1982
1982/6 - Duba Gyula: Semmi nem történt (elbeszélés)
— Sajnálom... — ő szólította meg —, nem így akartam... — Semmi nem történt — vágott gyorsan szavába az asszony —, igazán nem történt semmi... Csodálkoztak, mert nem értették egymást. De nem mutatták, csak magukban csodálkoztak, és várták, hogy egyikük kimondja, amit a másik vár tőle. De hiába vártak. És ezen magukban még jobban csodálkoztak, mert egyik sem értette a másikat, hogy miért nem kérdez. — Azért néha majd felnézek — habozott Szilveszter —, ha nem zavarom . .. — Igen ... igen ... — mondta sietve az asszony —, jöjjön bármikor! Szilveszter lemondóan érezte a vágyat utána, mint olyan távoli szépséget, amelyet már nem érhetünk el, ezért hiábavaló, soha nem teljesülhet. Az asszony egyre jobban csodálkozott magában és erősen csalódott, hogy a férfi nem kérdezi, miért nem ment ki az állomásra, de igyekezett kifürkészni és megérteni őt, ezért nem mutatta csalódását. „Nagyon akart és igazán komolyan vett, mint ahogy én is őt, amikor azt mondtam, hogy elutazom”, gondolta magában, „s hogy csalódott bennem, rádöbbent, hogy lehetetlen találkoznunk... De azért kérdezhetne...!” Később kedvetlenek és szótlanok lettek, megsejtették, hogy az azután következők nem lesznek sem őszinték, sem izgalmasak, hanem majd szürke és erőltetett dolgok következnek, közömbösek, mint oly sok jelenség az életükben. Azért majd találkoznak, hogy tovább éltessék a látszatot, játékból évődnek és mutatják, hogy jól érzik együtt magukat, de ez már csak kényszer lesz és egyszer abbamarad. Az idő nem tér vissza, úgy tréfálja meg és hajtja uralmába az embert, hogy nem tér vissza sohasem. Tán Albert: Gyümölcs-csendélet, olaj, 1824
