Irodalmi Szemle, 1982

1982/6 - Duba Gyula: Semmi nem történt (elbeszélés)

Mintha a hőtömegek a viszonyukat is nyomnák, fagyasztanák. De ez csak látszat, Szilveszter tudatosan cselekszik és az asszony nyugtalanságát kedvezően értékeli. Csak egyszer zökkent ki a nyugodt várakozás helyzetéből, karácsony előtt.

Vrchlická az ünnepek előtt szabadságot vett ki, síelni készültek. Ojév után jönnek vissza, addig nem lesz a városban. Szilveszter csalódottan vette tudomásul, hogy elutazik. Ajándékot akart venni, felvitte volna neki és boldog ünnepeket kíván. Nem mutatta csalódását, szép időt és jó havat kívánt, de a lépcsőkön, elmenőben már tudta, hogy nem kellett volna olyan közömbösnek lenni. Szavakkal is sajnálhatta volna, hogy az asszony elmegy. Két hétig nem látja, kiszabadul abból a körből, melyet ismeretségük jelent, szabad helyre kerül, könnyen felejthet, elveszítheti. Pontosabban: történik vele valami, s ő soha nem jut el az igazi találkozásig. Vrchlická új emberként tér vissza, megtörik a varázs, mely mindkettőjüket fogva tartja. Nem engedheti... Korholta, szidta magát és ivott egy borozóban, munkavégzés előtt ittasan ment vissza a palotába. Az asszony látta, hogy ivott, de nem bánta, tetszett neki, örömöt érzett, hogy visszajött, és ki is mutatta, hogy örül. Már kívánta, hogy érezze a férfi vágyakozását, konok és türelmes vonzódását, határozott, okos nő volt, de magatartása kemény pózán bévül mégiscsak nő. Most azt mondta neki búcsúzva Szilveszter: — Mulasson jól és pihenjen, felejtse el a jelentéseket, de vigyázzon magára és épségben jöjjön vissza — nekem!

Ekkor már a régi volt, mosolygó és határozott: — Ne féltsen, visszajövök.

Tombolt a tél. Szilveszter aggodalma indokoltnak bizonyult, az utazás napján országos hóvihar dühöngött. Az országutakon behavazott autók vesztegeltek, míg a hóekék ki nem szabadították őket, expresszvonatokat állítottak le a hótorlaszok. A város utcáin süvített a szél és vadul kavarta a havat, reggel a járdákon megfagyott galambok tetemei hevertek. Vrchlická emlékét lassan megdermesztette a hideg. Karácsony közeledett, az üzletekben, fekete latyakba a tömegek tipródtak, a jeges utakon üresen forgott az autók kereke. Zajlott a nagy ünnepi bevásárlás, ajándékkeresés. Az élet felgyorsult, lüktetését a kegyetlen tél sem tudta fékezni. Szilveszter karácsonyfát keresett, majd vett két nagy pontyot. A barokk és rokokó paloták utcájában jókora hótömeg szakadt a nyakába, meglepetésében szinte földre roskadt a súlya alatt. Csodálkozva vette tudomásul, hogy alig gondol Vrchlickára, talán mert az asszony nincs a városban. „Mégis a kaland lehetősége vonz hozzá”, így töprengett, „hiszen nyugodtan megvagyok nélküle, ha tudom, hogy elérhetetlen, mert nincs jelen ebben a szűk, rideg világban, ahol agyon akarnak lapítani a hótömegek”.

A szentestén az egész család összejött Szilveszteréknél. A fia és a lánya, három unokája — kisfiú és két kislány —, menye és veje, éppen hogy elfértek a kinyitható ebédlőasztal körül. A felesége kiváló ételeket készített. A karácsonyfa alatt sok játék és ajándék, a fa a mennyezetig ér, kellemesen illatozik a szobában a friss gyanta. Szilveszter mosolyogva trónol az asztalfőn és elégedetten szemléli a jókedvű társaságot, micsoda szép fiatal emberek és kedves gyerekek! Az ő műve ez a kis közösség, nélküle nem lenne, s ezt mindnyájan tudják és elfogadják elsőségét, ő az alap és a megtartó erő. „És még valaki”, nézte hálásan a feleségét, hű társát műve megépítésében, „kettőnk műve ez az életerős, szép közösség”, fogta át az asszony vállát... Nagy elégedettséget és biztonságot érzett, megnyugtatta az együvétartozás érzése és a harmónia, mely körülveszi. Hallgatta a fiatalokat, jókedvűen csevegtek, néha a gondjaikat említették. Elhatározta, hogy ezután több időt és figyelmet szentel a problémáiknak, jobban segíti őket, a maguk útját járják, de még támogatásra szorulnak.

Aztán eszébe jutott Vrchlická, de közömbös maradt, az asszony elveszítette felette a hatalmát. „Nem kellett volna elutaznia”, gondolta mentegetőzve, „ő az oka, miért utazott el?!”

Szilveszter éjszakáját sem feledheti, éjfélkor a himnusz zúgása közben és az utcákon durranó petárdák pattogása mellett megcsókolták egymást és békés, boldog új esztendőt kívántak .. . ,„Nyugodtat és szépet, mint a régi év volt, mely éppen elmúlt, és mindig olyat, míg élünk”, súgta rajongva a felesége, aki szerette Szilvesztert. Összeszorult a szíve, megbánást és félelmet érzett, mi lenne, ha beleszeretne Vrchlickába, vagy az őbelé... rettenetes lenne, mindent elveszítene, ami most az övé, és újból kezdhetne mindent, pedig már tudja, hogy nincs ereje újból kezdeni... nem is akarja újból kezdeni, mert nincs miért, hiszen elégedett, mindent elért...

Hétköznapok kezdődtek, Szilveszter a helyettesét küldte értekezletekre, egész nap