Irodalmi Szemle, 1982

1982/6 - Duba Gyula: Semmi nem történt (elbeszélés)

fegyelmezni magát. Álmában Vrchlická egy valódi gúla tetejéről, egy hegyes cukorsüveg csúcsáról nézett le rá biztatón, míg ő verejtékezve mászott fel a hegy — mert végül is kiderült, hogy nem cukorsüveg az, hanem egy szabályos, kúp alakú hegy, valami kialudt tűzhányó — meredek oldalán, de mindig visszacsúszott és az asszony egyre szemrehányóbban és lekicsinylőbben figyelte küszködését. Nem horkoltam?, kérdezte reggel a feleségét. „Horkoltál, de már nem is bánt,” felelte az türelmesen, lassan megszokom. Átkozott bürokrácia, morogta, valósággal elcsigáz... Ezekben a napokban érett benne tetté a lázadás. Már nem visszakozhat, határozott lépésre kell szánnia magát. De a fejét semmiképp sem veszítheti el, mert akkor egyszerre minden annyira összebonyolódik, hogy egyben céltalanná válhat. Egy férfi az ő korában már nem lehet szertelen, sem kihívó vagy követelődző, tetteit bölcs tapasztalatok higgadtsága jellemezze. Ezért fékeznie kell magát, megőriznie nyugalmát. Ha nevetségessé válik, mindent elveszíthet, mindent, ami eddig volt és amit szeretne, hogy legyen.

Reggel kilenckor ment fel Dr. Dana Vrchlickához az irodájába. Megmagyarázhatatlan szorongást érzett, valóságos félelmet, míg a vén lépcsőkön haladt felfelé, melyeken valamikor öntelt főnemesek és magabiztos lakájaik jártak. Én nem vagyok öntelt, morogta idegesen, beijedt kölyök vagyok, legszívesebben visszafordulnék és elfutnék! Ha meglátja a szorongó, beijedt képemet, kinevet azzal a gyönyörű, zengő nevetésével ... Az emeleti folyosón ajtó nyílt, majd csukódott, Szilveszter döbbenten megállt és majdnem megfordult, hogy ész nélkül elrohanjon a rokokó háznak a környékéről is, aztán ismét ajtó csukódott, s erre megemberelte magát. Gondolatban dühösen magára ordított: hé, kétdioptriás gyászvitéz, be ne csinálj! Az életben szigorú társadalmi elveket képviselsz, s magadért nem tudsz helytállni? Férfi vagy még, vagy már csak gépies társadalmi céltudatosság? Hé, hallod, be ne csinálj!

Gúnyolta önmagát, hogy erőt nyerjen és magában megesküdött, hogy nem fordul vissza. Amikor meglátta a nő nevét az ajtón, egyszerre minden nagyon konkréttá vált, s ez megnyugtatta. Bekopogott, halk hangot hallott, benyitott. Az asszony íróasztala mellett ült, iratokat tanulmányozott. Az elébe teregetett iratokon fejléceket, aláírásokat és bélyegzőket látott. Néhány brosúra és egy köteg újság is hevert az asztalon. A dohányzóasztalkán a vázában friss krizantémcsokor pompázott, erős, fanyar illatával betöltötte a szobát. A sarokban álló nagy, nyitott páncélszekrényből teli irattartók és aktakötegek nézték mogorván a vendéget, mintha a helyiség komolyságára figyelmeztetnék és ennek megfelelő, felelős viselkedésre intenék. Vrchlická komoly arccal feltekintett irataiból, arcéle, vonásai néhány pillanatig még változatlanok maradtak, aztán egyszerre ragyogni kezdett a szeme, arcvonásai átrendeződtek, szája mosolyra nyílt és elővillant fehér fogsora. Olyan volt a változása, mint amikor másodpercek alatt kinyílik egy virág és azonnal teljes pompájában ragyog.

— 0, hát maga... Csücs le! — állt fel tettrekészen. — Főzö'k egy jó feketét. Ugye, erősen szereti és keserűen...?

— Mint az élet... — visszhangzott a férfiből a szellemesség. Ismételte önmagát. Már nem szorongott, kezet csókolt.

— írom a főbeszámolót... — közölte vendéglátója kávéfőzés közben —, teli az agyam számokkal, irányelvekkel és adatokkal. Ogy érzem, hogy élő adattár vagyok. Vagy magnószalag, melyre rengeteg bonyolult szöveget játszottak fel, s most vissza- játssza őket. Érzem, hogy két korong forog bennem, és a szalag simán, nesztelenül surran át egyikről a másikra. Maga még nem érezte magnónak magát?

— De ... — csodálkozott —, éreztem. Bennem is élnek szövegek, de ha ismételnem kell, igyekszem őket átformálni, hogy új értelmet nyerjenek.

— Alkotó természet — állapította meg jókedvűen —, de ne feledje, hogy ismételni egyszerűbb és, valljuk be, általában hatásosabb!

— Addig ismételjük önmagunkat, míg elkopunk — mondta erre búsan Szilveszter.

— A társadalom használ és elkoptat...

Az asszony elébe tette a kávét és szembeült vele a dohányzóasztal mellé, combja sávja kivillant, de most sem törődött vele. Szilveszter ismét megállapította, hogy ennek ellenére viselkedése nem kihívó, hanem természetes és már-már öntudatlan. Harmincöt-negyven között lehet a kora. Egészen fiatalos még, de néhány finom ránc a szeme sarkában érettségről és tapasztalatokról árulkodik, s ha komolyan néz, a homlokára is ráncok ülnek. Bőre halvány, halántékát finom kék erek árnyai hálózzák.