Irodalmi Szemle, 1982

1982/5 - KRITIKA - Alabán Ferenc: Összefüggéskeresés és mítoszteremtés

ság szuggesztív visszaadása egy lehetséges formájának. Minden furcsasága ellenére érdekes és izgalmas ez a strukturális alkotási mód, rendszerek létrehozása, mert vele és általa egy egészen új szemszögből láthatjuk át azt a küzdelmet, melyet egy csehszlovákiai magyar költő folytat saját elképzeléseinek bizonyításáért. Mindez nem jelenti azt, hogy Cselényi költészetének benső arányai hibátlanok lennének, mintha pályája teljesen problémátlan lenne. Távolról sem, de most nem erre akartuk helyezni a hangsúlyt. A művészi alkotás, fegyelem és tömörség, a kompozíció még meggyőzőbb gondja, az eltökéltség, a fantasztikum költői arányai, s mindenekelőtt a teljesebb bizalom a művészi formák komplexitása és értéke irányában, ez oszlathatja el művében az árnyakat, oldhatja az extremitást és világíthatja be a teljesebb távlatokat. Ügy tűnik, a Cselényi-probléma nem sokat veszített többértelmű mivoltából az utóbbi években, s egyre inkább új kritikai és irodalomtörténeti „elrendezésre” vár. Nem sokáig várathat magára egy, a teljes pálya felmérésére vállalkozó tanulmány, amelyet annál inkább szükséges megírni, mert a Cselényivel foglalkozó korábbi kritikai irodalom észrevételei éppen új kötete kapcsán szorulnak kiegészítésre.

A Jelen és történelem című kötet Cselényi eddigi életművének egyik fontos állomása, hiszen felöleli mindazt az időszakot és (körülményeket, amely tanúja volt költészete teljes átalakulásának. A költőnek ez már a második kötete, mely a csehszlovákiai magyar költészetről, de magáról a költészetről, a líra új lehetőségeiről és határairól szőtt elképzeléseket is újragondoltatja. Míg „Mítosz”-a inkább tudatosan szerkesztett érzelemkifejtő és a képek nyelvén beszélő struktúra, addig prózája és riportjai tartalmat közvetítők, tárgyszerűen célra irányulok és hangulatot ébresztők. A hangsúlyozott gondolati csomópontok ez utóbbiakra jellemzőek, a „Mítosz” versszerű elemei viszont gyakori önállósuló jellegükkel a kiváltó gondolathoz laza kapcsolatot megőrző hálózatot rejtenek. A költői alkotás az ellentétek keresztezési pontja maga is, s a szerkezet nem minden részében nyugszik a gondolat pillérein. Cselényi megoldásaiban a „megtervezett ihlet” jeleit látjuk, s az alkotó képzelet tervei a „teljes” összefoglalás igényét hordják magukban. A „látomás” belülről figyelendő rendje szerint rajzolja meg Cselényi mai helyzetét és a költészet egyik lehetőségét, a kiemelt struktúrában való gondolkodás igénye szerint. Az olvasó szeme előtt világosan jelenik meg a költő vállalkozásának kockázatos volta. Cselényi ugyanis mindent föl akar használni (saját és idegen szövegrészek), hogy a létező alkotói munka eredményeit az elképzelt struktúra törvényszerűségeinek megfelelően fokozatokban érvényesítse, forrásait, alakzatait, színeit összeillesztve teljességet mutasson. Ebből láthatóan Cselényi legsajátabb törekvése nem a stílus szintjén, hanem a megszokott arányok szándékos eltúlzásában jelentkezik, melyet a nem mindennapi költői program és magatartás alakít. Az önismeret és létismeret új fokának igenléséről van szó, ezért zsúfolja tervszerű tudatossággal anyagait. Hogy képes lehet-e a költészet mindezt elviselni, elbírni? A primér olvasói szempontok és a hagyományos elméleti megfontolások inkább a tagadó választ részesítik előnyben; Cselényi alkotói attitűdje viszont az igenlés mellett dönt és arról győzi meg kritikusát, hogy ez a kísérlet minden kockázatosságával, „költőietlenségével” egyetemben a csehszlovákiai magyar lírában új, eddig ismeretlen világot hódított meg. Cselényi ugyanis vállalja saját alkotása „megőrző” szerepét, saját folytatható hagyományát (paradox módon átírva, átkonstruálva és új jelentőségét keresve az anyagnak) ®űvébe olvasztja. Ettől fontosabb feladat (ha nem a legfontosabb!) azonban az újat- keresés: Cselényi költészete a költői szerepvállalás tudatossága és újszerűsége szerint is nemzedékének új alkotói fejezetét jelenti. Érzi maga is, hogy szétváltak a költészet útjai, de azt is vallja, hogy egy eddig szdkatlan módon és szinten ellentétes tartalmú eredmények is összefoglalhatók egyetlen mű keretében. Az összefüggéseket kereső értelem és a mitológiát teremtő ember, a saját „hagyományaiból” merítő individuum, új költői világát a legújabb irányokkal karöltve alkotja meg. Magatartásának, ellentmondásainak hátterét, egymást keresztező és kiegészítő vonalait, az „eredettől" a „mindenségig” vezető út egy részletét tárja elénk a Jelen és történelem, s erősíti azt a létező tényt, hogy Cselényi költészetében, de nemzetiségi líránkban is nagyot fordult az idő kereke. (Madách, 1981)