Irodalmi Szemle, 1982
1982/5 - Böszörményi János: Hadak útján — hadak szolgálatában V.
reket összeszedték, hogy elejét vegyék az anarchiának. Koncsiczky jegyzőt és Trubinyi János plébánost ellenforradalmi tevékenység címén letartóztatták. A verebélyi származású Trubinyi korábban országgyűlési képviselő is volt, nevét tehát ismerték. Bandi vörösőr-parancsnok kijelentette a letartóztatottaknak, hogy „ha a vörös csapatok kai együtt hajlandók vagyunk harcolni, szabadon eresztenek és életünket megmenthetjük” — emlékezik vissza egyikük. Trubinyi erre nem volt hajlandó. Június 4-én az ellenforradalmi tevékenységgel vádolt Trubinyin végrehajtották a halálos ítéletet. A letartóztatott jegyzőt továbbra is fogságban tartották. Június 12-én sorozást tartottak a faluban a Vörös Hadseregbe. A június 15-én Pesten kitört ellenforradalmi lázadás leverésére a vöröskatonák egy része a fővárosba ment. A vöröskatonák június utolsó napjaiban hagytáK el a falut és velük igen sok civil férfi is elment a közeledő fehérek elől. A tanácshatalom bukása után a fehérek elől elmenekült mocsiak a dunai szigeteken húzták meg magukat és csak késő ősszel merészkedtek haza a faluba. A hazatért volt vöröskatonákat csakhamar letartóztatták. Erre így emlékezik vissza Takács András: „Odahaza megboldogult édesanyám azt mondja: fiam, akik vöröskatonák voltak, azokat szedik össze. Ahogy beszélgetünk édesanyámmal, megverik az ablakot, mire én megkérdem, ki az? Kintről a válasz: Én vagyok, Bábi Jancsi. Beeresztettem őt. Elmondta, hogy keresnek bennünket. így azonnal menekülnünk kellett és egy ladikkal átmentünk Süttőre. Oda is bejöttek a román katonák és ott is szedték össze a volt vörös katonákat.” Takács András a továbbiakban elmondja, hogy évekig volt kitéve zaklatásoknak, kihallgatásoknak. HÁBORÚS VISSZAEMLÉKEZÉSEK Napjainkban már csak négy olyan ember él a faluban, akik az első világháború alatt hadkötelesek voltak. Ezek közül 2 mint őstermelő fel volt mentve, egy vöröskatona, egy pedig fogságot átélt egykori szemtanú. A visszaemlékezések azonban azoktól származnak, akik azóta már meghaltak. Az ő emlékezésüket is név nélkül idézi a kései krónikás, mert a korabeli események emléke még ma is eleven az érintett családokban. Az anonimitás azonban csak tárgyilagosabbá teszi a visszaemlékezéseket. „Az első vh. kitörésekor 34 éves voltam és hadbavonulásom után a 31. gyalogezredben szolgáltam először mint szakaszvezető, később mint őrmester és- másodszori sebesülésem után mint törzsőrmester. A háború alatt több kitüntetést is kaptam. A keleti fronton részt vettem egy rohamban, mely kézitusába torkollott. A támadás előtti este és reggel a legénység rumot kapott. Ebből tudtuk, hogy ütközetre készülünk. Ez 1915- ben történt, amikor az orosz seregek megkíséreltek betörni a Kárpátokba. Szakaszommal szuronyrohamra indultam. Velünk szemben a cári gyalogság rohamozott. Különös feszültség lett úrrá mindannyiunkon, miközben vadul ordítoztuk a gyakorlótereken megtanult, támadást kísérő szavakat: Huj, huj, hajrá, előre! Az ellenség felé való vad rohanásban, talán a felfokozott izgalom és a tudat mélyén lappangó félelem következtében, no meg a rumadag hatására, embereim valósággal megtáltosodtak. Az egyébként békés természetű emberek most megvadultak, pedig néhány perccel korábban még szorongva lapultunk valamennyien a lövészárokban, várva a támadási parancsot. Mikor összecsaptunk az orosz gyalogsággal, nagy kavarodás támadt. Észrevettem, hogy az orosz altiszt felém tart és dsidájával engem vett célba, ezért félreugrottam, de még így is, a gyomromba szánt szúrás átfúródott az oldalamon. Védekezésül, kétségbeesésemben feléje döftem a Manlicheremre tűzött szuronyomat. Mindketten elterültünk. Azután nem tudom mi történt, mert én csak a hordágyon tértem magamhoz. A mieink szállítottak bennüket egy helyi ösvényen át a kötöző- helyről a hadikórházba. Lekéredzkedtem a sebesültszállító kocsiról, mert láttam, hogy előttem egy kocsi, sebesültjeivel együtt a szakadékba zuhant... Felépülésem után a balkáni frontra kerültem, Montenegróban és Albániában harcoltunk. Cetinyében láttam Nyikitát, a királyt, aki igen népszerű volt népe körében. Emlékszem, igen véres ütközetet vívtunk egy hegy birtoklásáért és Skutari elfoglalásáért. Ott kaptam csuklólövést. Miután hevenyészve átkötöttem sebemet, egy horhosba húzódtam az út mellett, mert amíg én sebemmel bajlódtam, egységem visszahúzódott, az ellenfél pedig megszállta
