Irodalmi Szemle, 1982
1982/5 - Böszörményi János: Hadak útján — hadak szolgálatában V.
Böszörményi János HADAK ClTJÄN - HADAK SZOLGÁLATÁBAN V. NÉHÁNY békés évtized A szabadságharc leverése után a megyei császári biztos szigorú rendeletekkel utasította a mocsi bírót az új hatalom törvényeinek és rendeleteinek betartására. Az akkor Muzslán székelő főszolgabíróknak Mocs bírója alázatos hangon jelenti a termés mennyiségét, a házak „numerizálását“ és azt, hogy „Mocs helységbe a bolti kereskedők mivel puska port nem árulnak, annál fogva sehonnan sem vesznek” stb. A katonai beszállásolások tényére utalnak azok a bírói kimutatások, amelyek arról adnak számot, hogy a falu hány katonát és lovat tud befogadni szállásra. Az 1852-es népszámlálás adatai szerint a falu lakóinak száma 1317. Hiába verték le a 48-as forradalmat és szabadságharcot, annak néhány vívmányát az új hatalomnak is tudomásul kellett vennie. Mindenekelőtt a jobbágyság felszabadulásának tényét. Ennek gyakorlati végrehajtását az 1853-ban kiadott ún. Úrbéri nyílt parancs volt hivatva formálisan is megoldani az örökváltság elrendelésével, a maradékföldek szétosztásának, továbbá az uradalmi rétek és legelők elkülönítésének szabályozásával. Mocson mindhárom kérdésben súlyos ellentétek merültek fel. A volt jobbágyok vonakodtak kifizetni az egykori hűbéruraknak örökváltsági hátralékaikat és a lakosság egy része a maradékföldek elosztását és a tagosítás módját, valamint a legelőelkülönítést is sérelmesnek tartotta. Ezért a faluban évekig tartó nyugtalankodások, zavargások kezdődtek (az örökváltsági hátralék kifizetésének megtagadása, önkényes földfoglalás, hivatalos szervekkel szembeni erőszakos fellépések stb.). A nyugtalankodások elfojtására az alispán karhatalommal szállt ki a faluba, hogy „a községben a nagyobb rendetlenségek és a tisztviselők elleni elégedetlenségnek súlyos eseteit” megtoroltassa. Forgách érsek, a volt földesúr, hatalmának érvényesítésére a faluba küldette a járás összes pandúrját és a vármegyeháza két fegyveresét. A helyzet csak 1863-ban rendeződött, amikor a járási főszolgabíró jelenti a megyének, hogy „Szalay István, Nagy József, Szalay Ferenc és Kele Sámuel mocsi lakosok esküdti hivatalukból elmozdítattak.” A főispán is figyelmezteti a falut, hogy ha „a hivataL intézkedései a kellő tiszteletre és engedelmességre találni nem fognak, a helységet okvetlenül súlyos katonai végrehajtó erővel terheltetendem.” Később a főszolgabíró jelenti a megyének, hogy „a Mocs községben hosszabb idő óta fennforgó zavargások szűnni kezdenek”, s mindez — írja a főszolgabíró — „kedves tudomásul szolgál”. A faluban uralkodó feszültséget még az is fokozta, hogy a molnár céh az önkény- uralom éveiben nem kapott katonai megrendeléseket. Mocs és Radvány vízimolnárai — akiknek tulajdonában 33 vízimalom volt — 1866. júl. 4-én német nyelvű kérvénnyel fordulnak a Budán székelő császári főparancsnoksághoz, hogy miként a múltban, úgy ezután is őrö'ltessen a hadseregnek az itteni malmokban. A császári hadseregben ekkor már több mocsi is kénytelen volt szolgálni, mivel a volt honvéd hadsereg altisztjeit büntetésképpen közlegényként sorozták be az osztrák hadseregbe, de folytatódott az újoncszedés is. A császári hadsereg kötelékében többen is részt vettek a faluból a porosz—osztrák háborúban. A szájhagyomány szerint Csehi István (meghalt 1908-ban), aki a pozsonyi ezredben szolgált, a königgratzi vesztes csata után csak a gyors futásnak köszönhette életben maradását.
