Irodalmi Szemle, 1982
1982/5 - Varga Erzsébet: 102-lábú költemény (vers)
VARGA ERZSÉBET 102-lóbú költemény Formaművesség? De silány egy érdem az, barátom! Nézd csak ez antik „árnyat“: mint gyömöszkölhetsz bele szót a szóra — rútra csodásat —; megtelik gyorsan, s te ragyogva állhatsz, mert ha művészetnek elég a forma, ez bizony formás-kecses alkatú vers (s érzed e ritmust?]! Bárki megtölthet szavaink hadával zsáknyi formát százat akár, ha nincs is ott a jobbján vagy legalább mögötte csókkal az ajkán szép szavú s szép öltözetű barátunk (rég akit múzsának, arany beszédű, versszülést indítani kész leánynak hittek a költők). Ű, a formák gyatra kis épületkék, béfogadnak bármi sekély világot — nézd, barátom, nézd csak e furcsa munkát: kész is a versem, lábakon fut vissza a múltba, hol rábólogatnak bölcsen a régi költők mind, a föld végnélküli téréin kik jártak előttünk ...
