Irodalmi Szemle, 1982

1982/1 - Böszörményi János: Hadak útján — hadak szolgálatában

nak”. A másik sérelmük az, hogy az uraság az eddig szokásos 2—3 hordó helyett esztendőnként annyi bor eladását kényszeríti a falura, amennyiét akarja. Az urbárium szerint ugyanis a földesúrnak joga volt a falu kocsmájában kiméretni — meghatározott mennyiségben — a dézsmabort. A panaszlevélben „úrborának” nevezik a mocsiak ezt a terhüket és sokallják a rájuk osztott mennyiséget. A borkimérés jelentős jövedelmi forrás volt, ezért a földesúr egyre több bor kimérésére kényszerítette jobbágyait. Ugyanakkor a falunak volt saját borkimérési joga is, mégpedig féléves, minthogy a falunak szőlőhegye volt, mégpedig kettő is (Astvány-hegy és Szarvas-hegy). így a jobbágyok saját borukat is mérhették a kocsmában vagy a saját házukban. A török jelenlét miatt később az érsekség nem mérethette ki az uradalom borát a faluban, ezért a jobbágyokat arra kötelezte, hogy ezt a terhüket pénzben váltsák meg. Ez a kocsmajog — írja Acsády Ignác — ez időben már nagyon elfajult és súlyosan károsította a jobbágyságot. A földesúr vagy egyszerűen elvette, vagy potom áron megvásárolta a jobbágy borát, mivel elővételi joga volt arra („foglalt bor”), ezután drágán rákényszerítette azt a jobbágyokra és kötelezte őket, hogy az általa megszabott áron mérjék ki a falu kocsmájában. Ez a borárultatás mindenkor „szerrel járt”, ami azt jelentette, hogy a falu jobbágyai robot fejében sorrendben végezték azt és ha a bort nem tudták eladni, akkor nekik kellett azt megváltani. A kocsmáltatás hűbéri jogát az 1588-as országgyűlés 34—39. te. szabályozta. Ezek szerint a jobbágyok borkimérési idején túl az italmérés a földesúré, csakhogy annak rendes kocsmárost kell tartania, aki szolgálata alatt mentes volt a robottól és minden kimért veder (32 pint) bor után 4—4 dénár fizetést kap, míg az egyes jobbágyok között a földesúr a maga borát nem oszthatja szét kénye-kedve szerint, hogy azok akaratuk ellenére megigyák, ill. megfizessék. A gyakorlat azonban más volt. Mocson a földesúri kocsmáros fizetéséhez a falu lakóinak pénzzel és gabonával kellett hozzájárulniuk, amiről bizonyíték van az itteni molnár céh számadásaiban.

A jobbágylevél emlékezteti az érseket, hogy a falu a pogánynak való „nagy szolgálat és fizetés miatt megnyomorodott és elkeseredett”, ezért „tartassanak meg régi törvényükben”.

Érdekes véletlen, hogy a panaszlevél megírásának évéből, 1570-ből fennmaradt egy török adólajstrom is, így a panaszlevélben foglaltak és a török adóterhek adatai alapján viszonylag pontos képet nyerhetünk a lakosság számáról, anyagi helyzetéről, sőt gazdálkodási rendszeréről, jövedelmének forrásairól stb. A 11 családfő közül csupán 2 a zsellér jogállású. A porták és a házak száma egyaránt 8 a faluban. A faluban 11 nagycsalád jövedelme éri el az adóalap minimumát, ami 300 török akcsének, hozzávetőlegesen 6 magyar forintnak felel meg. Mocs falu lakossága ekkor 5950 akcse (kb. 100 forint) adót fizet a töröknek. A törö'k földesúri adók részletes összeírása szerint első helyen a kapuadó (iszpendzse) szerepel. Mocson 8 kaput jegyeztek fel az összeírok. Minden kapu után 50 törö'k akcsét szednek. Mivel általában 3 belső házhelyet szokás egy töröik kapu fogalmába beszámítani, így a faluban hozzávetőlegesen 24 adózó család élt, továbbá ugyanennyi nemadózó lehetett, egy-egy házban átlagosan 3 család. Az egyes adótételek az alábbiak voltak:

280 kejl (kile, kila) búzatized után 3360 akcse adó volt kiszabva. Ezek szerint 1570-ben 2800 kejl, azaz hozzávetőlegesen 700—720 q volt a falu búzatermése. Az összeírás 11 családfőt nevez meg, ami ugyanennyi nagycsaládot jelent. Egy nagycsalád általában 3—4 kiscsaládot foglalt magában (a nős gyermekek családtagjait), tehát a faluban 30—35 körüli lehetett az adózó, és ugyanennnyi a nemadózó családok száma. A kiscsa- ládok — a szokásos kulcs szerint számítva — átlagosan 5 lelket számláltak, így a kis- családokra eső 20 q búzából egy főre 4 q jut. Az évi minimális búzafejadag 2 q. A fennmaradó 2 q részben vetőmag maradt, illetve eladásra került. így kiszámítható, hogy ez a búzatermés családonként hozzávetőlegesen 20 magyar forint jövedelmet biztosított.

A kevert vagy kétszeres (mahlut), azaz a búza és a rozs keverékének tizedmennyisége 200 kejl, így a termés 520 q. Ez egy-egy családnak újabb 14—15 forintnyi jövedelmet jelentett. E termény után 1200 akcse volt az adó. Az adólajstrom adatai alapján nemcsak a termés, hanem a terméshozam általában ismert adatai alapján a vetésterület nagyságának a felbecsülésére is lehetőség van. így az 1248 q gabonatermés alapján 300—310 hold vetésterületre következtethetünk. Ezt a vetésterületet a kétnyomásos gazdálkodási forma miatt kétszer vesszük, így a falu által megművelt külső telki állományt 600—620 magyar holdra tehetjük. Az így meghatározott szántóterületből az