Irodalmi Szemle, 1982

1982/5 - Varga Rózsa: A cseh, szlovák és magyar szocialista költészet genezise

móniá”-nak nevezett államának a kulturális és művészeti életről, a popularizált tömeg- színházról, tömeg-operáról szőtt utópiája, amelynek hatását nyomon követhetjük a századvégi modernizmus pl. olyan törekvéseiben, hogy a művészetet teljesen a köznapi élet szolgálatába állítva, megszüntessék a művészet és iparművészet, a művészet és az amatőr alkotók közötti különbségeket. Részben ezek az elképzelések manifesztálódtak aztán a Proletkult programjaiban, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom után a többezer szereplőt mozgató utca- és stadion-színházban, de többszörös áttétellel ugyanezekből táplálkozott pl. a 20-as években a cseh avantgarde művészetnek a popularizálás lehetőségei felé orientálódó esztétikája (K. Teige) is. A magyar irodalomban Kassák körét ihlették meg leginkább a II. Internacionálé teoretikusainak a jövő új művészetére utaló elképzelései.

Vorovszkij, a szocialista esztétika ezen utópisztikus kezdeteinek a kritikáját már 1910-ben igen világosan megfogalmazta. A következőképpen ír ezzel kapcsolatban: „A mozgalom hajnalán, amikor a majdani küzdő osztály első harcosai még csak születőben vannak, és a fejekben a harcnak csak homályos, elmosódó, kaotikus eszméje fogant meg, az esztétikai ideológiát csak határozatlan körvonalú örvendetes előérzetek és várakozások hatják át, a felhalmozódott erőfölösleg tudata tölti be, és az a vágy, hogy ezeknek az erőknek szabad folyást engedhessen.

Ez az esztétika, amely nem érez még maga alatt szilárd, reális társadalmi talajt, még távol áll a realizmustól. Az érlelődő jövő előérzetéből kiindulva a fantasztikum elemeitől kap színt, vagyis — romantikus. Marx egy helyen nagyon találóan jegyzi meg, a jövendő társadalomnak ez a fantasztikus rajza olyan időben keletkezik, amikor a proletariátus még fölöttébb fejletlen, tehát maga is fantasztikusan fogja fel saját helyzetét, a társadalom általános átalakulására irányuló első, sejtelem-sugallta törekvéseinek felel meg. A fantasztikumok iránti vonzódás — amely a politikai és művészeti életben egyaránt tapasztalható — a művészetben a romantika iránti vonzódásban jut kifejezésre.”9

Az utópizmussal párhuzamosan azonban a szocialista mozgalom kialakulása történetének keretén belül végigvonul egy erősen racionális, a művészet specifikumait és társadalmi funkcióit dialektikusán meghatározó marxista esztétika kialakítására való törekvés is, amelynek egyik központi kategóriáját Lenin „A párt és szervezete és a pártos irodalom” c. cikkében határozta meg 1905-ben, s amely azután a 30-as években fogalmazódott meg mint zárt egységet alkotó esztétikai rendszer. Ennek a vonulatnak első jelentős képviselői Proudhon, Plehanov, Vorovszkij, Lunacsarszkij, és a már előbbérintett teoretikusok a marxista esztétikába belevonható egyes megnyilatkozásaikkal. A keletközép-európai országokból feltétlenül ide kell sorolni a bolgár Blagoevet és a román Dobregeanu-Gherea egyes műveit. A magyar esztétikának*a szocializmus irányába orientálódó kezdeteit a polgári radikalizmus és a baloldali szociáldemokrácia képviselőinek, Szabó Ervinnek, Bresztovszky Ernőnek, Pogány Józsefnek századunk második évtizedében írt elméleti és kritikai munkásságában, Kassák Lajosnak A Tett és a Ma c. lapjainak írásaiban kell keresni. A cseh és a szlovák szocialista esztétika a forradalmakkal egyidőben indult fejlődésnek, s a két világháború közti időszakban kiemelkedő életművekben bontakozott ki.

A magyar, a szlovák és a cseh szocialista irodalmi esztétika kezdeteire egyaránt jellemző, hogy a XX. századi polgári és szociáldemokrata irodalom kritikájából indult ki és eszményeinek kialakulására a forradalmi szovjet szocialista irodalom és a nemzetközi avantgarde-mozgalmakkal való konfrontálás az egyes költők, kö'ltőcsoportok tudatosan vállalt forradalmi ars poétikájának kialakítási kísérleteinek keretében és belső polarizálódást eredményező vitákban került sor. E folyamatok bemutatását az adott korszakok költészetének elemzésekor végezzük el.

A MAGYAR, CSEH ÉS SZLOVÁK MUNKÁSFOLKLÓR

A munkásköltészet megjelenését a proletariátus osztállyá szerveződésének kezdeteitől kísérhetjük nyomon. Jelentős része nem is az irodalom, hanem a folklór körébe tartózik.

9. Vorovszkij, V.: A forradalmi romantika. — In: Köpeczi i. m. 228—229. I.