Irodalmi Szemle, 1982

1982/4 - ÉLŐ MÚLT - Csanda Sándor: A csehszlovákiai magyar irodalom a Korunkban II.

bálja igazolni. Meghatározásai közt szokatlanokat, csak rá jellemzőket találunk: „Irodalom: ez művészet, mely együttfut a történelemmel és szociológiával. Hovatovább nem lehet író az, aki nem lesz történelem- és társadalomtudós. Parasztirodalom: ez a visszafelé való út a differenciáltságtól, ez megérkezés valami ősihez... Paraszt: — ez a kozmoszt érezteti, nem mint egészséget, de mint betegséget.” (1) Az író terminológiája a továbbiakban is bonyolult, gyakran misztikus, amint erről már Barta irodalmi tevékenységével kapcsolatban másutt is írtunk. Szerzőnk úgy képzeli, hogy a bonyolult jelenségeknek új nevet kell adni (Ady példájára), amellyel kifejezheti ezek lényegét. A lapban korábban csak bírált Móriczról tudja, hogy az akkori paraszti témájú irodalomban az övé az elsőség: „Móricz Zsigmonddal mintha a parasztvilágnak új irodalma kezdődött volna. De ez a hatalmas erejű és nagy művész nem új, csak még nagyobb és még erősebb írója a magyar parasztvilágnak.” Barta talán mellőzöttségét, a Korunkban eddig kompenzálatlan becsvágyát próbálja ellensúlyozni azzal az állításával, hogy ő volt a magyar parasztirodalom úttörője már az első világháború előtt: „Mintha a Parasztok föld-drámájában, a Tavaszi mámor szabadság-drámájában, Az Ige terjedése eszme-dobbanásaiban, Az elsüllyedt világ sötét szikrázásaiban megkezdődött volna a magyar parasztvilágnak éles kifordítása a további világ felé...” (Az említett írások mind az ő művei.)

A főtestben közölt későbbi fejtegetései hasonlóan bonyolultak, néhol zavarosak. Ez azt is tanúsítja, hogy a Korunk munkatársi gárdája leszűkült, s olyan fejtegetéseket is közölnek, amilyeneket előbb visszautasítottak (1. Gaál levelét Bartáról, Fábry-lev. 571). A lap korlátozott közléspolitikáját kiszélesítik. Az új magyar gondolat c. tanulmányában Barta bonyolult értekezést közöl a magyarság ezeréves sorskérdéseiről. Ebben különböző eszmék keverednek: Ady-reminiszcenciák, népiesség, materialista determinációk stb. Adyt idézgetve a következő homályos konklúzióra jut: „Az a hitünk, hogy kihúzzuk fejünket a ferde magyar végzetből, darabokra törjük a nagy varázslatot, át- és átlyukasztjuk a magyar átok esztelen fikcióját, a népmagyarságot kihozzuk a feudális-nemesi nemzetgondolatból és létérzésből s belehelyezzük a nép-magyarság demokratikus nemzet-gondolatába.” (200) Harmadik tanulmányában, a Viharsarok és Atlantiszban kissé világosabban fogalmazza meg az elsőben is kifejtett gondolatokat a parasztirodalomról. Ogy véli, hogy Féja Géza a Viharsarokkal, amelyről ekkoriban sokat írtak az itteni sajtóban is, nem hozott újat a magyar irodalomba, mert a magyar bajokat és a szegényparasztság sorsát feltáró írások közlését megkezdték Barta és társai még a háború előtti Világ és a Huszadik Század hasábjain. Tény, hogy Barta már ekkor a későbbi Kodolányiéhoz hasonló sötét tónusú írásokat közölt a baranyai egykéről és a szegény- parasztság nyomorúságáról.

A népfrontos szellem kiszélesítésének legfeltűnőbb bizonyítéka az évfolyam T. G. Masaryk eszméinek népszerűsítése s antibolsevista cikkeinek, ideológiájának elhallgatása. Masarykot először a laphoz visszatérő Szalatnai kezdte propagálni a róla írt nekrológjában, de később már Fábry is csak pozitívan értékeli humanizmusát, s Gaál Gábor is ezt írja Szalatnainak: „Masaryk-cikkére feltétlenül szükségem van.” (Gaál G. — levelek, 543.) Szalatnai Masarykot minden fenntartás nélkül méltatja: „Egy megvesztegethetetlen szem zárult le előttünk; eltűnt a nevezetes homlok, mely töprengések és vezetések árjában szerezte megnyerő sugarait; ezentúl már csak képek és emlékek őrzik a sajátságos szájszöget, mely a biztonság és komolyság típusaként rajzolódott az emberbe... Nem kell rehabilitálni, szükségtelen magasztalni, azok közé tartozik, akikről a puszta igazság mindennél szebb képet fest. Európai lélek volt a csehszlovák állam megalapítója..Az ilyen dicsőítés egy kommunista szellemű lapban azért volt lehetséges, mert a fasizmus előretörése idején Masarykban a demokrácia és a humanizmus képviselőjét látták. Szalatnai nekrológja után közli a lap Josef Král cseh filozó- gusnak Masaryk, a szociológus c. tanulmányát, amelyben Masarykot mint tudóst méltatja, elemezve az elnök korábbi társadalomtudományi, filozófiai és történelmi műveit.

Szalatnai teljes újraaktivizálódásáról tanúskodik, hogy számos verset és egy Darkóról szóló tanulmányt Is közölt ebben az évfolyamban. Darkóról, mint a szlovákiai magyar középosztály képviselőjéről, addig csak több-kevesebb kritikával szóltak a Korunkban, de Szalatnai Állam-díjas magyar író címmel teljes mértékben rehabilitálja a szlovákiai magyar elbeszélés kiváló képviselőjét. „Darkó nemcsak megmutatta, hogy a kisebbségi magyar irodalom egyik legjobb prózaírója, de alkotó képességének folytonos készsége,