Irodalmi Szemle, 1982

1982/4 - Böszörményi János: Hadak útján — hadak szolgálatában

ják. Boross Mihály hasonló sorsra jutott. A forradalom utáni meghurcoltatásairól az Élményeim 1848—1861 c. könyvében mondja el az utókornak keserű tapasztalatait: „Ha azt akarnám megírni, hogy miben és kikben csalódtam; epébe kellene toliam már­tanom, de higgadt leszek, mint eddig voltam, panaszra nem nyitom számat, hiszen ilyen volt az emberek sorsa világ kezdete óta...” Az élet azonban folyt tovább. A forradalom bukása után 1849. nov. 6-án jegyezték be az első házasságkötést a faluban. A vőlegény Egyeg János, aki a szabadságharcot huszárként küzdötte végig, a menyasszony Pap Julianna, aki nem más, mint késői leszármazottja a kurucok szolgálatában álló Pap Istvánnak, de ez az egybeesés nyilván csak véletlen, hiszen a nép körében nem volt divat politikai érdekből, vagy indítékból házasságra lépni. Ez a frigy inkább csa'k a falu sorsát példázza: fennmaradását, meg­maradását annak köszönheti, hogy lakói újra és újra visszatérnek őseik földjére. A HALADÁS SZOLGÁLATÁBAN A forradalmi eszme és a haladás gondolatának két kimagasló személyisége élt a falu­ban az 1840-es években. Az egyik a falu plébánosa, Csima János, a másik a később országos hírnevű Boross Mihály rektor. Seyler János mocsi plébános 1899-ben az alábbiakat jegyezte fel Csima István 1848-as tevékenységéről: „Közvetlen elődöm, Csima István, aki 1837—1878 között, összesen 41 évig működött itt, kinek magas műveltsége, mély tudománya nemcsak kedveltté tévé őt a társadalmi körben, de tekintélyét is annyira növelé, hogy a közéletben mintegy vezérszerepre hivatott és bizonyult, kinek eszméit úgy a községi ügyek rendezése, mint a megyei gyűléseken is méltó figyelemben részesítették. A forradalom idejében lángoló hazafisága majdnem végzetessé vált reá nézve, midőn az osztrákotktől gyanúba vétetve elfogattatott: s a hadi-törvényszék előtt ügyes védelmén kívül csak számos jóakarói közbenjárása által menthette meg életét. Az akkori idők viszonyai között ő volt a nép vezetője, atyja, tanácsadója, úgy, hogy valláskülönbség nélkül, benne kereste és találta legönzetlenebb pártfogóját... A békésebb idők beálltával a fondorkodó rosszakarat, akik a hozzá hűtlen sáfárok köréből kizáratva az igazságtalanság Mammójának koncaiból nem részesülhettek: irigy­ségük folytán az elfajult Chám szerepére vállalkozva a tisztes férfiú megrontására, üldözésére vetemedtek. Nem hiányoztak a titkos álnéven, vagy névtelenül beküldött feladások, vádaskodások, melyeknek ingatag alapján erőt vett ama ádáz üldözés, melyet Csima Istvánnak szenvednie kellett. Az ármány olyan fokra lépett, hogy Csima István kegyvesztett lett és hivataláról való lemondásra ösztönöztetett. Soká küzdött az önér­zetes ember az ellene feltorlódó cselszövények és ármányok hullámai ellen, míg végre ellankadva beadta lemondását... de még azon év őszén szívfájdalmában meghalt.” Seyler János az elődjéről írt visszaemlékezés mellé tette az 1849. jan. 20-i dátummal kelt „Pásztori Levél” egy példányát mintegy magyarázatul mindarra, ami haladó gon­dolkodású paptársával történt. E pásztorlevél megbélyegzi a „pártütő” forradalmárokat és felszólítja a papságot, hogy „tartassanak imádságok és könyörgéseik Ferencz-József ő felségéért.” E levélkötegben volt található a Haynau által kiadott Hirdetmény a sta­táriumról, 1849. júl. 20-i dátummal. A forradalmi gondolat és a haladás másik kimagasló személyiségének, Boross Mihály­nak mocsi rektoroskodásáról „Július” aláírású névtelen életrajzírója így emlékezik meg: „Boross Mihály ezután Esztergom megyének Mócs községébe ment — tanítónak. Elha­tározásának és jövő pályájának ezen ingadozásai között is szorgalmasan forgatta a tol­lat és a Rajzolat, a Regélő és a Honművész több dolgozatot közölt tőle és néhány ver­set is. Mócson három évig volt tanító és üres óráit nyelvek tanulására fordította. Meg­tanult németül és franciául, egyúttal Schillernek több munkáját átültette magyarra. Elemi iskolás tanulóival az iskolán kívül is sokat foglalkozott; beszélt nekik a magyar históriából, a magyar mesevilág emlékeiből és a gyermeksereg nagy figyelemmel hall­gatta a jó tanítót, aki aztán a hallottakról rendszeresen kikérdezte őket. El kellett mondaniok mindent, mégpedig saját szavaikkal, tehát nem bemagolás után és ez a he­lyes metódus nemcsak az önállóságot, hanem az ismeretek megszerzését is lényegesen befolyásolta.” (Folytatjuk)

Next

/
Thumbnails
Contents