Irodalmi Szemle, 1982

1982/1 - Karol Tomiš: József Attila versei szlovákul

azonban még évekig az egyetlen nyomtatott szlovák megnyilvánulás maradt József Attilával kapcsolatban. Neve, helytelenül (Attila mint vezetéknév a vélt keresztnév, József említése nélkül), még feltűnik 1937 februárjában a Slovenské pohľady irodalmi havilap kritikai rovatában. J. K. Garaj itt méltatja a Cseh és Szlovák költők antológiáját, melynek fordítógárdájába Straka József Attilát is bevonta. A művészi tolmácsolások magas irodalmi színvonalát dicsérve mindenekelőtt kiemeli „Darvas és Attila fordítókat”.

József Attila ismertsége szempontjából a szlovák kulturális közegben tragikus halálának híre hozta meg a fordulatot. E gyászos esemény lett az indítéka versei első szlovák fordításainak és néhány életművét méltató cikk keletkezésének, melyek nyomán a szlovák olvasók tudomást szereztek a magyar proletárköltő sorsáról és életművéről.

Sorrendben az első fordítás nem is József Attila eredeti verse, hanem a Medvetánc című kötet mottójául választott népi eredetű dudásnóta kezdő strófája. A dalt Kodály Zoltán jegyezte fel 1922-ben a Komárom melletti Neszmélyben. Nyomtatásban 1931-ben jelent meg a Zenei lexikon II. kötetében Magyar Népzene címszó alatt.

A mottó első két sora már megtalálható az 1932-ben kiadott Külvárosi éj című kötetben, a címadó vers mottójaként. A pokoljárás motívuma, mint saját életének és költészetének szimbolikus kifejezése annyira megragadta a költőt, hogy bővített változatát a következő verseskötet mottójául választotta, grafikailag egyértelműen megkülönböztetve az eredeti versektől. A strófa alatt zárójelben a műnemi meghatározás: Pásztortánc.

Mindezt azért tartottuk fontosnak ily aprólékosan kifejteni, mivel e mottó úgy került be a szlovák irodalmi köztudatba, mint József Attila eredeti költeménye. Elsőnek E. B. Lukáč ültette át szlovák nyelvre és közölte a Slovenské smeryben Básnikom (Költőknek) címmel, közvetlenül reagálva a balatonszárszói tragédiára. A kereszt József Attila neve előtt elhunytára utal, a cím pedig mintegy költői üzenetként eszmei hagyatékká emeli a négysoros versszakot. Lukáč élete folyamán még négyszer adta közre a mottót, mindannyiszor mint eredeti költeményt.

Eredeti versként kezeli a mottót Valentin Beniak is, aki antológiájában a XX. század magyar költészetéből Pastiersky taniec (Pásztortánc) címmel közli. Egyedül Ján Smrek tolmácsolása őrizte meg a mottó valódi jellegét, aki Nie ja volám (Nem én kiáltok) című válogatása Medvedí tanec (Medvetánc) ciklusa kezdetén az eredetinek megfelelő grafikai külalakban hozza. Viszont, amint ez A műfordítás és titkai című írásából kitűnik, ő is József Attila versének tartja.

Mind a három költő önálló megoldást talált a dudásnóta tolmácsolására. A különbségek ellenére megőrizték szemantikai tartalmát, ritmusszerkezetét, az ősi nyolcast, Smrek négyes rímképletét is, míg Lukáč és Beniak páros rímeket használnak.

Az Elán című irodalmi folyóirat is Lukáč fordítása révén emlékezett meg József Attila haláláról. Ezúttal a Flóra ciklus Rejtelmek című költeményével, melynek a fordító a Flóre (Flórának,) címet adta. A költő neve gyászkeretben, előtte kereszt.

A két szöveg kiválasztása jellemzi Lukáč akkori viszonyát József Attila művéhez. Nem a forradalmár költő vonzotta, hanem a neoromantikusnak érzett pokoljárás motívuma, valamint a szerelmes versek. Ennek az eszmei alapállásnak a későbbi fordítások közül a Tiszta szívvel (Čisté srdcej, valamint a Ringató (Pieseň, azaz Dal címmel) felel meg és kibővül olyan kontemplatív és belső ellentmondásoktól feszülő költeményekkel, mint a Miben hisztek (V čo veríte?) és a Csak az olvassa (Len ten nech číta). Helyet kap még a fordító mély szociális együttérzésének megnyilvánulása az Anyám (Moja matka] című versben. 1949-ben a Záhrada útechy (A vigasztalás kertje) című antológiájában ez a hét költemény az összege Lukáč fordítói tevékenységének József Attila művéből, Ady huszonkilenc költeményével szemben. Az antológia bevezetőjében kifejti a válogatás alapelvét: „Azt választottam, ami megragadott, mint a virágok — séta közben.” Az elkövetkező negyed évszázadban, amint ez a Spoveď Dunaja (A Duna vallomása, 1976J című antológiából kitűnik, József Attila négy költeményét fordította le: a Favágót (Drevorubač), A kanászt (Pastier svíň), a Fagyot (Mráz) és a Bérmunkásballadát (Nádenníkova balada). Ezek arról vallanak, hogy a fordító József Attila for- radalmisága iránt is fogékonnyá vált.

E. B. Lukáč aránylag szabadon kezeli a fordítandó szöveget. Általában nem törekszik jelentésének hű tolmácsolására, megelégszik megközelítő visszaadásával. A ritmusszerkezetet nemegyszer szókihagyásokkal vagy toldalékszavakkal igyekszik megőrizni.