Irodalmi Szemle, 1982
1982/4 - Móser Zoltán: A Nyitány
sabb, hogy a nyelv ismeretében megszerette a görög irodalmat. A görög kultúra, annak szépségeszménye egész életében nagy hatással volt rá. Mikor huszonöt éves korában megírja azt a dalt, melyet „hangja születésének”, első önálló megszólalásának érez, ez a dal Homérosz csodálatos ifjúságú leányhősét, Nausikaát idézi, s mikor — sok évvel később — tanítványai arról faggatják, hol, kitől „tanulta” ezt a hangot, azt válaszolja: Homérosztól. (Szabolcsi Bence) A görögöt annyira szerette, hogy egészen haláláig hetenként egyszer külön a görög nyelvvel foglalkozott. A tanulás és az otthoni zenélés mellett az iskola zenekarának, az iskola kórusának is tagja volt, sőt vasárnaponként a székesegyház kórusában is énekelt. Itt őrizték a 60 éve megszűnt nagyszombati Zeneegyesület anyagát. Mivel a karnagy fia jóbarátja, kéri és kapja tőle a régi partitúrákat: Beethoven C-dur, s Liszt Esztergomi miséjének kottáját lapozza és „olvassa”. Itt már érezhető nagyon, hogy a „hangok nagy tanárja” — ahogy Vörösmarty nevezte Lisztet — vált szót, ki nem hallhatót, csak zenében elmondhatót egy eljövendő társszellemmel. De itt már a zeneszerzésről is beszélnünk kell. „Számomra sohasem az volt a lényeges, hogy egy hangszeren játszani tudjaík. Kezdettől fogva többet komponáltam, mint játszottam.” 13—14 éves, amikor leírja az első kompozícióit: zongoradarabok, néhány miserészlet vegyeskarra és orgonára, két Ave Mária. 16 évesen komponálja a Nyitányt, ezt követi a Stabat Mater, majd ismét egy Ave Mária énekre-orgonára, a „Romance lirique” csellóra-zongorára, az Esz-dur Trió két hegedűre-brácsára s az első — a „Vadonerdő a világ” című — Petőfi-dal. És most egy pillanatra álljunk meg. Időpontokat, hasonlóságokat s műveket egyeztessünk: tehát ugorjunk előre is, hátra is némely dolgok megértésének kedvéért. Először is itt a vers: Vadonerdő a világ körülem, Oly sötét, oly éktelen vadon! Benne járok én, elfáradt vándor; Éj van és az utat nem tudom. Egy kicsiny fény rezg amott előttem Ágak-bogak gyér nyílásain át; Te vagy az, te szeretett leányka, Követem fényednek sugarát. Vájjon e fény mécsvllág-e — ahol Nyughatom majd — egy csöndes tanyán? Vagy csalóka bolygótűz csak, amely Temetőbe ... sírba visz talán? Mi más ez, mint vallomás valakihez — bizonyára egy ismerős kislányhoz. S most ugorjunk előre 10 évet. 1907: megszületik az első jelentős dal, szóltunk már róla, a Nau- sikaa: Állok künn a tenger partján, Mélázok a vizeken, Merre mentél, hová tűntél, Te sokat tűrt idegen? Ide látszik Ithakának Fölszálló füstfellege, Hű feleség karja átfog, Bút, bajt feledsz, engem vele. Hideg szél fúj Ithakából, Nem te küldted, borzogat, Állok künn a tenger partján, S irigylem a holtakat.
