Irodalmi Szemle, 1982

1982/3 - Fónod Zoltán: Mi dolgunk a világon . . .

ban eltévelyedettek is akkor kerülnek végveszélybe, ha már hátrafelé sem tájékozódhatnak”. Ezt a tájékozódást segítik prózai művei s nagy hatású drámái is. Nem véletlen, hogy a nemzetiségi író számára a legveszélyesebbnek a feledékenységet, a „memória konjunkturális zavarát” tartja.

Édesanyja ugyan könnyű álmot ígért neki, ilyen írói alkattal azonban csak odüsszeu- szi álmai lehetnek. Sütő András nem keresi az olcsó megoldásokat, a könnyű érvényesülést, sem a Múzsa incselkedéseit. Nehéz igazságokat görget, vélt vagy látszatigazságokkal hadakozik. A bátor, cselekvő és helytálló ember a példaképe, akiből nem hiányzik a nekigyürkőzés bátorsága sem. Ilyen példakép többek között a kollégiumi kisdiákra „figyelő” Bethlen Gábor, a nagy fejedelem, aki (elsőként segítette a jobbágyivadékok tanulását) hirdette a hitbéli megbékélést és a más nyelven beszélők iránti türelmet. A Nagyenyedi fügevirág című esszéjének gyermekkori emléket idéző — Bethlen Gáborhoz írt panaszlevelének — sorai írói vallomásának is tekinthetők: „az otthoniak — a sárban maradottak — azt gondolhatják: kiszabadultan a felfelé kapaszkodás útjára léptem. De fülemben a hangjuk, s szándékaimban a fogadalom: nem fölfele: lefelé török, Uram; vissza azok közé, akik könnyeikkel egész rózsakertet nevelhetnének ...”

Művei, az ő „homokból font kötelei” a „gondolat eszményi szabadsága és a szabadság eszményi formája” jegyében fogantak. Közösségi izzásúak, fénylők, eligazítok. Olyanok, melyekben az író egész szívvel dohog és porol azért, hogy az ember a világon valahol valóban otthon lehessen.

Bábel tornya, ceruzarajz, 1975