Irodalmi Szemle, 1982

1982/3 - Forbáth Imre: Az avantgarde költészetről — dióhéjban

Szenteljük utolsó fejezetünket József Attila és az avantgardizmus kapcsolatának. Az irodalomtörténeti kutatás feladata a konkrét összefüggések felderítése. Gazdag anyag kerül felszínre, hiszen a húszas években jónéhány avantgardista csoport működött Magyarországon, főleg Budapesten. A legtöbbjük szorosan kapcsolódott az illegális kom: munista mozgalomhoz. Volt néhány kiváló költőszemélyiségük. E csoportokon keresztül áramlottak a magyar szellemi életbe főleg a Szovjetunió, Németország és Franciaország akkori jelentős, új művészeti, irodalmi törekvései. Nagy szerepe volt a világviszonylatban is jelentős Kassáknak, aki bécsi emigrációja után visszatért Magyarországra és megszervezte saját körét. Úgyszólván minden fiatal tehetségre ösztönzőleg hatottak merész újításai, türelmetlen kísérletei. De politikai és emberi opportunizmusa elriasztotta az elvhű alkotókat, s a magyar avantgardisták legjobbjai Kassákkal hadakozva jutottak tovább. József Attila természetesen jól ismerte a modernség magyar tradícióit és bécsi, párizsi útjain magáévá tette a korabeli áramlatok eszme- és formahozadékát. Számunkra fontos itt kiemelni néhány sajátosságot. József Attila alkotó módon érvényesítette művében az új művészet tanulságait. Túlhaladta mintaképeit, verseiből idővel kimaradtak a mechanikus átvételek. Kiselejtezi mindazt, ami a magyar költő számára idegennek, szervezetlennek tűnt, s beolvasztotta az értékesnek talált újításokat a magyar irodalom kontinuitásába. De a magyar kultúrörökséget is alkotó módon kezeli — átvéve az élő értékeket s hadakozva az elavulttal, időszerűtlennel. Modern költő volt, de egyúttal népi is, a népköltészetet bartóki módon megtisztítja a sallangoktól, leásva az ősforrásokig ... Az avantgardizmus régi, megszokott harmóniákat megbontó, merészen kísérletező, riasztóan meglepő újításai nélkül a József Attila-i formák se jöhettek volna létre úgy és akkor, ahogy és amikor létrejöttek. Avantgardista jellegűek a József Attila-i szó- összetételek, metaforák, deformációk, a groteszknek, meglepőnek nála megtalálható elemei. A szuggesztív rövidítések, a jellemző rezonanciák, a burleszk tréfák.

Végülis nem beszélhetünk itt a hanyatló polgárság avantgardizmusáról, amit helytelenül neveznek annak, mert az csak modernizmus, annak pejoratív értelmében. Avantgarde: élcsapat és művészeti-irodalmi élcsapat csak akkor és az lehet, ha élcsapat társadalmi-történelmi értelemben is.

József Attila „szenvedélyes érzékenységét” (Stendhal kifejezése), amely költői tehetségének forrása, csak az ember iránti szenvedélyes elfogultságából érthetjük meg. Forradalmi humanista volt társadalmi és művészeti téren egyaránt. Műve a társadalmi angazsáltság és a művészeti újítás egysége. Mondhatjuk, hogy József Attila mélyebben és átfogóbban modern, mint a Ma-isták. Paradoxul hangzik, de igaz, hogy minden modernsége mellett hű megőrzője a nagy nemzeti klasszikus örökségnek s a népi költészet kincseinek. Nála igazán univerzális költbi forradalomról van szó, mely minden emberi eszmét, emóciót megmozgatott egy legmagasabb szintű proletárhumanizmus tengelye körül. Nagy hiba József Attila költészetét kicsinyes normákkal mérni. . .

Verseiben megtaláljuk a valóság művészi érzékeltetésének úgyszólván minden árnyalatát. Találunk nyers naturalizmust (Munkások), éberség és álom, racionális és irracionális szürrealista megragadását, a világ jelenségeinek mitologizálását, a szavak nem értelmi, hanem mágikus, evokatív alkalmazását. A költői lehetőségek alábecstilése, iskolás osztályozása mindezt elintézi dogmatikus leegyszerűsítéssel. Mint minden nagy költő, józsef Attila is tudott látnok is lenni, sugallatos felismerések prófétája, csakúgy, mint Vörösmarty vagy Ady, akár Rimbaud vagy Apollinaire. Költői technológiában túlhaladta őket is, hiszen meg kellett tanulnia világviszonylatban látni a jelenségeket, eseményeket és ezeket komor és megrázó víziókban ábrázolni. Ebben segítette őt az addigi irodalmak szuverén ismerete, de a poézis új útjainak, módszereinek, eszközeinek ismerete is. József Attila egyetemességre tört, s minden irányban kivetette poézisének hálóját. Sok magyar kritikusa máig nem érti a modernség átfogó értelmezését, e fogalmat leszűkítik szegényes formulákra: József Attilát — mondják — befolyásolták a nyugati dekadens irányok, de ... Ez így nem igaz. Igaz az, hogy a költészet új világáramlataiból merített teli marokkal s nemcsak egy időben, hanem állandóan élt velük, használta minden értékes kezdeményezésüket költészete egészében. Nem jó tehát kettévágni ezt a nagyon is élő s nagyon is összefüggő organizmust, ami József Attila életműve. Ez és az dekadens benne, egzisztencializmus, stb. s amaz haladó, pozitív, szocialista. — Ez a félreértés és félremagyarázás sok kárt okozott. Időszerű feladat mindenütt, s különö-