Irodalmi Szemle, 1982
1982/3 - Cselényi László: Kortársaink: Arany és Goethe (montázs)
századi zseni a magyarok közül, ám az is világos, hogy Liszt, túl minden nemzeti elfogultságunkon, stílusában és tematikájában sokkal inkább nemzetek fölötti-nemzetközi művész, mint magyar, s németek, franciák ugyanolyan okkal mondhatják magukénak, mint mi. 4/2/3 Fogunk-e mi utódok, ez alap hiányában, az elbeszélő költészet terén valami jóravalót hozni létre, nem tudom; részemről e hiányt fájdalommal érzem; de azért idegen népi beszélyek követésében annál nagyobb óvatosságot ajánlok, mivel félő, hogy azokkal idegen szellem lapozik költészetünkbe; ami aztán semmivel sem jobb, mint akár az óklasszikai, akár más valamely poézis utánzásába rekedni. 4/2/4 így hát marad Arany János, s aligha elfogultság csupán a részünkről, ha nem értjük, hogy Arany költészete miért nem tudott mindmáig betörni az egyetemes európai kultúrába. Aligha e montázs föladata vizsgálni s megválaszolni e fogas kérdést, elégedjünk meg ezúttal ennek újrakonstatálásával s térjünk vissza kiinduló pontunkhoz, Aranyhoz és Goethéhez. Mert az eddig fölsorolt okokon (kettős évforduló, klasszikus kiegyensúlyozottság, a század legnagyobb európai és legnagyobb magyar szelleme) túl van még jónéhány hasonlóság a két óriás közt. 4/3 , , 4/3/1 Emlékszik-e még, kedvesem, egy drámai Helénára, akinek a Faust második részében kellett volna megjelennie? Schillernek a század elején írt leveleiből látom, hogy a kezdetét neki megmutattam, s hogy ő hűségesen a folytatásra biztatott. Legrégibb terveim egyike ez, azon a bábjáték-hagyományon alapszik, hogy Faust Mephistotelest arra kényszerítette, hozza el neki Helénát násztársul. Időnként tovább dolgoztam rajta, de befejeződni csak az idők teljességében tudott a darab, amikor már teljes 3000 évet fog á\t a játék: Trója pusztulásától Missolunghi bevételéig. 4/3/2 A Balladák. Nem szokás gyakran emlegetni, mégis föltűnőnek tetszik: nincs az európai költészetben (Macpherson kivételével persze), aki oly behatóan művelte volna ezt a romantika-újrafölfedezte műfajt, mint a weimari óriás, s nincs a magyar literatúrában még csak megközelítője sem, aki a balladát olyan konzseniálisan, már-már a népköltészet szintjén tudta volna művelni, mint Arany. Volt emez érdeklődésnek goethei inspirációja? Skót balladákról, ossziáni-macphersoni indíttatásról tudunk, goetheiről (legalábbis én) nem. Pedig elképzelhetetlen, hogy ne lett volna; gondolom, ebben egyetértünk. 4/3/3 Aranynak is így fájt a valóság, mint e nagy moderneknek — írja Babits. — Mégis a valóság költője volt, s valami különös lelkiismeretesség űzte, ezt a fájó valóságot legapróbb részleteiig hű művészettel megrögzíteni. Ebben is egy például Flauberttel. Egyben azonban Tennysonhoz hasonlított: egy nemzet költőjének érezte magát. Ahogy a saját múltját magában hordta, úgy hordta nemzete, népe múltját is. Menekvés, nosztalgia vagy díszlet: ez volt a múlt a romantikusoknál. Aranynál azonban örökség, kötelesség, teher ... 4/3/4 A másik párhuzam: a Faust és a Toldi. Gondolom, amennyire meglepő, annyira kézenfekvő ez a párhuzam is. Mert igaz ugyan, hogy a Faust az emberiség legegyetemesebb kérdéseivel küszködő filozófiai világdráma, a Toldi meg „egy
