Irodalmi Szemle, 1982

1982/1 - Cselényi László: J. J.-montázs avagy Work in Progress

3/1/3

„Én abban a hitben éltem, hogy Joyce excentrikus avantgardizmusa mellett az én művem csak bágyadt hagyományhoz való ragaszkodásként hathat — írja Thomas Mann a „Doktor Faustus keletkezéséiben — Ebből annyi igaz, hogy a hagyományhoz kötöttség, még ha parodisztikus színezetet ölt is, azt eredményezi, hogy művünk könnyebben érthetővé válik, bizonyos népszerűség lehetőségét hordozza magában.“

3/1/4

Először tehát a Joyce—Bartók-párhuzam. Ezzel gyorsabban végezhetünk, minthogy előbbi montázsomban részletesen megindokoltam (noha csak érintőlegesen, a műfaj lehetőségei szerint) állításomat s indokaim jó részét, amint tapasztalhattam, olvasóim egy fontos rétege, jóváhagyólag nyugtázta. Itt legföljebb hát annyival egészíteném ki az ott elmondottakat, hogy

3/2

3/2/1

16 évvel ezelőtt, 1888-ban, mikor Bloom olyan idős volt, mint Stephen most, Stephen 6 éves volt, 16 évvel később, 1920-ban, mikor Stephen olyan idős lesz, mint Bloom most, Bloom 54 esztendős lesz. 1936-ban, mikor Bloom 70 éves és Stephen 54 éves lesz, a kezdeti 16 : 1 arány 17 és 1/2 : 13 és 1/2 arányra módosul, a két arányszám pedig növekedni és a különbség csökkenni fog aszerint, hogy hány évet adunk hozzá gondolatban,

3/2/2

Joyce véleményem szerint azért kerülhetett az egész huszadik századi világirodalom (s így természetszerűen a nyolcvanas évek nemzedékének) a legmagasabb csúcsára (ahogy Bartók a zenében, vagy amint arra ugyancsak utaltam, Einstein a természettudományokban), mert valahol a század valamennyi (főként irodalmi, de természetesen nemcsak irodalmi) kísérlete benne foglaltatik az ő életművében (életművükben). így mintegy szintézisét jelenti(k) a század nagy erőfeszítéseinek.

3/2/3

„Ám ennek ellenére sem annyira alkat, mint inkább magatartás kérdése ez“ — folytatja Thomas Mann. „Mivel regényének tárgya a középosztály felbomlása, Joyce technikája túllépi a realista regény határát — írja Levin. — Sem az Ifjúkori Önarckép, sem a Finnegan’s Wake nem regény a szó szoros értelmében, az Ulysses pedig már a regény végét jelenti. Semmivel sem kevésbé talál ez a Varázshegyre, a Józsefre meg a Doktor Faustusra, és T. S. Eliot kérdése: hogy vajon a regény nem élte-e túl önmagát Flaubert és James óta s nem kell-e eposznak tekintenünk az Ulyssest — pontosan megegyezik az én kérdésemmel is, hogy t. i. nem úgy áll-e a helyzet, mintha a regény terén manapság csak az jöhetne tekintetbe, ami már nem is regény“.

3/2/4

Vagyis: Proust és Thomas Mann (a Varázshegy két évvel később jelent meg, mint az Ulysses) regény technikai és idő-forradalma, úgyanúgy benne van Joyce életművében, mint Kafka szorongásos látomásai, Musil esszé-stílusa vagy a különben Joyce mesterének és példaképének tekinthető Ezra Pound (lásd a Joyce- Pound levelezést) egyetemes látomása az „univerzális történelem“-ről.