Irodalmi Szemle, 1982

1982/10 - FIGYELŐ - Cselényi László: Radar

pheusz — Az Alvilág Istenei — A Gigászok lázadása — Atlasz és Prométheusz — Heten Théba ellen — Oresztész bosszúja

— Az Argonauták összegyűlnek — Trója alapítása — Parisz és Helené — Odüsz- szeusz bolyongásai — Íme, néhány cím annak érzékeltetésére, mi mindenről van sző e valóban kitűnően megírt mitológiában.

„Az egyes mítoszoknál először a mítosz történetét mondjuk el, az egyes részeket kurzív betűkkel [a, b, c...) választva el egymástól. Utána az irodalmi források felsorolása következik a szövegben lévő jegyzetszámokra való hivatkozással. Utána következnek a magyarázatok, az egyes részeket kurzív számokkal (1, 2, 3...) választva el egymástól. Az egyik magyarázatról a másikra való utalásokat a mítoszszám és a részszám feltüntetésével adjuk” — jegyzi meg az író s ilymódon, azon túl, hogy bőséges magyarázatokat kapunk minden egyes mítosz eredetéről, összefüggéseiről (valójában az egész világirodalom, de legalábbis a Földközi-ten- ger népei irodalmának-mitológiájának egészéről), bőséges bibliográfiáját is kapjuk a kérdéses anyagnak Homérosztól, Hé- sziodosztól kezdve, Platónon, Ovidiuson át Apollodóroszig, Plutarkhoszig. íme, egy példa:

„Az aranykor mítosza végső fokon a Méh-istennőnek való törzsi alárendeltség hagyományából- származik. Az istennő uralkodásának borzalmait azonban — még a földművelés előtti időkben uralkodott — Hésziodosz korára már elfelejtették... Csak az idealisztikus meggyőződés maradt fenn, hogy az emberek hajdan olyan harmóniában éltek, mint a méhek”.

Graves, Láng János, Anyiszimov. Három különböző nemzetiségű, ideológiájú szerző három könyve az ősközösségi társadalom szellemi életéről, a mitológia kezdeteiről és a görög mítoszokról. Aligha szükséges külön bizonygatni ezek után, mennyire időszerű kérdés az őstársadalmak problematikája korunkban, az ipari társadalmak-civilizációk korszakában. Nem e rövid ismertetések feladata mesz- szebb hordó következtetéseket levonni ez evidenciákból, tény, hogy a mítosz és „az örök vadember” él és hat — s egyre inkább hat — a harmadik évezred küszö'- bén is.

Kortársunk, Spinoza

Az Akadémiai Könyvkiadó nagysikerű Filozófiai írók Tára sorozatának Űj Folyamában jelent meg utánnyomásban Spinoza valamennyi műve négy kötetben Szemere Samu fordításában. így az Etika, az Ifjúkori művek, a Politikai tanulmány és Levelezés, valamint a

Teológiai-politikai tanulmány.

Aligha szükséges bizonygatnunk a nagy hollandus jelentőségét s különösen nem eme könyvének, a vallás- és biblia-kritika egyik legkorábbi s máig érvényes mesterművének a jelentőségét. Köztudott, hogy ez Spinoza egyetlen, még a filozófus életében napvilágot látott könyve, s menynyire jellemző, hogy még ez is csak név nélkül és hamis nyomdai adatokkal jelenhetett csak meg 1670-ben.

Dehát csoda-e? Figyeljük csak meg, minő eretnek gondolatokkal mételyezte eme rendkívüli elme kortársait:

„Lehetetlen az embereket megfosztani attól a szabadságtól, hogy megmondják, mit gondolnak” — olvashatjuk például a „Gondolatszabadság” című fejezetben Vagy:

„Az emberek többnyire úgy vannak te- remetve, hogy semmit sem viselnek el nehezebben, mint azt, hogy olyan nézeteket, amelyeket ők igaznak tartanak, bűnnek bélyegezzenek”.

Vagy:

„Áz az uralom lesz tehát a legerőszakosabb, amely mindenkitől megtagadja ezt a szabadságot”.

Eme tételek képezik és jellemzik tehát a tanulmány első (politikai) felét. Lássuk, mit olvashatunk a „teológiai” felében? A Szentírásról, példának okáért:

„Ki fogom mutatni — olvashatjuk A csodákról szóló fejezetben — hogy Isten határozatai és parancsai s következőleg az isteni gondviselés valójában nem egyéb, mint a természet rendje”.

Továbbá:

„Abból, hogy a héberek főpapjának joga volt az ország törvényeinek értelmezésére, korántsem szabad arra következtetni, hogy a római pápának is joga van a vallás értelmezésére”.

A nyolcadik fejezet pedig egyenesen „Annak kimutatása, hogy Mózes öt könyvét, továbbá Józsué, a Bírák, Ruth, Sámuel és a Királyok könyveit nem azok írták,