Irodalmi Szemle, 1982

1982/10 - KRITIKA - Mészáros László: Irodalmunk 1982-es termése

fel a versenyt az utóbbi öt-hat évben megjelent Jókai-monográfiákkal [Nagy Miklós, Lengyel Dénes). S az idén jelent meg újabb kiadásban Mikszáth Kálmán Jókai Mór élete és kora cimű elévülhetetlen munkája.

7. Megjelenés előtt áll Fónod Zoltán Körvonalak című tanulmánygyűjteménye, Szőke József A csehszlovákiai magyar irodalom bibliográfiája című nagyszabású munkájának első kötete, Grendel Lajos Galeri című regénye és Tőzsér Árpád Adalékok a nyolcadik színhez című verseskötete. Különösen az utóbbi két művet várjuk nagy érdeklődéssel, hiszen korábbi munkáiban mindkét szerző a választott műfaj korlátairól, lehetetlenségéről „értekezett”.

8. Egyetlen év termésében természetesen nehezen lehet kimutatni a tágabb összefüggéseket (folyamatokat, áramlatokat, tendenciákat) s így befejezésképpen csupán néhány összegező észrevételt és eléggé nyilvánvaló összefüggést villanthatunk fel.

Az év termése kiegyensúlyozottnak, átlagosnak tűnik, ami nem éppen siker, hiszen a kiemelkedő művek mellett az átlagon aluliak állítják be az átlagot, örvendetes kiadói kezdeményezés a Főnix füzetek beindítása. Az eddig bemutatott öt fiatal közül Bettes István és Vajkai Miklós tűnik ki eredeti látásmódjával és művészi kezdeményezésével. Az epikában Duba Gyula és Rácz Olivér regénye jelent hozadékot. Különösen Rácz regénye felfigyeltető alkotás. Figyelmet érdemel Cselényi László Jelen és történelem című alkotása is, mely inkább az elméleti szakemberek számára hasznos kiadvány. A gyermekirodalom terméséből Koncsol László verses kompozíciója emelkedik ki. Turczel Lajos legújabb tanulmánykötete pedig irodalomtörténeti kézikönyv értékű.

Felfigyeltető jelenségnek tűnik, hogy irodalmunk középnemzedéke — tehát tulajdonképpen a Vetés-csoport, az Egyszemű éjszaka és a Fekete szél című antológiákban bemutatkozók — egyre gyérebben képviseltetik magukat eredeti művekkel. A jelenség mögött minden bizonnyal sokirányú és különböző hatású erők működnek, és nem lenne haszontalan dolog ezeknek a feltárása. Kritikai, irodalomtörténeti és elméleti tudatunk mocorgása után lassan arra is fényt kellene deríteni, milyen is valójában irodalmunk egészében, minden összetevőjét egybevetve. Elérkezettnek vélem az időt irodalomszociológiai vizsgálódások beindítására.

Irodalmunk legmostohább műfaja továbbra is a dráma. Pedig egyre több fiatal próbálkozik a drámaírással és többen már színpadot is kaptak. A sok antológia mellett tehát elkelne már néhány drámaantológia is, hogy teljesebb, valósabb legyen a kép. Nem egy kiadónál köznapi gyakorlat a drámák rendszeres kiadása. Nem egy dráma először irodalmi műként jelent meg és csak azután hódította meg a színpadot. Csupán annyi kell ehhez, hogy egy szerkesztő a maga ügyévé tegye a drámaírás fellendítését. Remélem, nálunk is akad majd merész vállalkozó.