Irodalmi Szemle, 1982

1982/10 - KRITIKA - Mészáros László: Irodalmunk 1982-es termése

átlagtermés. Eddig még senki sem nyilatkozott arról sem, hogy helyet kapnak-e a sorozatban a költők és prózaírók mellett a drámaírók és az esszéisták is. Lehet, hogy a kiadón belül ezek már mind eldöntött kérdések, de az eddig megjelent öt kötet borítóján mindezekről még semmi hír. És az olyan „apróságokról” sem lenne szabad elfeledkezni, hogy a kötetek fedőlapjának oldalán fellelhető rövid jellemzések tulajdonképpen már minirecenziók, orientáló értékelések, tehát illene feltüntetni a szerzőjük nevét is.

A Főnix füzetek eddig öt fiatalt mutattak be, három költőt és két novellistát. Nézzük először a költőket!

Bettes István Bohócok áldozása című kötete a füzetek első számaként jelent meg. Bettes újszerűnek ható, könnyed, játékos verseléssel jelentkezett, mely mintegy szemben áll a „kilencek utáni” fiatalok csontos, elvontként ható verselési módjával. Ez a természetadta verselési készség és jókedv különbözteti meg Bettest a sorozat további köteteiben jelentkező társaitól is. Bettes eredetiségének második összetevője pedig szerintem az, hogy groteszk és ironikus verseiben, illetve versei mögött, egy programszerűen alkalmazott bohóc-maszk tűnik fel. Ez a mozzanat egy modellszerű, szuverén költői alapállással való kísérletezésnek látszik. Persze, Bettesnek még el kell gondolkodnia a bohóc-maszk jelentéséből fakadó irodalomtörténeti és irodalomelméleti összefüggéseken. Pierottól és Harlekintől Fellini bohócaiig ugyanis a bohóc-művész értelmezés széles skálája fellelhető.

Bettes verseinek összességére jellemző a könnyed, jókedvű játékosság és a borús, halálfélelemtől terhes lemondás kettőssége. Az egyik oldalon öncélúnak tűnő dadaista (áldada, neodada, halandzsa) vers, a másikon pedig a létdetermináció groteszk tudomásulvétele. Szinte nehéz elhinni, hogy az Asztaltársaság és a Hóbelevanc ugyanannak a költőnek a verse. Mert az Asztaltársaság, Fogadj el, Fennsíkra érve, Almafa tüzes ága, Rímek egy elképzelt szerelemhez és még néhány más vers valóban versek, egy tehetséges és ígéretes költő müvei, de a Hóbelevanchoz hasonló dadaista sorok és groteszk képzettársítások csupán toll- és stílusgyakorlatokként fogadhatók el.

Bettes István legsikerültebb verseiben tehát egy rokonszenves költői szemléletmód lelhető fel és egy ígéretes költészet van kialakulóban. Érdeklődéssel várjuk a költő újabb műveit, felvázolt költészetének kiteljesedését.

Ezzel szemben a Barak László Sancho Panza szomorú és Finta László Pogány passió című füzetében vázolt költészet érzésem szerint meglehetősen zárt és távlatok nélküli. Pedig a két fiatal verseiben viszonylag tükröződik a kor, verseik összetettsége és költői nyelvezetük sem sokban marad el a többieké mellett, mégis hiányérzetet váltanak ki. Groteszk látásmódjuk rokon Bettesével, még a bohóc-motívum is fel-feltűnik, de aztán már csak a múltban való elmerülés, Sancho Panza szomorúsága és a „déja vu” kiváltotta lemondás marad. Nem értem Barak László görcs-attitűdjét: „hanyatt vetődve

— inkább hanyatt döntve? — / tűnődöm rongybaba-kiszolgáltatottságban” (Görcs). Először is nem mindegy, hogy hanyatt vetődik-e az ember, vagy hanyatt döntötték. Másodszor pedig: ha már tűnődik, akkor már nem lehet teljesen kiszolgáltatott, hiszen a tűnődés szabad, szellemi elszakadás, felemelkedés. Mivel aztán Barak csak a nyilvánvaló dolgokat látja és láttatja, a megoldást is téves irányban keresi. „A megoldás mégis itt rejtőzhet valahol? / Mondjuk, egyszerre elmúlnának a mértékegységek” (Rapszódia). Csakhogy a megoldást nem a meghaladott mértékegységek egyszerű elmúlása hozza, hanem a tudatos megváltoztatásuk, új rendszerbe foglalásuk.

Finta László verseiben talán csak a költő indulata a megnyerő. De a jó meglátások, sikerült verssorok, egy-két mindenestől jó vers mellett hiányzik a kötetből az összetartó költői alapállás. A kötet anyaga nem tölti ki a Tulajdonképpen és a Fiam ... (Hiányos kozmikus távirat) című versekkel meghúzott időt és teret. „Tulajdonképpen valahányan szkíta süvölvények vagyunk” — „Vigyázz... szellem... az Anyag tébolya”. Finta határozatlan alapállását jól dokumentálja a Megindoklás című vers. A kezdet lendületes, ars poeticát sugalmazó: „Él bennem / jóember / kisember / nagyember / gazember // bukfencet vet néhány bohóc / sínylődik beteg szívvel rengeteg aggszűz / száműzött katona / züllött festő / homokbuckákon jár bennem / egy égés óvoda / gazok közt a réten / világokat felfedezendő”. De később csak ez a felsorolás folyta- tatódik, a befejezés pedig teljesen más síkba siklik át. Az ars poetica megindoklása elmaradt.