Irodalmi Szemle, 1981

1981/10 - Duba Gyula: Örvénylő idő IV. (regényrészlet)

a családjától, mert fellázadt ellene. Nyár elején történt, az öreg Král részegen, pusztító szándékokat érlelve támolygott haza a kocsmából, vasárnap délután volt. A család a házba menekült, az ajtót bezárták maguk után. Az öreg döngetni kezdte az ajtót, majd a fejszét kereste, de nem találta. Rövid ideig tehetetlenül motyogva forgolódott az udvar közepén, aztán felkapta a vaslapátot, és az ajtóra ütött vele. Dongott a deszkaajtó, ropogott eresztékeiben, a benn szorult asszonynép és a kamaszok nem sokáig bírták idegekkel. A hórihorgas kamaszok kirohantak a házból, az asszony és a nagylány követte őket. A meglepett dühöngő kezéből kicsavarták a vaslapátot, őt a földre döntötték, és rettenetesen elverték. Az öreg Král összekuporodott a földön, mint a sündisznó, úgy tűrte az ütéseket. Talán már régóta számított rá, hogy egyszer a gyerekei megverik. Nem bírt felállni, sokáig feküdt az udvaron. A fiúk elmentek a kocsmába, az asszonyok pedig kiültek a ház elé. Nagyokat nyögött, de nem szikozódott, aztán keservesen feltápászkodott, zúzódásokkal borítva, véresen átment Nagybenéékhez, de nem az utcán, hanem hátul az udvaron keresztül. A kerítésen mászott át, és az istállóban ledőlt az ágyra. A kocsisok mosták le, mikor etetni jöttek, és az öreg Král azóta meg- jámborodott, kevesebbet ivott, és félt a családjától. Öregmama nem bocsátotta meg neki, hogy mocskosán, véresen átmászott a kerítésen, és az istállóba húzódott menedékért, hogy összevérezte a pokrócokat, nyögött és jajgatott, fel kellene akasztani a vén ördögöt, mondta haragosan öregmama, és nyugtalanul járt-kelt az udvaron, hallgatta, ahogy az öreg Král nyöszörög.

Öregmama gondolatainak a középpontjában most az az eltökélt szándék áll, hogy hozzáillő asszonyt keres Péternek. Meg akarja házasítani a régi törvények szerint. Esténként erről beszél. Gazdalányt keres a fiúnak, módos paraszt lányát, aki földet és házat örököl. Vagyonos lányt keresett öregmama az unokájának, mintha a régi világ volna, s nem lenne szövetkezet. A földek a helyükön vannak, csak újra szét kell mérni őket. Nagy munka lesz, de meg kell tenni, egyszer eljön az ideje, hogy meg kell tenni. Akkor minden ott folytatódik, ahol abbamaradt. De a faluban nem talált megfelelő lányt.

Hírnököt keresett hát, aki a szomszéd falukból asszonyt keres Nagybene Péter tanítónak. Parasztlányt, mert ő is csak most tanító, ebben az átmeneti világban. Ha majd megváltozik a világ, és visszaáll a rend, újra paraszt lesz. Idő kérdése, nem tart már soká. Nem bírja tovább a nép. Ezért asszony kell a fiúnak, aki mellette lesz, ha jön a nagy változás. Szándékának kivitelezésében a kéregető cigányasszony, Maris lett a segítője. A cigányasszony titokban járt a faluba, a kertek alatt érkezett, mert ha a csendőr meglátja, hazazavarja. — Mer hogy a szocializmusban nem lehet kódúnyi. Nem lehet, de kell, mit adjunk a gyerekeknek, mikor semmi sincs, se zsír, se kenyír ... — Öregmamának jólesett ezt hallani, mert őt igazolta. Nem sokáig tarthat a szocializmus, nincs mit enni az embereknek. Szegénység van, nem terem a föld .. . Aztán ha közösen eltemették a szocializmust, Péter jövőjéről beszéltek. A cigányasszony fonott kézikosarával, batyujával bejárta a Garam mentét, sok házat meglátogatott, kenyeret, zsírt, szalonnát, ételmaradékot kért. Ünnepek előtt bort is kapott, ilyenkor még lisztet kért az ünnepi kalácshoz. A fiú gyerekkorában azon gondolkodott, milyen kalácsot süt Maris tízféle lisztből, melyet egy fehér vászonžsákocskába összeöntött. Az ismerős házaknál elbeszélgetett Maris a jóasszonyaival. Szórakoztató teremtés volt, énekelve beszélt, és lelkiis- meret-furdalás nélkül hazudott, ha arról volt szó, hogy színesen, érdekesen adja elő a vidék eseményeit. Tűzesetekről, emberölésről, házasságtörésről és készülő lakodalmakról senki nem tudott úgy beszélni, mint ő. A faluban járva Nagybenéékhez mindig bejött, megállt az ajtóban, és beszélgetett, míg megkérdezték: — Hát miért jöttél, Maris?

— Adjanak valamit, az isten áldja meg — mondta siránkozva. De néhány esetben öreg- mama ridegen elküldte: — Nincs semmink, eredj tovább, Maris! — Ilyenkor siránkozva tovább kellett mennie. De amióta öregmama Péter házasításáról tárgyal Marissal, ilyen eset nem történt. Az öregasszony nemcsak szívesen fogadta, hanem egyenesen várta a cigányasszonyt, hogy az elsorolja híreit a szomszéd faluk lányairól, más tájak dolgos szépségeiről. Elvonultak a nyári konyhába, és a bőbeszédű cigányasszony szavai nyomán úgy tűnt fel, mintha a Garam mentének más problémája se lenne, csak az, hogy hoz- záillő, dolgos és derék feleséget találjanak Nagybene Péternek. Bizalmas beszélgetések voltak ezek, még a fiú anyja sem hallotta őket, de az eredményről öregmama rövidesen beszámolt. Maris nevét nem említette s ezért úgy szólhatott ismeretlen lányokról, hogy