Irodalmi Szemle, 1981
1981/10 - Duba Gyula: Örvénylő idő IV. (regényrészlet)
— Láttam egy lányt... — dadogta. Futballozni voltak a szomszéd szlovák faluban. A nagy találkozón négy csapat játszott, kupamérkőzés volt. Annak a falunak a határában az állami gazdaság földjei terültek el, és a gazdaságban fővárosi gimnazisták dolgoztak. Kukoricát és cukorrépát kapáltak. A kékinges fiatalok eljöttek a mérkőzésre, és lelkesen biztatták a csapatokat, de leginkább egymással szórakoztak. Ott látott egy lányt. Szép arcú, finom bőrű, karcsú lány volt. Könnyű léptű és kecses, mint az őzsuták, melyeket oly sokszor látott hajnali leseken, de sosem volt szíve elejteni. Mozgása bájos, beszéde, apró mozdulatai harmonikusak, elragadó lány. Mennyire más, mint az otthoni lányok! Regényekben olvasott ilyen lányokról, de nem hitte, hogy a valóságban is léteznek. Beleborzongott a felismert bizonyosságba: vannak ilyen lányok. Igaz, ami a regényekben van. Élnek ilyen nők, valahol messze, nagyvárosokban, egy más világban. Elvágyódásába beleremegett. — Milyen lányt? — kérdezte Nagybene türelmetlen indulattal. Teljesen részeg, gondolta, zagyvái, összevissza beszél. — Lányt... eh, semmi... — Nehézkesen legyintett, a lopóból visszaengedte a bort a hordóba. Megtántorodott. — Régen láttam ... régen ... — Feküdj le! — Kemény volt a hangja. — Aludd ki magad, tanító úr. — Űzsuta . . . — motyogta —, finom bőrű, kecses állatka... — Imbolyogva támolygott fel a lépcsőkön a pincéből. A hűvös éjszakai levegő a homlokába vágódott, hogy bele- tántorodott. — Nem lehetek őszinte — motyogta —, nem értenek. Mindig sokat olvasott. Évek óta könyveket rendelt a fővárosból. Egyszer mégis megölelte Jolánt, magához vonta, és szájon csókolta. Beszélgettek előtte, a lány állandóan nevetett, ragyogott a szeme, a tekintetével nyíltan szemtelen- kedett vele. Amikor magához vonta, érezte testén a határozatlanságot és az ösztönös tiltakozást. Nem tolta el magától, mégis érezte, hogy védi a testét, bár a szeme bátor és szemtelen maradt. De Jolán még gyerek. Azonnal rádöbbent erre, és megrémült. Hetekig nyugtalan volt meggondolatlan tette miatt. A lánnyal szemben megőrizte fölényét, alakoskodott, s közben félt és rémüldözött. Mi lesz, ha elmondja az esetet az anyjának? Vagy a barátnőinek, s tőlük megtudják a kamaszok. Dudás és Fodor elhíresztelik, a felettesei is megtudják, kiteszik állásából, és megszégyenítik. Hallott egy tanítóról, akit sokévi börtönre ítéltek, mert visszaélt helyzetével, és megszerezte magának a diáklányokat. A gondolatokra forróság öntötte el. De ő csak megcsókolta Jolánt. Te ostoba, kínlódott, Jolán még gyerek, gyerek ... Nem gyerek, kis dög, dühöngött a következő pillanatban, hetykén néz, és szemtelenül mosolyog. Ingerkedik velem, mert tudja, hogy számomra elérhetetlen. Dudás vagy Fodor tehetnek vele bármit a maguk kamasztörvényei szerint, de számomra távoli és elérhetetlen, mintha a holdról nézne rám pimaszul, kötekedőn mosolyogva; nézzen csak, tanító elvtárs, bámuljon bátran, veszkődjön utánam, egye a fene az érintésem után, tudom én, amit tudok ... Jolán már felnőtt, nem gyerek. Ha találkoznak, most is nevet, de nem olyan gyerekes pimaszsággal, hanem rejtettebb kihívással, okosabban és biztatóbban. Vonásai szétfolytak, alakja megtelt, kissé elnehezedett. Vonzása elmúlt, nem hasonlít a városi lányra, aki, mint az őzsuta ... Talán feleségül vehetné, semmi egyéb ... Mert öregmama házasítani akarja. — Nősülj meg, te... Apád ilyenkor már komoly ember volt, gazdaszámba vették. Hát te meg mi vagy? Hát semmi vagy! Hull a hajad, öreg legény leszel. Nősülj meg, te! Valóban hullott a haja, megritkult a homlokán. De éppen csak látni lehetett, hogy azelőtt sűrűbb volt. A hajzat megritkult bozontjából éppen csak előderengtek a gyökerek. Huszonhat éves volt. Nősülni nem akart. Kit vegyen el? Öregmama nem hagyta abba a rendezkedést és takarítást az udvaron, de a dörömbölő lovakhoz már nem kelti fel Pétert. Lassan feladja önmagát. Gőgösen tudomásul vette, hogy az istállóban álló lovak nem a gazdáéi, nem tartoznak a házhoz. A kocsisokkal alig beszél. Csák Mátét még megszólítja néha, mert régi gazdaember, de a fiatalokat nem. Éppen csak fogadja a köszönésüket. Öreg Krált semmibe veszi, vén ördög, mondja még mindig róla... Az pedig, az öreg Král jámborabb lett, kevesebbet iszik, és fél
