Irodalmi Szemle, 1981

1981/10 - Duba Gyula: Örvénylő idő IV. (regényrészlet)

tesz ő. Nyilvánvaló kárörömmel nyugtázzák a tehetetlenségét. A komisszár szinte fizikai rosszullétet érzett amiatt, hogy a tekintélye egyszerre semmivé foszlott, s az ügy, melyet képvisel, nevetség tárgya lett. Labanc Jozsóra nem is figyelt fel azonnal. Akkor nézett csak rá, amikor az a fal mellől kilépett az első padsor elé, szembeállt a színpaddal, és fojtott hangon Jeremiás Andrira kiáltott.

— Koldussá tetted a falut, Jeremiás. Lépj le a színpadról, szállj le a magasból, he! . .. Számolj el a falunak, mit tettél vele!

A fekete nyomozó felállt, hozzálépett, és a karjára tette a kezét, de a legény dühösen lerázta magáról, és fenyegetően azt mondta:

— Hagyjon az elvtárs! Ez a mi dolgunk.

Zúzódásos arca sápadt volt az indulattól, majdnem szürke, csak a sebhelyei vörösek és zöldeskékek.

— Gyere le közénk, Jeremiás! Számolj el a tetteiddel!

Mindenki állt a teremben, hátulról Jeremiás Misa tolakodott előre a férfiak között.

— Engedjenek ... engedjenek a bátyámhoz, emberek!

Labanc Jozsót mintha idegen erők mozgatnák, viszik az oldalfeljáró felé. A pusztítás ingere teszi lábát a lépcsőre, a színpadra igyekszik.

Mindig csak néhányan cselekszenek, a tömeg pedig nézi őket, és nem lép közbe, mondta magában a tanító. Ezek itt mindent elrontanak, de talán nem is tudhatják, hogy nincs igazuk.

Berec Jónás, a pokolbeli rendező pedig azt mondja Bíró Istinek, a puruttya gyereknek:

— Ide figyelj, puruttya, surranj oda, ereszd le a függönyt! Siess, te gyerek! Jó muri lesz, he! Ogyis csak cirkusz ez, nem gyűlés. Surranj oda, vágd el a függönyzsinórt!

—■ Menj, puruttya! — biztatja Bakai Jóska és Harangozó Árpi kajánul.

A színpadon is felálltak az asztal mellett a férfiak, és szembenéztek a tömeggel. Konárek arca felháborodott volt. Polakovičé sápadt, Kis Mihályé zavart és bosszús. A komisszár igyekszik nyugodt maradni, Vašek most is szenvtelen. Atya most tisztán lát. A kihallgatása alkalmával egyoldalúan érezte a hatalom jelenlétét s az idegen erőt, melyet a hatalom képvisel. S most egyszerre egymással szemben állva látja a hatalmat és a népet, mintha az emberi akarat a természettel állna szemben. A hatalom erő, de a nép, a tömeg őselem. Hol az igazság, szembeállhat a néphatalom a néppel, lehet népellenes?

Végérvényesen megbomlott benne a bizonyosság.

A tömeg áll, és nem mozdul. Már nem engedelmes, fellázadt, de a tanító tudja, hogy végül mozdulni fog, de ahhoz, hogy tegyen valamit, túl határozatlan, az emberek most nem tenni vágyást éreznek, hanem kiúttalanságot. A tömeg várja, hogy mások megváltsák. És bárki megválthatja őket, ha elég határozott ahhoz, hogy cselekedjen, még Labanc Jozsó is megválthatja, utána indulnak hát. Éppen megjelenik a színpadon, az elnökhöz lép, megfogja mellén az inget, és rázni kezdi, elvonszolja az asztal mellől. A többiek is hátraléptek, Polakovič Alexander megbotlott, és a falnak tántorodva hátrazuhant. A nézőtérről a fekete nyomozó eltűnt a feljáró függönye mögött, de akkor ért oda Bíró Isti. Néhányan látják, hogy az oldalfüggöny mögött matat, de nem tudják, mit akar. A tanító is látja egy pillanatra, de nem érti, mi a célja. Pár pillanat múlva a nagy szürke vászonfüggömy suhogva lehull, és ringva eltakarja a színpadot. Mögötte dulakodás zaja hallatszik, a színpad deszkái vadul dobognak, asztalok tolódnak el, és recsegő székek dőlnek. A függöny mögül egymásba kapaszkodva, kalimpálva alábukik a két dulakodó. Az öreg Králra és a feleségére zuhannak. Az asszony vércseként sikít. Földre esnek, az öreg Král négykézláb igyekszik kijutni a dulakodásból, a pipáját keresi, és káromkodik. Kalmit már félresodorták, a fal mellett áll és bárgyún bámul. A szája véres, és arca két oldalán vékony vörös csíkok gördülnek az álla alá.

Atya arra ocsúdott, hogy Nagybene szorosan mellette áll, a hangját is hallja. Ironikusan, de nem csúfolódva mondja a gazda:

— Fel ne borítsanak, Atya. Ide állok, fel ne lökjön valaki!

Magas, széles vállú alakja elébe áll, és elfedi a hajlott hátú forradalmárt. Eltakarja a tömeg elől, mintha védeni akarná. A fal mellett már lobogó tekintetű férfiak jönnek előre, sötéten maguk elé néznek, fenyegető a tekintetük. A verekedő a földön dulakodik az elnökkel, tépik egymásról az inget, mindketten a másik hajába kapaszkodnak. Öklük