Irodalmi Szemle, 1981

1981/10 - Koncsol László: Mélyszürkében (vers)

s küldte agyam a látványt a tudattalanba,

ahol ösztöneim morajlanak:

acsarog az egyik, csámcsog a másik,

s vinnyog és mindig menekülni hajtana a harmadik.

Egy öregasszony kacsázva kiszaladt, kendőben valamit, talán kenyeret adott az egyik rabnak, s már bukdácsolt is a másik asszony, nehézkesebben, de az őr visszahajtotta.

„Egy hideg éjszaka a nagy pincében, ezredmagammal.. .!

De majd ha támadnak a tetvek, s szétrohad ez az ócska bakancs ..

Egy kislány fut ki most, röpül szinte,

fröcsköl a víz, elnyeli őt a sor, s röppen elő a másik oldalon, már csomag nélkül, kismadár.

— Jaj, merre, merre! — hallani.

— Itt már a maradék pusztul! — hallom ezt is a házban.

„Én eszméimmel indultam volna ütközetbe,

s álmom, harcost a serege tankja, anyaggá válva széttipor.“

— Jaj, ki fog már szántani, vetni!

— Ó, drága véreink!

„Megfordult a szél, most nyugatra, majd északra űz, s talán megint keletre.

Jaj, mennyi szörnyű égtáj!“

— Büntet az Úr vétkeinkért. —

Két újabb nő a menet szélén.

— „És bocsásd meg a mi vétkeinket, amiképpen mi is .. .“

— Mindig csak a nép! —

„Hány osztályt, hitet hajt egy irányba ez a szél.. .

Itt ez a göndör, vézna ifjú, nemrég szabadult a pokolból.

Hány pokol vár rá, istenem!

Akad-e még, akit nem kell gyűlölnie?“

— „Balsors akit ré . .

— Kuss! —

— „Megbűnhödte ...“

— Kuss, ha mondom! —

Sovány öreg paraszt indulna a kenyérrel, de az asszony utána ugrik, visszarántja, s maga iramodik meg.

Hátul dulakodás, szitok.

Száraz sorozat a levegőbe.

Sikít, rohan az öregasszony, elbukik, fölcihelődik, ruhája, arca egy latyak.

— Nem sebesült meg, csak a lába gyenge ... —

— „Föl, föl, ti. .

— Psszt!

— Fogd be, hé! —

„Mert világos a földi törvény:

»A ki embervért ont, annak vére ember által ontassék ki.«

Meg ez is:

»... a ki megbüntetem az atyák vétkét a fiakban, harmad- és ...«