Irodalmi Szemle, 1981
1981/9 - Koncsol László: Egy költői nyelv átváltozásai
például szőfajainak aránya, szavainak jelentésköre, hangulata, funkciója, miért alakul át lényegesen vagy teljesen is a mondattana? Nyilvánvaló, hogy az említett átalakulási folyamatban nem megtervezett és elméletileg előre kidolgozott eljárásokról van szó, bár nem tagadjuk, hogy egy-egy gyökeresen új költői program körvonalazása során ilyesmi is szóba jöhet a költőknél, mint éppen Cselényi harmadik korszaka előtt, de- ez csak részben és ködösen érintette a költői nyelvhasználat kérdéseit. A költő ugyanis alapvetően a kifejezendő és tagolatlan tudattartalomra figyel, azt kell kibontania magából, mintegy a szavak és kifejezések fonalán legombolyítania. Közben a költő a megformálás verstani szabályaira is kénytelen odafigyelni, s nem lehet szó arról, hogy a mű nyelvét is részletesen, statisztikai aprólékossággal megtervezze, vagyis előre kiszemelje a versbe építendő nyelvi eszközöket, szavakat, optimális szófaj-arányokat, igekötőket, módokat és mondatszerkezeteket. Nem, a vers nem így készül, még a teljesen tudatos Poe-nak és követőinek a versei sem egészen így készültek. A nyelvi eszközök megválasztása jórészt tudattalan munka, kiszűrésük, például a fölkínálkozó rokonértelmű szavak és kifejezések kiválasztása közben nem akkor villan föl a szabadot jelző kis fény a költő agyában, ha valamelyik szinonima valami nyelvi koncepcióba jól beleillik, hanem amikor az illető szó a tudattartalom szabatos kibontását a vers zeneiségébe s az épülő szerkezetbe is besimulva szolgálja, ha tehát létrejön a szó kapcsolata azokkal a versépítő elemekkel, amelyeket a költő tudata ellenőriz. A különböző nyelvi elemek rendszerébe, kölcsönös arányaikba való beilleszkedése, mint maga a rendszer s az egész nyelvi koncepció is, jeleztük már, jórészt ösztönös képződmény. Mégis törvényszerű, azaz van benne utólagos elemzéssel föltárható, nyelven kívüli okokkal magyarázható törvényszerűség. Mi tehát most ezt a törvényszerűséget próbáljuk kitapogatni, mind egy-egy versen belül, mind azok egymásutánjában. Nyelvi titkokat tárunk föl, de ezek a titkok a szövegek mélyebb jelentéséből is elárulnak egyet-mást. SZÁMADÁS Ki kába hasonlatokért odaadtam szép ifjúságom Elszürkült csőrű kismadár ki csak mereng lapuló ágon S nem mer röpülni ha az ég sólyomszárnyakkal csalogatja Mert riasztja a végtelen s ha zeng a nap nem is néz arra Csak a maga pelyhes berkében szemerkélgeti a jövendőt Fújja egyhangú énekét s ha az eget orv viharfelhők Lepik el behúzza nyakát az ág ölelő tenyerébe Ne is hallja a szél dalát s a zsarnoknak nem áll elébe — Ilyen vagy-e kérdezgetem én is bizony sokszor magamtól Próbálok egyezni vele ha lelkiismeret-szavam szól Hogy zúg-búg az önvád-tenger mit tettél mondd állsz-e elébe Ha az élet a nagy bíró beletekintett a szemébe Patak ha cseng lepke ha száll annak van értelme mily kedves A kacagó vízcsobogás bánatot olt s ha zúg a fenyves Dalra robban a sok madár s lebeg a lepke szárnya-héja De a te zord dalaidnak van-e értelme van-e célja A nép izzad keze nyomán rohadttá-nyütt az eke szarva Mit bánja az a versedet gondja-vágya egy marék szalma Marháinak feje alá éjjeli elpihentetőnek Ezüst gyolcsok pókszövése ha majd meghal gyolcs-szemfedőnek Bánja-e az a versedet S mit szólna vajon rá az erdő Ha eldalolnád róla szőtt énekedet s az esti szellő Megértene? A cserfalomb a nap a hold a csillagok Minek énekelsz hát Talán csak hogy égverő szomjad oltsd? Szédít engem az éjszakák fagyolvasztó tajtékos láza Tűz-könnyeimet oltanám szerelembe borba ciánba Menekülnék a tett elől dobnám szemétdombra a kardot Álmaimat hűsíteném sósítanám langgyá a harcot Idegsejtjeimet tépném dobálnám szét a verebeknek Lakmárózzanak rajta ők testem osztanám a szeleknek
