Irodalmi Szemle, 1981

1981/9 - Duba Gyula: Örvénylő idő III.

Gondolattalanul, üres fejjel ült, aludni nem tudott. A háza előtt kezet fogtak vele, és figyelmeztették, hogy a kihallgatásról ne beszéljen senkinek.

Atya nem beszélt. Mély hallgatása már természetellenesnek tűnt fel, és felkeltette az emberek figyelmét. Aztán váratlanul eltűnt, napokig nem látták. Pedig otthon ült, utcaajtaját bezárta, és ha bekiabáltak érte, nem jött ki a házból. A kapuján döröm- bölőknek sem mutatkozott. Csak a postást engedte be az újságok miatt. Ezekben a napokban a forradalmár ivott, és újságot olvasott. Mindennap azzal kezdte az olvasást, hogy az újság címe alatti jelszót hangosan felolvasta: Világ proletárjai, egyesüljetek! A vezércikkel folytatta, és az utolsó lap alján fejezte be. Mindent elolvasott, nem csupán a címeket futotta át, hanem nekifogott a betűtengernek, és sorról sorra átböngészte, magába szedte, és tudomásul vette. Gondolatban megjegyzéseket fűzött a hírekhez és tudósításokhoz, de nem mondta ki észrevételeit, nem is morgott magában. Vékony acélkeretes szemüvege egész nap a szemén volt. Néha ölébe ejtette az újságot, elnézett a szemüvege felett, és gondolkodott. Olvasás közben állandóan ivott. Déltájban már részeg volt, hallgatása felengedett, megjött a beszélőkedve, de nem volt kihez szólnia. Kiült az eresz alá a tavaszi napfénybe, és kezével a levegőt kaszálva, morogva beszélt magával, s marcangolta önmagát. Ilyeneket mondott: Arcukba kellett volna csapnom ... hogy merészelték, mint a farkasok . .. éppen, mint a farkasok ... ravasz kutyák . . . És újra önmagát korholta: Arcukba kellett volna csapnom! . ..

Estefelé mindig részeg volt, az önmagával való küzdelem után halálosan elkeseredett, és félni kezdett. S már így beszélt magában: Halálos veszélyben vagy, spanyolos... mind veszélyben vagyunk ... kiforgatták az eszmét, és ránk törnek az idegenek .. . veszélyben a falu ... mindenütt csupa ellenség, idegen és ellenség... vigyázz, nagyon vigyázz! ... Ilyenkor megtörtént vele, hogy a sötét szobában nem gyújtott lámpát, ült az ajtóval szemben a sarokban, az ablak mellett, kezébe vette a forgópisztolyát. Egy tölténye volt még benne, és nézte az ajtót. Várt. De nem tudta, kit vár. Jönnek, suttogta, biztosan eljönnek, és szorította a pisztoly agyát.

Az álom elkerülte, keveset aludt. Nagyon lesoványodott. Emellett elhanyagolta magát, alig borotválkozott. Arca állandóan borostás volt, szeme bedagadt az álmatlanságtól. Bőre megsápadt, ezer mély barázda szántotta keresztül-kasul. Álla is meghegyesedett, és arcéle szögletessé vált.

— Rossz bőrben van, mintha féreg rágná — mondta neki a postás —, sárga, mint a citrom, nagyon színtelen. Atya, mi baja van? — A postás idegen volt, a járási székhelyről költözött a faluba, és a helyi nemzeti bizottság tagja lett. Gyorsan megismerkedett az emberekkel, szívesen sörözött a kocsmában, ismerte őt a falu. Atya kedvetlenül legyintett, elvette tőle az újságát, és morogva hátat fordított a postásnak.

Hetek óta tartott a magánya, míg eljött az a rettenetes nap, amikor az újságban rövid híradásban olvasta, hogy Tatranskýt néhány társával együtt letartóztatták, és államellenes tevékenységgel vádolják. Szövetkeztek az imperialistákkal és az osztályellenséggel, és alá akarták ásni a népi hatalmat.

Azon a napon a pincébe is magával vitte a forgópisztolyát. Bort hozott magának, és addig ivott, míg gondolkodni tudott. Aztán magára zárta az ajtót, és lefeküdt. Ruhástul feküdt az ágyon, és aludni akart. Először nem udott elaludni, de végül újratöltötte poharát és álomba itta magát.

Másnap már a postást sem engedte az udvarba. Hiába kiabált Moravec az utcáról, és rázta az ajtót, hogy elhozta az újságot. Végül bedobta a kapu felett, és továbbment. Atya az ágyán feküdt, rosszul érezte magát, nem mozdult.

Akkor már sokat beszéltek róla a faluban, ezért este eljött hozzá Nagybene.

A gazdát beengedte. Mogorván fogadta, de beengedte. Sokáig semmitmondó, közömbös szavakkal beszélgettek, és ittak. A gazda kerülte a fő mondanivalóját, nehogy megbántsa vele az öreget. Éppen csak búcsúzóul mondta, komolyan, kissé korholón.

— Ne legyél gyerek, Atya! Nem olyan fából faragtak, hogy otthon, a sarokban ülj, mikor más dolgozik, és verekszik az életéért, a jövőért.

— Jó, hogy eljöttél — válaszolta a forradalmár —, nagyon egyedül voltam, kutyául éreztem magam. De már jobb, hogy eljöttél. Ügy érzem, jól tetted, hogy eljöttél...

Másnap elment Konárek Juróhoz.

Azt akarta, hogy Kis Mihály legyen a szövetkezet elnöke.

— Járáson meg kell beszélni — mondta erre Konárek.