Irodalmi Szemle, 1981

1981/8 - Zalabai Zsigmond: Szó, kép, szókép, képvilág

létre, ugyanúgy az olvasói fantázia fejti meg, mint a jelentésszerkezetükben egyszintű, nem rejtvényszerű „fantáziaképeket”. Nem szerencsés az összetétel előtagjában a fantázia fogalmának túlhangsúlyozása sem. A látomásos líra nagyobb jelentésegységeit, igaz, jobban nevezhetjük „fantáziakép”-nek (gondoljunk csak az Előszó Vörösmarty-vízió- jára, a vész „emberfejekkel labdázó” jelenetére), ugyanakkor sok „fantáziakép” éppenséggel a fantáziátlanságával, puritán tényszerűségével, keresetlen egyszerűségével tüntet:

Udvaron fehérük szőre egy tehénnek:

A gazdasszony épen az imént fejé meg;

Csendesen kérődzik, igen jámbor fajta,

Pedig éhes borja nagyokat döf rajta.

Ballag egy cica is — bogarászni restel —

Óvakodva lépked hosszan elnyúlt testtel,

Meg-megáll, körülnéz: most kapja, hirtelen Egy iramodással a pitvarban terem.

(Arany J.: Családi kör)

Miért kellene nagyobb képzelőerő e „fantáziakép” megalkotásához vagy éppen befogadásához, mint a „rózsaujjú hajnal” stíluskép kiötléséhez és értelmezéséhez? — Vitára sarkall a stíluskép megnevezése is: azt a látszatot kelti, hogy a „fantáziaképek” nem szerves részei a stílusnak. Ez meg azért képtelenség, mert „fantáziaképek” nélkül sem korstílusok, sem egyéni stílusváltozatok nem létezhetnek. Viszonylag ritka az olyan költemény, amely csupa „stílusképből” (trópusból) áll; s ha mégis, többnyire rövid versről, gyakran egysorosról van szó, mint amilyen például Weöres Sándor metafora- verse (versmetaforája?), a „Tojáséj”. Az ilyen költemény azonban inkább kivétel; a költészettörténet bizonyos szakaszaiban éppenséggel a „fantáziaképek” válhatnak stílust meghatározó elemmé: a lírai realizmusban a Családi kör-szerű valóságleírások, ábrázolatok, a romantikában, szimbolizmusban s a modern líra egy részében pedig a látomásos megjelenítések (v. ö.: Ady Endre: Özvegy legények tánca],

A stílusképeket Péczely „mikrostruktúrák” és „képi mikrostrukturalitás" névvel is jelöli; a fantáziakép helyett pedig a „makrostruktúra” s a „képi makrostrukturalitás’’ kifejezéseket is használja.39 E névadási kísérletben szerencsésnek mondható a strukturáltság elvének hangsúlyozása, az viszont már nem, hogy figyelmen kívül marad az a szempont, mely szerint a „mikrostruktúrák” — mivel nem elszigetelten fordulnak elő a költeményben — maguk is nagyobb egységekké szerveződnek, s ennek jelölésére, logikai okok folytán, éppen a „képi makrostrukturalitás” kifejezés kínálkozik. Am ily módon megint csak egy kétértelmű műszó honosodnék meg, amely egyrészt a „fantáziaképre” vonatkozik (mint Péczelynél), másrészt pedig a trópusoknak a művet áthálózó rendszerére, s mindez tovább növelné a fogalmi-nevezetéktani bizonytalanságot.

3. A KÉPVILÄG (ÖSSZEFOGLALÁS ÉS RENDSZEREZÉSKÍSÉRLET). A képpel, képiséggel, képszerűséggel összefüggő kérdések, láthattuk, rendkívül bonyolultak. Feleletet rájuk a holnap irodalomtudományának kell keresnie. A terminológiai többértelműség és ellentmondásosság természetén tűnődve, mi az alábbi megoldás-kísérlettel próbáljuk meg előbbre vinni a poetika és stilisztika ügyét: