Irodalmi Szemle, 1981

1981/8 - Nagy Judit: Nemzetiségi önismeret, nemzetiségi etika

— Kultúrtörténeti tény, hogy a Sarló közvetlenül vagy közvetve ösztönző példa volt a nép felé orientálódó, radikalizálódó erdélyi magyar értelmiségi ifjúság számára. Az erdélyi fiatalok faluszemináriumain például éppúgy hivatkoztak a sarlósok kisebbségpolitikai hitvallására, mint a Szegedi Fiatalok agrár-settlement mozgalmára, illetve később Erdei Ferenc, Féja Géza, Illyés Gyula és Szabó Zoltán szociográfiájára. Balogh Edgár Romániába való átköltözésével a Sarló hatása az ő szuggesztív, fáradhatatlan és fantáziadús egyéniségének a közvetítésével érvényesült — többek között — a duna- völgyi népek egységének a gondolata révén. A Sarló volt vezetőjének — mint ismeretes

— kiemelkedő szerepe volt Gaál Gábor oldalán a Korunk népfrontos szakaszának a kialakításában, valamint a Vásárhelyi Találkozó előkészítésében.

Balogh Edgár jelentős mértékben hozzájárult az új Korunknak a nemzetiségi problematika felé való betájolásához is. Azt hiszem nem tévedek, ha mai fiataljaink javarészének a népművészet, a népi valóság iránt tanúsított — nemzetiségi felelősségtől is áthatott — érdeklődésében (például a táncház-mozgalom esetében) valahol a Sarló kései kisugárzását is munkálni vélem. Persze, ez a hagyaték ma már nem egyértelműen paradigma-értékű az újabb generációk szemében.

Érdek és érték, mítosz és valóság, előítéletek és jövőkutatás, önismeret és felelősség, kisebbségi humánum és nemzetiségi realizmus — kulcsszavak Gáli Ernő válogatott tanulmánykötetébenj, amely Nemzetiség, erkölcs, értelmiség címen 1978-ban jelent meg a budapesti Szépirodalmi Könyvkiadóban, egy korábbi Bukarestben kiadott tanulmány- gyűjtemény változataként. Ezek a kategóriák határozzák meg vizsgálódásainak irányát. Az egyik legidőszerűbb szempont éppen az erkölcs kérdése, amely mindenkori probléma is, hiszen minden közösség a tagjai által elfogadott morális normák szerint rendezkedik be. És Gáli Ernő e téren végzett kutatásainak indoklása kettős, egyrészt — mint marxista — a szocialista erkölcs mai meghatározottságainak sok-sok tisztázatlan elemét igyekszik körülhatárolni, másrészt — mint romániai magyar — a kisebbségi önismeret ébrentartásához, az együttélő népek kölcsönös megismeréséhez és tiszteletéhez, a nemzetiségi közösség szükségszerű önalakításához elengedhetetlen erkölcsi tudat szerepét határozza meg.

— Több mint tíz éve foglalkoztat behatóbban egy korszerű etika kidolgozásának a gondolata. Persze, számomra mindig csuppán arról volt szó, hogy mivel tudnék én is egy ilyen erkölcstan létrejöttéhez hozzájárulni. Főként a marxista eszmevilág összefüggései között érzékeltem a hiányt, de hittem abban, hogy az alkotó törekvések kibontakozása

— akárcsak a szociológia, az antropológia vagy az értékelmélet vonatkozásában — e téren is felszámolja a sajnálatos lemaradást. Másokkal együtt én is bíztam abban, hogy a munkásmozgalom, illetve a szocialista országok fejlődésének adott szakasza kedvező feltételeket teremt egy ilyen vállalkozás sikeréhez. Nem voltam, nem vagyok a régebbi keletű etikai szocializmus híve, meggyőződésem azonban, hogy a további előrehaladáshoz — a gazdasági eredmények mellett — nélkülözhetetlen az az erkölcsi megújhodás, amely nélkül az „új embert” illető összes várakozások üres ábrándok maradnak. Minden tekintetben az erkölcsi tényező fajsúlyának a gyarapodását észlelhetjük, ám nem elég tudomásul vennünk ezt a tendenciát, hanem elő is kell mozdítanunk további érvényesülését.

Fokozott érdeklődésem az etika iránt a „humanizmus viszontagságait” érintő régebbi vizsgálódásaimból is szervesen következett, hisz e címet viselő könyvem megjelenése (1972) után is változatlanul nyugtalanítottak a mai emberiség sorsdöntő problémái. A közeledő ezredforduló távlatában egyre nyomasztóbbakká válnak ugyanis a civilizációra leselkedő veszélyek, a modern embernek pedig ezzel kapcsolatban súlyos dilemmákkal kell megküzdenie. E nehézségek leküzdése s az ezzel járó feladatok megoldása viszont erkölcsi hozzáállást is igényel. Olyan emberek döntéseit sürgeti, akik már nem sorolhatók a David Riesmann jellemezte „kívülről irányítottak” kategóriájába, hanem viszonylagos szabadságuk és autonómiájuk határait tágítva, képesek az önálló kritikai gondolkodásra, a felelős, jobbító cselekvésre — egy új, a korparancsnak megfelelő értékrend jegyében.

Nem hiszem, hogy mereven el kellene utasítanunk azt a véleményt, amely szerint bizonyos szakadék támadt az elért — valóban csodálatra méltó — műszaki fejlődés és az erkölcsi haladás között. Ellenkezőleg — véleményem szerint —, fölötte időszerűvé vált