Irodalmi Szemle, 1981
1981/8 - Ozsvald Arpád: Mesék a tengerről (vers)
OZSVALD ÁRPÁD Mesék a tengerről I. Tudom, majd egyszer eljön hozzám a tenger, felhúzza tiszta, kék trikóját, tarisznyarákot vet a vállára, lila medúzák bújnak a hóna alá, szakállában fehér sókristályok, pipája óriás vörös korall, tűzhányók füstjét bodorítja és széles mosollyal megáll az ajtóm előtt, millió csigahéj fénylik így nyári eső után ahogy rámhunyorog a tenger és elindulunk ketten, megkeresni Atlantisz szépséges szüzeit. II. Fügefa hűs árnyékában hallgatom a kabócák egyhangú zenéjét, szomorú őspentaton, talán már sohase tudják abbahagyni. . . A tenger kőtojásai görögve ütődnek a parthoz, ugyanaz a ritmus, kócos szakállal Jónás ül egy kiugró sziklán, időmarta farmernadrágban, kopasz fejebúbján glóriaként fénylik a Nap, gitárja térdén keresztbe — a tenger mélyén hiába várja őt a nagy cethal — nincs kedve prédikálni. III. Ez a szőke csöppség — Danaidák utódja — kis piros vödörrel meregeti csak egyre a tenger vizét, cipeli fel a kavicsos partra, aztán gyorsan kiönti és indul újra . . . szorgalma határtalan, a tenger csak neveti, gyöngéden paskolja gömbölyű térdeit, — és egy pillanatra elfelejti a végtelenség szomorúságát.
