Irodalmi Szemle, 1981

1981/7 - ÉLŐ MÚLT - Fónod Zoltán: Hagyományunk: a Sarló

szemben nemcsak a frontokat tisztázta, hanem fokozatosan megszabadította őket azoktól a sallangoktól Is, melyek fékezték szándékaik következetes teljesítését. „Száz hajszálcsövön át hatolt hozzánk a leninizmus, imperialista korunk élő marxizmusa, mégsem éltünk vele tudatosan” — írja Balogh Edgár. A miért-re az egyetlen válasz, nem akarták, hogy „független eszmei alakulásukat valami is keresztezze”. Olyasféle óhaj élt bennük, hogy „szabadon csipegessük össze a mindenünnen a magunknak megfelelőt.” Balogh. Edgár önkritikusan bevallja, hogy a lenini eszmékkel való találkozás nemcsak „titkos messiási” önteltségétől fosztotta meg, hanem arra is rádöbbentette, hogy „a leninizmus semmit sem tagadott le abból, amit megláttunk és megszólaltattunk, éppen csak átütötte mindezen a helyes értelmezés áramát.”

A sarlósok történetének második szakasza az 1930-as nyári vándorlást megelőző érsekújvári találkozón éri el csúcspontját. A „szigorúan bizalmas” Körlevél a vándorhoz már nemcsak a magyar szociográfiai intézet felállítását javasolja, hanem figyelmeztet a „gyarmati és osztályharc szimptómáira” is az egyes dolgozó rétegeknél. Arra ösztönzi a vándorlókat, hogy „bizalmat szereznek a magyar dolgozókban az új magyar értelmiség szocialista, célkitűzései számára.” A Tíz nap szegényországban című naplószerű közlés — 1930 októberében — a Prágai Magyar Hírlap hasábjain már jelezte, hogy a Sarló elérkezett a forradalmi népmozgalommal való közvetlen találkozás lehetőségéhez, történelmi kényszeréhez. (A tiszaháti beszámoló az ötödik nap után, 1931 januárjában megszakadt, mivel a lap urai a közlést megtagadták.) Ezt követően írta Mós János, az induló Az Út második számában, a Diákok útja című cikkében, hogy „a helyzet kiélesedett és visszafelé — elzárta az ajtókat... Ha ez a diákcsoport komolyan felveszi a kapcsolatot a dolgozókkal és a szocializmus nehéz tudományának az elsajátítására, harci eszközeinek az alkalmazására törekszik, akkor kihúzza magát a kátyúból, s komoly szolgálatot tehet a szocializmusnak és a csehszlovákiai dolgozóknak ... A szocialista, aki a proletariátust nem ismeri, küzdelmeiben részt nem vett, ez olyan ellentmondás, amiben meg lehet semmisülni.” A „velem vagy ellenem” kérdésére kellett a sarlósoknak válaszolniuk, s a jövő, a megmaradás érdekében kapcsolatot keresniük a proletariátussal, s lemondani a „vezéri ambíciókról és a polgári karrierről.” Ez volt az alapja annak, hogy keressék és megtalálják a párttal való személyes kapcsolatot. Erre az útra segítette őket a Balázs Bélával átvitatott éjszaka, valamint az a közös kirándulás, melyet a Kommunista Ifjúsági Szövetséggel együtt rendeztek a pozsonyi hegyekben, ahol — Balázs Béla jelenlétében — „vörös barátsággal” pecsételődött meg a Sarló és az ifjúmunkások közti kapcsolat.

Ezekről a fiatalokról mintázta Jöcsik Lajos regényhősét, Drisát, aki barátjának írott levelében így ír: „Én nem könyvből tanultam a nyomort, a nélkülözést, a munkásember kísemmizettségét. .. Elsősorban életkörülményeim tudatosítása tárta fel előttem gazdasági viszonyaim lehetetlenségét, s ebből az út szinte magától értetődően csak a szocializmushoz vezethet. A könyvek azért kellettek csak, mert miután a bajokat láttam, az okokat is kerestem, s itt már segítségemre voltak a könyvek, simítgatták az utat az általad is megjelölt korparancshoz: a szocializmushoz.”

A mindennapok valósága gondoskodott arról, hogy a fiataloknak látó szemük legyen a szocialista eszmék iránt. 1931 pünkösdje, a Nemeskosúton eldördült csendőrsortűz egy csapásra eldöntötte a hovatartozás kérdését. Három fiatal földmunkás halála egyértelmű bizonysága volt a népelnyomó rendszer brutalitásának. A kosúti események koronatanúja Terebessy János joghallgató volt, aki a Vörös Barátság kórusával együtt a megtámadott sztrájkolok között tartózkodott. A Major-per során (az események fővádlottja Major István kommunista képviselő volt) nemzetiségre való tekintet nélkül megmozdult az ország. A DAV, a szlovák szocialista értelmiség mozgalma nemzetközi tiltakozó akciót szervezett. Ekkor írta Fábry Az Útban: „Sok minden találkozott ott Kosútban és semmi sem véletlenül. Sok minden pecsételődött meg ebben a sortűzben és sok minden tisztázódott. A szociális magyar értelmiség ifjú generációja itt találkozott sorsdöntőén a magyar faluval, a kisebbségi sorssal és a kizsákmányolt proletariátussal. Itt először lett vállalás és lett mindjárt vád és ítélet.” A „vérkeresztségből” következően nem véletlen, hogy 1931 nyarán a szociográfiai tanulmányút részvevői között már kommunista ifjúmunkásokat is találunk, sőt a szlovák szocialista értelmiségiek egy csoportja is képviselteti magát. A megérkezettek hitével írja ezekről a hetekről Balogh