Irodalmi Szemle, 1981
1981/7 - Dénes György: A vak bíró előtt, Két sötét árny csókolózik, Ketten, Éjféltől hajnalig, Cserepek (versek)
Éjféltől hajnalig Éjidőn a villamos fölcsilingel: Jeladás. Az élet megy^tovább, megtöri az álmok bársonyát, lelked ajtaján hajnalig kilincsel, míg felbukkansz a homály tengeréből halandó, megtöretett testtel, talán egy titkos égi üzenettel, melyet megőriz ezerwattos égő agyadban — s lassan visszaérzel a világba, hová bízvást tartozol húsból és vérből kimunkált szobor, ki melegedni jársz a lét tüzéhez. A nagy út előtt Foltozom életem. Mennyi folt a folton! Hajdani hitét a lélek sem tudja már. A nagy út előtt sarumat megoldom, így fogadj magadhoz, szigorú halál. Talán Talán nem is oly szörnyű a halál: egy könnyű sóhaj, mely a fénybe száll. Mint ha a harmat fűszálon remeg, s párává foszlik. Elvégeztetett. Föltámad az éj Halottaiból föltámad az éj, csillagvilágok rezdülnek szívemben, hűvös tenyerén emel már a mély, kibontva sorsom egyre teljesebben. Dérben áll a fű Sütkéreznék a gyenge őszi fényben, de hull a lomb, és nincsen sok reményem. Elszunnyad bennem lassan a derű, sikong a szél és dérben áll a fű. Az elpártolt remény Fejed felett a régi nap ragyog, a csillagok is tiszta lánggal égnek, nem érzed ízét mégsem a reménynek, a hajdaninak, amely elhagyott. Cserepek
