Irodalmi Szemle, 1981
1981/7 - kelta: Enyhe őszi éjjel (novella)
Egyszerre úgy érezte: belehal, ha most nem mehet velük. — Ne! — kapott utána rémülten az anyja, amikor átlődult a küszöbön. — Hisz megfázol így! .. . — Mindjárt visszajövök — próbálta megduplázni, amit az apja mondott, de a nagy sietségtől a szavak elakadtak a torkán. Katonai terepjáró volt — így nevezték a srácok, akik ott bámészkodtak, a műsorra gyülekezve, a kocsmaudvaron álló kocsi körül —, jól meg lehetett kapaszkodni rajta. A kaputlan kijáratnál érte utol: épp sikerült a talpa alá kényszerítenie az egyik hágcsót, amikor az autó, kihuppanva az útra, egyenesbe fordult. A bent ülők nem láthatták' őt; a kocsinak hátul tenyérnyi ablaka volt csak, az is középen, magasan, messze az ő fejétől, a hágcsó pedig, amelyhez hozzáragadt a lábával, a kocsi sarka alól bújt elő. Hogy el ne veszítse az egyensúlyát, két kezével holmi fogantyút markolászva az üleps szinte a föildet súrolta. A temetőn túl elmaradtak a házak, s az utcájukból mezei út lett. Nem volt vaksötét, bár se hold, se csillagok nem mutatkoztak az égen. A szürke háttér előtt feketén suhantak el az útszéli fák és bokrok. Valami fölrémlett benne, mintha villámlott volna, de nem a megszokott módon, hanem az agyában. A határ itt a folyóig terjedt, mintegy öt kilométerre az utcájuktól, s a folyón innen a mezei út mentén nem akadt emberi település. A parthoz közel kiszáradt vízmedrek és pocsolyás holtágak kanyarogtak, erdőktől és bozótosoktól elrejtve. Már közel lehettek a folyóhoz, amikor a terepjáró rátért egy dűlőútra. Most lassabban haladt a kocsi, de neki így is meg kellett feszítenie az izmait, hogy le ne pottyanjon a hágcsóról. Földtúrásokkal borított tófenékszerű mélyedésbe érkeztek. Az autó már csak lépésben haladt, egy jókora zöttyenés mégis levetette őt a keréknyomba. Nem esett nagyot, épp hogy csak belecsücsült a porba, s már pattant is volna föl, hogy néhány méterrel odébb megint rátapadjon a hágcsóra, ám hirtelen visszatartotta valami. Ugyanaz a fölvillanás volt, mint az előbb, ugyanaz a villámlásszerű szikra, s ugyanúgy el is lobbant. Öregekben a gyerekkori emlék — gondolta. De hisz ő még csak gyerek. Odalapult az egyik kupac mögé. A fogai összekoccantak az izgalomtól, ahogy az autó megállt. Öten szálltak ki a kocsiból. Az apját meg Árpád vezért azonnal fölismerte, noha a sötétben ekkora távolságból csupán a körvonalaik látszottak. Az Endre apjára csak később ismert rá. Szerszámokat kotortak elő, és elindultak a lejtős talajon. A kupacoknál kezdődő lapály mélyebb bevágásban folytatódott. Megvárta, míg a földteknő bozótja az utolsó férfit is eltakarta, aztán lassú, óvatos szökelléssel megközelítette a vízmosás szélét. Kiválasztott magának egy terebélyes bokrot, amely mö'gül beláthatta az egész teknő alját. A férfiak akkor már ástak. Nem mind egyszerre, váltogatták egymást. Amikor az apja ásott két egyenruhással, Árpád vezér kissé távolabb tőlük az Endre apjával beszélgetett. Érteni nem értette a szavukat, csak a cigarettájuk parazsát figyelte. Már az egész teste remegett. Fölnőttek gyerekkora! A villámlás az agyában most mindent fénybe borított: az apja gyerekkori álmát és szenvedélyét, a Jakab-dűlőn elásott kincset (amit még a törökök elől rejtett el ott az akkori rabbi), a nagypapa yálaszát, valahányszor a kincs felől kezdtek érdeklődni (mindig ezt: — Átok van rajta, ne firtasd!), a srácok kusza értesüléseit (valami gyilkosságról, vagy miről, ami miatt már évtizedek óta mindenki elkerüli azt a helyet). Az Endre apja egyszer elárulta neki, hogy a papa valamikor erősen kutatott a kincs után, s hogy meg is esküdött rá: addig nem nyugszik, amíg valahol meg nem találja. Úgy érezte, egy életre szóló kalandba csöppent bele. A bajuszos meg az Endre apja megint pihentek. A másik három ember már vállig állt a gödörben. A bajuszos odaszólt nekik: — Elég lesz. Az egyenruhások egyszerre huppantak ki a lyukból. Amikor az apja is ki akart mászni, az egyikük fejbe vágta csákánnyal. A két férfi megint leugrott hozzá. — Elaludt? — kérdezte a bajuszos, amikor újból előjöttek. — Mint a tej — lehetett hallani a gödör mellől.
