Irodalmi Szemle, 1981
1981/7 - Gyurcsó István: Tükördarabok, Csoda (versek)
a barátaim még élnek. — Ne fél] akkor sem, ha én félek is! Csókolj meg, mint Nap a Földet. Csak vigyázz, mert ragad a sár: igaz, álljak nyakig benne, nem lesz sáros a napsugár! — Ne félj, Te felszárítod a sarat!-----------Felöltöztél a csók után: a duzzogó száj úgy maradt összegyűrve, hogy délután kisimuljon új csók alatt. — Ne félj a csóktól, pajzs a szerelem! És ha majd az a pajzs eltörik, mikor az ember nem megy, de viszik, legyen hát a vésőnek is dolga: rímes verseket kötök csokorba. Sírkövemre, fejfámra írok: ugyan meddig élnek a sírok? A csontok az élőket várják — a férgek, hogy a húst lerágják. A tükördarabokból mi jut a kőre, mit a repkény befut? Henceg az ember, amíg mozog: No, véső, most tiéd a dolog. Az isten szegényebb, mint én vagyok, akkor is, ha immár halott vagyok. Engem a szeretőm, ha elsirat, szája rámája őrzi csókomat! Elsiratsz, ugye elsiratsz! Őrizd, csak őrizd csókomat! Jel sem lesz már sírom kövén, de szád ízében élek én! A szád ízében élek én! A föld ízében élek én, mert Te is itt leszel velem: várlak, virágzó szerelem! Hozod a szádban ízemet, szemed tükrében képemet; együtt leszünk mindannyian, kinek most forró csókja van. Most még bimbóból kinyílt rózsa vagy, Nem érintett meg a dér, sem a fagy.
