Irodalmi Szemle, 1981
1981/6 - ÉLŐ MÚLT - Kulcsár Tibor: Fábry, a születő csehszlovákiai magyar irodalom kritikusa
cek és Fedák Sári üzleti konjunktúráját. Ady emlékét és szellemét a hivatalos magyar irodalom üldözi és meghamisítja. Fábry „Herczeg Franci szabadcsapatát” hullagyalá- zóknak nevezi. Rámutat, hogy Pintér Jenő „főigazgató úr” tehetségeseknek kiáltja ki Murgách Kálmánt, Szépvizi Balázs Bélát, Szerelemhegy iné Móczár Jolánt és másokat, ugyanakkor az emigráns Balázs Bélát, Kassák Lajost, Ignotust, Kaczér Illést kiebrudalják az irodalomból. Ezek között elsősorban azokat az írókat sorolja fel, akik a Tanácsköztársaság idején szerepet vállaltak s utána emigrációba kényszerültek. Ezeket Fábry több írásában is pártfogásába vette, s hangsúlyozta munkásságuk jelentőségét a szlovákiai magyar irodalom alapjainak lerakásánál. Felrója az író a budapesti lapok kritikusainak, hogy kényelemszeretetből többféle mértéket alkalmaznak: van „adys, Móricz Zsigmond-i, kosztolányis stb.” mérték, s ezeket a jelzőket érdemtelenül epigon-Iróknak osztogatják. Az új- és más hangú alkotásokat, amelyeket nem tudnak a fenti mértékkel mérni, disszonánsaknak s érthetetleneknek tartják. A kritikus feladatát tömören így összegezi: „Bennem a mérték, bennem az ember.” A pesti mérték káros hatását a szlovákiai magyar irodalomra elsősorban Mécs László példájával bizonyltja. Mécs költészetét, akit első kötete után — mint arra már utaltunk — Fábry a szlovákiai magyar irodalom egyik legígéretesebb egyéniségének tartott, kezdettől fogva az ellaposodás veszélye fenyegette, s ez be is következett: a papköltő belefulladt a közönségsikerbe, a „percemberkék” ünneplésébe és tapsába. Ugyanakkor a budapesti kritika jár az élen a költő felületes értékelésében. Fábry olyan tekintélyes kritikusokat is bírál, mint Schöpflin Aladár, aki Mécsről „felületszínezésű” portrét fest, valóban értékes verseit azonban nem veszi észre. A pesti véleményre azután rádupláz a hazai kritika, amelyet Fábry ironikusan „kabaré”-nak titulál, névszerint Tamás Lajos Népakarat-beli ismertetésére utalva. Az ilyen kritikától hasznosabbnak tartja a Szász Károly-féle gáncsokat is. Mécs közben megjelent második kötetével maga igazolja az akkor még Csehszlovákiában élő Komlós Aladár nézetét: Mécs László az Ábrányi Emil! Másik példaként Márai Sándort említi, akit mind a költészet, mind a prózairodalom terén a legnagyobb ígéretek közt tart számon. Vele szemben Méccsel ellentétes álláspontot tanúsít a „fővárosi mérték”: észre sem veszi. Fábry — Emberi hang című első verskötete és A mészáros című kisregénye után — érthetetlennek tartja a pesti kritika gőgjét és hallgatását. Elítéli ezt a „klub- és klikk-szemléletet” és szlovákiai híveit. Sorozata befejező részét az általa legnagyobbnak tartott, de ugyanakkor el nem ismert, és mellőzött Földes Sándor méltatásának szenteli. Expresszionista művészet-felfogásának, az emberirodalom követelményeinek legjelesebb megtestesítőjét éppen benne, a „tömeg méhében született” költőben látja. Földes költészetében szerinte teljesen eltűnik az én: „az én utam — a költészet a ti élniakarástok” — hirdeti egyik versében. Fábry szenvedélyes rajongással így mutatja be őt: „... mert megszólalt a hang. Mert jött valaki. Horizontba nőtt ember. Tetté kristályosodott küldetés. Szivét, vérét, lelkét aki úgy adja, hogy nem akarja a kamatot... Aki az »én« orgiái után az »én« szépségét, erejét életté áldozza, aki az önzés perverz játéka után magát adja egészen — másoknak.” Földest — Ady és Kassák után — Fábry az új jövendő első magyar „lángszavú” költőjének tartja. Ö „a tömeg forradalmár emberségének kinyilatkoztatása. A negyedik osztály mindent vádoló, mindent vállaló megváltó hangja. Pozltivitás. Tett. Élet. Az igazság formába szökött valósága” stb., akit azonban a kritika nem ismer el és mellőz. Fábry Földes Sándor iránt való rajongását kettőjük levelezéséből is nyomon követhetjük. A Komáromban élő költővel, aki különben ebben az időben a kommunista párt funkcionáriusa, személyesen — legalább Is 1925-ig nem találkozott. Földesnek egyik hozzá írt leveléből (1924. április 26.) az is kiderül, hogy Fábry maga másolta le Földes hozzá küldött kéziratait, s így továbbította a lapoknak. Földes ezért barátilag meg Is dorgálja: „nincs jobb dolgod, mint az írásaimmal bíbelődni, pláne másolgatni?! Azt hittem, hogy érdemesebb munkával foglalkozol.” Ez Fábrynak kritikusi tekintélyére is vall, holott Földesnek ekkor már két kötete is megjelent. Ismert tény, hogy Fábry eszmei-politikai fejlődésében éppen Földes játszotta a döntő szerepet, erre Fábry több Írásában is utalást találunk. Ebben a korszakban a pártfunkcionárius költő leveleiben — bár „kedves testvéremének szólítja — humanista útmutatásokkal és tanácsokkal látja el. 1924. április 7-én írt levelében pl. elítéli Fábrynak a magyar kommün „lelkiismeretlenségéről” szóló Írását (Nem akarunk meghalni — K. T.). 1924. április 17-i levelében
