Irodalmi Szemle, 1981
1981/5 - NAPLÓ - Fogarassy László: Kovács Endre hetvenéves
Kovács Endre hetvenéves Kovács Endre 1911. május 11-én született Pakson, diákéveit azonban Pozsonyban töltötte, itt újságírőskodott és itt kezdte meg tanári pályafutását. Most, mint a legnagyobb Szlovákiából elszármazott élő magyarországi történészt köszöntjük. Még áll az a ház a pozsonyi Gyár utcában, amelynek egyik szerény lakásában a kis jövedelmű munkáscsalád gyermeke felnőtt. A gimnáziumot a Védcölöp úti egykori evangélikus líceum épületében végezte, ahol történelemtanára a rokonszenves dr. Magyar Győző nem is sejtette, hogy éppen ez a tanítványa lesz az, aki majd őt túlszárnyalja. Első írásai gimnazista korában jelentek meg a losonci A Mi Lapunk című ifjúsági folyóiratban. Tizennyolc éves, amikor 1929-ben megjelenik első kötete, a Világének című versgyűjtemény. Az érettségi után jogi és bölcsészeti tanulmányokat folytat a pozsonyi egyetemen. Bekapcsolódik a sarlós mozgalomba és ő az első, aki megírta s a Borsody-féle gyűjteményes munkában közzétette a Sarló történetét, amelyet két évtized múltán újból földolgozott. Különböző újságokban és folyóiratokban elszórt írásainak feldolgozása és méltatása hosszabb tanulmányt igényelne. Tanítani 1937-ben kezd a pozsonyi magyar reálgimnáziumban, de a következő tanév elején Érsekújvárra helyezik és az ottani gimnáziumban tanít 1945-íg. Ebben az időszakban jelennek meg a Panoptikum és a Felszabadultak című novellás kötetei, Prága—Pozsony—Budapest és Az alázat évei című regényei, valamint Az új szlovák regény és a Két háború között című nagyobb tanulmányai. 1945-ben költözik Érsekújvárról Budapestre, ahol az Államtudományi Intézet tudományos munkatársa lesz. (Tanártársa, Krammer Jenő szintén osztozik az ő sorsában és a budapesti egyetem német tanszékén fejt ki kimagasló tudományos tevékenységet.) Kovács Endre 1949-ben átkerül a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetébe és ott vezető beosztásban dolgozik egészen mostani nyugdíjazásáig. Az irodalom- történet után voltaképpen Budapesten kezd történelemmel foglalkozni. Több cseh, lengyel és szlovák antológiát szerkeszt, fordításai közül legalább az Adam Mickie- wicz műveiből való válogatást említsük meg. A magyar—cseh történelmi kapcsolatok (1952) után jelenik meg a Bem József című monográfia (1954), amelyben feldolgozta a lengyel szabadsághős életét. Megkapta érte az Akadémia jutalmát, majd a következő évben a Kossuth-díjat. Bem a magyar szabadságharcban (1979) című művében ismét visszatért ehhez a témához, de most már természetesen figyelembe vette az újabban feltárt anyagot. Kovács Endre az ötvenes évek felében bebizonyította, hogy lehet alkotni és publikálni Sztálin-idézetek közbeiktatása nélkül. Hadd soroljuk fel további fontos művelt: Magyar—dél-szláv megbékélési törekvések 1848—49-ben (1958), A lengyel irodalom története (1960), A Kossuth-emigráció és az európai szabadságmozgalmak (1967), Ausztria útja az 1867-es kiegyezéshez (1968), Magyar—lengyel kapcsolatok a két világháború között (1971), Történelmi arcképek (1976). A Szemben a történelemmel című kiadványban a régi Magyarország nemzetiségi kérdésével foglalkozik. A történettudományok doktora, a Polonia Res- tituta és számos más kitüntetés birtokosa. Egy köszöntés kapcsán természetesen nincs módunk Kovács Endre további műveiről referálni, csak tájékoztatásul említjük meg, hogy írt a mai polgári történetírásról, a magyar szabadságharc visszhangjáról a francia közvéleményre, közreműködött a Magyarország története című tízkötetes
